Színházi Élet, 1933. november 12–18. (23. évfolyam, 47. szám)
1933-11-12 / 47. szám
Sötét gondolatok kínozták. Reszkető lábakkal indult útnak, fejét a földre szegezte, füleit lekonyította, rosszkedvűen, bánatosan lépegetett. Jobbágysorsával mit sem törődött, kötelességét rosszul teljesítette, figyelmen kívül hagyta Milos figyelmeztetését, akit a szamár szokatlan viselkedése annyira felbőszített, hogy szemeire, fejére és szügyére nagyokat vágott ostorával. De Csuki nem érzett fájdalmat. Blegára gondolt, mindig csak vele foglalkozott. Attól félt, hogy gazdát cserélt, ahogy más bolgárhoz került, talán éppen Murgu gazdájához, a lókupechez és mészárosihoz. Félt, hogy soasem fogja többé a viszontlátni, félt, hogy a búcsú órája már akkor ütött volt, amikor ő ezt nem is sejtette. Maga elé képzelte holtan, az istálló közepén, meredt szemekkel, amint kihűlt tetemét rovarok és bogarak ezrei lepik el ... Arra a gondolatra, hogy sohasem fogja többé látni,hogy szerelmüknek talán örökre vége szakadt, szívét bú és keserűség fogyta el és farka úgy elnehezedett, mintha ólomból lenne . . . Nem bírta tovább. Mikor a pihenés várva-várt órája ütött és Milos leszedte róla a hámot, majd jó keresztény létére templomba ment, Csukinak nem volt az istállóban maradása. Kiment a kertbe és szomorúan, magába roskadtan megált, mint egy hamuszürke sziklakő. Hirtelen észrevette, hogy valami szokatlan dolog történt. Hangos összevisszaságban szaladgált, kiabált mindenki. Visa, a bolgár felesége, ide-oda futkosott, karjai tele voltak zsákokkal, rongyokkal. Bogár nyelven kiabált valamit Milosnak, mire az alkert végéből rohanva közeledett az istállóba és boldogan kiáltott valamit Dobrónak, ki az istállóból integetett vissza rövidreszabott, vaskos karjaival, melyek messziről olyan esetlenül lógtak le vállairól, mint két magnak való ugorka. Csuki csak bámult. Eleinte közömbösen, majd meglepetten, a végén mélységes meghatottsággal. Észrevette, hogy valamennyiük figyelme afelé az istálló felé összpontosul, melyből Blegát már olyan régen nem látta kijönni és egy olyan forró vágy, egy olyan boldog reménység fogta el, melynek nem tudott ellenállni. Odalopódzott az istálló bejárata mellé. Mire odaért, már mindenki begyűlt az istállóba. Megállt az ajtónál és benézett. Blega ott feküdt a földön. Jókedvűnek, vidámnak látszott, bár kissé mintha lefogyott volna. Mellette, a Visa által odahordott rongyok közé bebugyolálva, ott hevert a kicsike, mennek Blega most adott életet, alig pár perc előtt és meleg testecskéje még úgy párolgott, mint a kemencéből kivett friss kenyér. Csuki testét elöntötték a boldogság és a büszkeség forró hullámai. Megértette, hogy Blega, íme, élő bizonyítékát adta kettőjük boldog szerelmének és hogy a kicsi testből párolgó gőz az Isteneknek hozott áldozat füstjét van hivatva pótolni . . . Csukit mintha kicseréték volna. Kihúzta magát és hirtelen másnak, felsőbb lénynek érezte magát. Már nem volt szamár. Apa lett. Most már nem kellett tekintettel lennie senkire és semmire. Apai érzés lett úrrá felette és ez az érzés olyan magasztos volt, hogy engedve parancsoló szavának, bement az istállóba. Hirtelen általános zavar, mondhatni, pánik keletkezett. A bolgár és a felesége felugrottak, mint egy békapár a zavaros kútban, Blega pedig megfélemlítve igyekezett lábra állni, hogy újszülöttjét saját testével védelmezze. De csak a rongyokból tudta I kihámozni . . . És most a kicsi láthatóvá lett. Tájékozatlanul, félve bámult a nagyvilágba. Reszkető, furcsa, nevetségesen kicsi testén két óriás fül díszelgett . . . Csokiból szamárfölötti hang tört elő. Szeimei hirtelen elhomályosodtak, kivörösödtek, mintha Valaki véletlenül paradicsommártással szembeöntötte volna. Teste megrándult, néhányszor összerázkódott, majd élettelenül végigvágódott a földön. Az újszülött öszvér volt. • Utóirat: Csuki bőréből később nagydobot készítettek egy jazz-zenekar részére... (Dr. Kupferstichné fordítass) 72