Színházi Élet, 1933. december 17–23. (23. évfolyam, 52. szám)

1933-12-17 / 52. szám

— Egyre ritkábban gyúlnak fel ilyen áldozati tüzek. Az igazgató, a rendező és a szerző sokkal jobban rá van szo­rulva a tehetséges színésznőre, mint az ő rájuk, tehát nincs is kiszolgáltatva nekik. Mondjuk ki őszintén, a tehetsé­ges lánynak nem kell más eszközzel síkraszállni a siker érdekében, mint ambícióval, szorgalommal és sok-sok ta­nulással. Komoly elfoglaltságot jelent igazi színésznőnek lenni, annak, akinek ez a hivatott életpályája, nem is fog­lalkozhat mással. Tessék megnézni az új gárdát, honnan került ki és mennyi energiával kü­;­d az elismerésért. — Kik az új csillagok? — Oh, csillagoknak még nem lehet nevezni őket, de azért fényük már vilá­gít a magyar színészet egén. A Nem­zeti Színháznál szorgalmasan tanul és dolgozik néhány fiatal, a jövő­ségei, elsősorban a fiatal Perényi remény­ László, aztán Szörényi Éva, aki Kers báró volt államtitkárnak az unokája. Perczel Zi­tától is sokat várnak. Az apja ezredes, ő maga még növendék, de máris három színháztól kapott szerződtetési aján­latot. — Rápolti Annát már nem számítja a fiatalok közé! — Dehogyisnem! ő is előkelő polgári famíliából származik, az apja magas­rangú tisztviselő. A vígszínházi fiata­lok között mégis elsőnek kell említeni Ágai Irént... — Aliért «mégis­­» — Mert hiszen ő fiatal ugyan, de már sztárnak számít Film és színház egy­formán vetekszik érte. A kis Szombat­helyi Blanka csak tizenötéves, de már öreg színésznő, tíz éve játszik gyerek­színpadon. Apáthi Imre is most tűnt fel egy jelentős szerepben. — Az Operánál nincs új érdekessége — A minap fellépett nagyobb szerep­ben egy kis balerina, Bruckner Hédi­nek hívják, tizenhat esztendős. A Magyar Színházban és az Andrássy-útiban egész sereg ifjú küzd a kék szalagért. Bár­sony Erzsi, Bársony Dórának az Opera­ház énekesnőjének a lánya. Dán Etelka már beérkezett­ (Egy mérnöknek a lánya). Erdős Ilona sohasem tanult szí­nészetet, egyszerre mint kész művésznő mutatkozott be a Bűn és bűnhődésben. Nagykovácsi Ilona táncosnő volt. Most megjött a hangja. Ne feledkezzünk meg Ladányi Ferencről. Akadémiát végzett. A tehetséges Bodnár Elek is a legúribb famíliából való. Az édesapja vámhiva­tali igazgató. — Bárdosnak biztosan van néhány te­hetséges fiatalja. — Hogyne! Murátit is azok közé lehet számítani, bár ő már vezető szerepet játszik. Katonatiszti családból szárma­zik. Simon Zsuzsa is most tűnt fel, úgy­szintén a csinos Pillér Vera. Majdnem megfeledkeztem a szép, vörös Berend Erzsiről. Elvált asszony, nemrégen mu­tatkozott be a Vígszínház­ban. És a kis Tabódy Klárit ő is az idén ugrott ki. — Sorolja tovább! — Azt tehetséges hiszem, még sok és nagy remé­nyekre jogosító nészt és színésznőt ifjú szí­lehetne felsorolni. Majd jövő kará­csonykor folytatjuk a listát. — Viccet nem mesélt . — A fiatalokról! Hogy­ne! Mégpedig a legősibb viccet ebből a fajtából, amelynek hősnője Jászai Mari, annyi fiatal tehetség felfedezője volt. Egyszer felkereste egy ifjú úr és elmondta, hogy színész akar lenni. Szavalt verset, majd pátosszal egy-két így szólt: «Én a világot jelentő deszkákkal akarok hozni.­» Mire a nagy foglal­tragi­ka keserűen mondta: «Ak­kor fiam, menjen asztalos­nak!» Boldog karácsonyi ünnepeket! VI. Bruckner Hédi, az Operaház baretkarának idén feltűnt csillaga, a papájával, Bruckner József nyugalmazott Máv. főfelügyelővel, nővéreivel és fivérével, Zombori Zoltán szí­nésszel. Nővérei közt is van színésznő: Aranka, aki ugyan­csak az Operaház balettkarának tagja, míg egyik nénje Boross Elemér író felesége. Igazán nem csoda, ha ilyen kör­nyezetből kilépve, rögtön otthon találta magát a színpadon. (Fotó Lászl­ó) 36

Next