Színházi Élet, 1933. augusztus 13–19. (23. évfolyam, 34. szám)
1933-08-13 / 34. szám
tek A Műkedvelő Egyesület Országos nők vezetősége Szövetségemár szétküldte a Műkedvelő Olimpiász augusztus pontosan 7 órakor 19-én, este kezdődő döntőjének meghívóit. Mint azt már előző számunkban is közöltük, ezen döntő mérkőzésen a következő három méri össze erejét: egyesület Az Esztergomi Öreg Holló Cserkészcsapat műkedvelő gárdája; a Csepeli Iparos Kör műkedvelői és az Aradi Iparos Otthon műkedvelő együttese. A Színházi Élet vándorserlegéért kiírt első országos Műkedvelő Olimpiász döntőjét a Vasút és Hajózási Klub színháztermében (Budapest, VI., Csengeryutca 68.) rendezi dr. Morvay Jenő szövetségi elnök vezetésével a Műkedvelők Országos Egyesülete. Hogy a döntőbe jutott egyesületek kellő időben és módon készülhessenek fel az olimpiászra, ezért alább közöljük a döntő mérkőzés versenyszabályait. A budapesti döntőben részvevő egyesületek műkedvelői, csak az elődöntőben már lejátszott versenydarabokkal szerepelhetnek. Az előadott színdarabnak csak egy tetszés szerint kiválasztott felvonása kerül a döntőn bemutatásra. A bemutatásra nem kerülő többi felvonás rövid tartalmát a szereplők egyike ismertetheti a közönséggel. Az előadásra kerülő versenydarab jogdíját az érdekelt egyesület váltja ki és az erről szóló vényt vagy nyugtát elismerlegkésőbb augusztus 15-ig a Szövetséghez is be kell küldeni, hogy az, az előadási engedélyt kellő időben beszerezhesse. A jogdíj lefizetésénél megemlítendő, hogy csak egy felvonás kerül bemutatásra és ennek lgen mérsékelt jogdíj megfelefizethető. Kézikellékekről és kosztümökről a részvevő egyesület gondoskodik. Színpadi fodrászról a Szövetség gondoskodik, miért is augusztus 15-ig részletes leírás küldendő a paróka, szakáll, bajusz stb. szükségletről, hogy a fodrász ilyen irányban felkészülhessen. A döntő előadás előtt minden részvevő egyesület egy próbát tarthat a Magyar Vasút és Hajózási Klub színpadán. Erre a célra augusztus 1S. és 19-én délelőtt 11-től délután 4 óráig a színpad rendelkezésre áll. A szereplők az előadás kezdete előtt legalább másfél órával, tehát legkésőbb fél hat órakor tartoznak az előadás színhelyén megjelenni, hogy minden intézkedés még kellő időben megtörténhessen. Az Aradi Iparos Otthon műkedvelői a «Francia négyes» című vígjáték nagysikerű előadásával bejutottak az Olimpiász döntőjébe (Spitz Lajos felv.) Gyoma műkedvelői szép sikerrel mutatták be a «Gróf Ri naldo» cimíi operettet (Foto Pfeifer)