Színházi Élet, 1933. november 12–18. (23. évfolyam, 47. szám)
1933-11-12 / 47. szám
Éppen a legsötétebb Ferencváros iszonyú mélységéből jöttem haza, hogy a Belvárosi Színház előadásáról el ne késsem. A Ferencváros ismeretlen kültelkein van egy Kiserdő nevű terület, ahol több mint ezer nő él a legprimitívebb fabódéban, a család körében, — s itt varázsütésszerűen a pénz legtúlzóbb könnyelműségében ragyogó dámák csillogtak fel, ahogy az önkultusz áldozataivá lesznek. De ne gondolják, hogy a Kiserdő női nem foglalkoznak kozmetikával. Még a hetvenéves öregasszony is arra fordítja ott is legfőbb gondját, hogy rendben tartsa magát, a fiatalok viszont éppen úgy ismerik s használják a kozmetika alapelemeit, mint ma már minden kultúrában élő nő. A fabódékból valóságos gondozott és kezelt nők is léptek ki. Sőt, nemcsak a nagyvárosi proletárnők, hanem a földmívelő falu női is élnek a modern kozmetika vívmá (Foto Angela) nyaival. A cséplőgépnél bubifrizurás lányok gereblyélik a töreket és legfőbb vágyuk, hogy mesterséges szépséggel diszítsék egy parasztlányt, magukat. Ismerek aki úriemberhez ment feleségül. Ma, egy évi házasság után, etonfrizurát hord és semmiben se különböző a nagyvárosi démontípusoktól s a régi remek selyemruháiból pizsamát csináltatott. Ezzel szemben hallom, hogy a berlini nőkön na egy csipet púdert és vonalnyi TU 'st nem lehet látni. A m német nacionális áramlat legázolta a kultúrszépség ideált. A Führer a német nőt vissza akarja vezetni a rusztikusan természetes szépség felé: a kövér és erős anyatípus termő formáihoz. Két eszme áll szemben egymással. A kultúra az élvezetre neveli a nőt... A fajfentartási eszme a munkára és a szülésre. Többek közt morális csatatér lett a világ. A ház kozmetikája (Foto Angelo) Az arc kozmetikája TITKOS ILONA