Színházi Élet, 1933. augusztus 6–12. (23. évfolyam, 33. szám)
1933-08-06 / 33. szám
— Dudás Ernő és Hartenberger József «Ne add a bankot» című vígjátékának pét játszottam. főszere Ez a film a bécsi amatőrversenyen díjat nyert és így természetesen én is kitüntetett filmszínésznő lettem. Sokkal szívesebben lennék hivatásos film,színésznő, mint hivatásos bölcsész, erről azonban sajnos, egyelőre szó sem lehet. A filmezés mindenképpen nagy élményt jelent számomra, hiszen éppen ezért lettem amatőr filmszínésznő, mert így a nagy álmokból valami mégis megvalósul. LÉNÁRT ENDRENÉ: Lénárt Endre «Nyári című filmjével utazás» már két évvel ezelőtt díjat nyert. — Engem a film nemcsak mint színjátszás, hanem mint technikai tudomány is érdekel. Ezalatt a három év alatt, mióta a filmezéssel foglalkozom, a filmtechnikát megtanultam. Mint amatőr filmszínnésznőnek, soha sincs lámpalázam. Lehet, hogy komoly felvevőgép előtt elfogna az izgalom DLASZKE EDITH: Kár, hogy amatőr alapon még nem tudunk hangosfilmet készíteni. Ruby «Sajnálom, hogy így történt» című filmjének vagyok főszereplője és ez már hatodik amatőr filmszereplésem. RAJNA ISTVÁNNÉ megjelenése valósággal hollywoodi primadonnát multat. Magas, szőke, elegáns és temperamentumos. Lénárt Endre a «Föld halála» című filmjében játszik. — Azért lettem amatőr filmszínésznő, — mondja — mert nem találok utat a nagy atelié felvevőgép elé. Vadnay Éva filmnaiva a «Sajnálom, hogy így történt» című filmben (Kis Pál felv.) Draszkó Edith ugyancsak a ..Sajnálom, hogy így történt» című filmben (Kis Pál felv.)