Színházi Élet, 1934. február 18–24. (24. évfolyam, 9. szám)

1934-02-18 / 9. szám

LILIAN : Nagyon kellemes hely. Az id­én már nyolc hete vagyunk itt. BELL : Tudja, monsieur Filipszky, mindig személyesen fáradunk le­ összeállítani a menüt. A húst, a halat. LILIAN : A papának ez egy rossz szokása. BELL : Miér' rossz? A szövetet is magam választom ki, amit megcsináltatok ! FILIPSZKY (mosolyogva) : Igen, ön egy óvatos ember. Az üzleti feltételekből is kivá­lasztja, ami önre előnyös . . . BELL (energikusan) : azon a hatvan percentje ! önnek is meglesz FILIPSZKY (élénken): Vagy ráfizetem az ingemet is ! Az a klauzula, amit ön be akar vétetni LILIAN (közbevág) : Na de uraim ! Majd a fekete után. Most még a hal előtt vagyunk ! (Az akváriumhoz lép.) Nézzék csak. (Mutogat az átvilágított medencébe , Filipszkyhez.) Mit szólna ahhoz a süllőhöz, monsieur Filipszky? Vagy inkább az angolnát? FILIPSZKY (akinek láthatóan tetszik Lilian és állandóan udvarló mosollyal nézi) : Amit maga kiválaszt, aranyos miss Lilian: Ha akarja, akár a tintahalat is megeszem ! LILIAN (kedvesen nevet. Bemutat a meden­cébe) : Ez itt micsoda? . . . nem is ismerem. JOHN (pillanat szünet után, egyszerűen) : Menyhal. LILIAN (anélkül, hogy odafordulna) : Meny­hal? De kedves neve van. JOHN (nyugodtan) : Az kérem a legnagyobb" rabló. Pénzes menyhal. BELL : Pénzes . . .? JOHN : Nagyon falánk dög kérem ... a saját fajtáját is felfalja. (Dünnyögve maga elé.) Akár az ember. LILIAN (hirtelen feléje fordul, kíváncsian néz rá) : Annyira falánk? JOHN:" Amit a szeme meglát, arra kitátja a torkát. Olyan étvágya van, mint egy bank­igazgatónak." I­­ iLIPSZKY (Lilianhoz, félhangon, nevetve): Na ezt megmondta ! — Eredeti figura. Nézze, milyen érdekes arca van . . . LILIAN (szemügyre veszi Johnt. Filipszky­hez) : Igen. Jóformájú ember. JOHN (egy oldalpillantást vet Lilianra). BELL (Johnhoz) : Szóval maga a menyhalra szavaz. JOHN : Nagyon jó foszlós húsa van. Leg­jobb falat a mája. Azt kérem a császárok eszik. Még gyógyítanak is vele : a szemfájást. A bőrét is felhasználják. Ablaküvegnek. A burját népek. Úgy mondják. LILIAN (érdeklődve) : Maga halász? JOHN : Én? GÉRARD : Tányérmosó ! (A szakácsok közt lefojtott derültség.) JOHN (összevont szemöldökkel néz a nevetekre. Aztán lassan) : Jártam egy pár helyen. Peking... Frisco . . . Cape Town . . . Tahiti... Az ember lát . . . hall . . . BELL : Matróz volt? JOHN : Az is. Más is. Szerelő, rakodó . . . fűtő . . . vámőr . . . útbiztos . . . alkusz . . . Ad­tam-vettem, cseréltem. ROUBY (vigyorral) : Pénzt akart csinálni ! LILIAN (mustrálja Johnt. Egyszerre kíván­csian) : Nős ember? JOHN : Isten őrizz ! LILIAN (nevetve) : Tesséék ? ? (Bellhez és Filipszkyhez.) Hallják ezt? (Johnhoz, felülről.) Nőgyűlölő? JOHN : Azt nem. Szoktam én venni nőt, ha éppen kell. De sok időm nincs hozzá. BELL (felnevet): Brávó, fickó! (Filipszky­hez.) Mit szól ehhez? Ez nemcsak a halhoz ért ! LILIAN : Pardon. Talán észrevenné : én is nő vagyok ! FILIPSZKY (csendesen): Hagyja, miss Li­lian . . . LILIAN (aki megütődve nézett Johnra) : Dehogy. Ez nagyon bosszant. (Johnhoz, sértő­dött akcentussal.) Hogy képzeli azt? Venni a nőt? Mint egy adag húst, vagy mint egy csomag dohányt?! JOHN (kis vállvonással) : Nekem nem ér többet. LILIAN (indignálódva) : Ember. Hát még nem volt szerelmes? JOHN (hidegen) : Szerelem? Mi az? BELL (megérinti Lilian vállát) : Ugyan kér­lek. Mit tárgyalsz vele? LILIAN (Bellhez) : De bocsáss meg, csak nem hagyom . . . (Johnhoz, bosszankodva.) Maga vagy teteti magát, vagy nem normális ! GÉRARD (szigorúan, Johnra) : Köss csomót a nyelvedre, Jönnie. Ha Madame megsértődik... repülsz ! LILIAN (Gérardra, idegesen) : Kérem, ne szóljon bele ! FILIPSZKY (Lilianhoz udvarlón): Ez magát úgysem érinti. A szép nő az mindig kivétel ! — Érdemes így felizgulni? LILIAN (ingerülten) : Igen, érdemes ! Az a baj, hogy az ilyen alantas embereket senki se világosítja fel. Professzor Holloway éppen a múltkor magyarázta a Victoria Patronage-ban. (Filipszky félé, informálóan.) Tudja, az egy kiváló intézmény : emberjavító, lélekmentő. Van saját otthonunk, hatszáz ágyas. Én állok az élén . . . (Johnhoz.) Holloway kimutatta . . . Az alsóbb néposztály 40 %-a vadházasságban él. Ez botrány ! JOHN : Bocsánat ... én nem élek vadhá­zasságban. LILIAN (izgatottan) : De a gondolkozása ! (Bell és Filipszky felé.) Hát milyen sorsa lesz annak a nőnek, aki egy ilyen brutális ember­rel .. . (Vissza Johnhoz.) Fogadja meg, hogy ezután más bánásmódban részesíti a hölgyeket ! JOHN : Egy se panaszkodott még énrám. Gyógyszertárakban kapható

Next