Színházi Élet, 1934. március 11–17. (24. évfolyam, 12. szám)

1934-03-11 / 12. szám

HOLMES: Nem. WATSON: Hanem? HOLMES: A kiestekv­ár a rochesteri teme­tőben, azaz hogy nem ott él, hanem ott fek­szik. De remélem, hogy azért egyelőre még nagyon csinos. (Szünet.) WATSON: Szóval egy bűntényről van szó? HOLMES: Azt még ne­m tudom. WATSON: A hatóság kiérte közreműködé­sedet! HOLMES: Neon. WATSON: Az urat HOLMES: Az sem. WATSON: Férjes asiszo­ny! HOLMES: Az. WATSON: Az ura itt él, vagy­ Spanyolor­szágban! HOLMES: Sehol sem. Ő is a kiesfekvésű rochesteri­ temetőben fekszik felesége mellett, azaz hogy tegnapig még ott feküdt mellette és holnap megint ott fog feküdni, csak ma bocsáss meg, ima nem fekszik mellette. Bo­csáss meg. (Szünet.) WATSON: Nézd, Holmes, én mindig rajta voltam, hogy regényeimben, melyeknek te vagy a hőse, megtartsak egy bizonyos szín­vonalat. Mindig távoltartottam magamat bi­zonyos szerzők könnyelmű eljárásától, akik az első fejezetben ígéreteket tesznek, ame­lyeket az utolsóban nem tartanak meg. Ha én azt mondom, hogy egy ember nyomtala­nul eltűnt egy szobáiból, amelyet sem az aj­tón, sem az ablakon keresztül nem hagyha­tott el, eltűnt, mint az elenyésző füst és ezt a feszültséget az egész regényen keresztül fenntartom és a végén előállok azzal a lelep­lezéssel, hogy a szobában rejtekajtó volt , ak­kor engem egyenesen becsületbíróság elé kel­lene állítani. HOLMES: Eltérsz a tárgytól. WATSON: Eltérek a tárgytól. Azt akar­tam mondani, ha netán mégegyszer írok ró­lad, akikor ebben az esetben is szeretnék imént hangoztatott elvemhez hű maradni. Hát óvakodjál olyan várakozásokat kelteni, amelyeket nem tudsz beváltani. Ha célzá­saidban túllőttél volna a célon, íme utoljára alkalmat adok neked a becsületes visszavo­nulásra. Tehát, van valami, amit vissza kell vonnod! HOLMES: Ni­ncs. WATSON: Helyes. Hát akkor ezennel meg­állapítom : szó van egy barna hölgyről, aki egy bizonyo­s nagyobb fajtájú hímnemű szú­nyoggal van vonatkozásban. HOLMES: Van vonatkozásban. WATSON: Van vonatkozásban. Ez a hölgy meghalt. A rochesteri kiesfekvésű temetőben fekszik. Továbbá szó van a­­hölgy férjéről. Az isi halott. Az is a rochesteri temetőben fekszik, felesége mellett, illetőleg ott feküdt tegnapig és holnap megint ott fog feküdni. Ma nem fekszik mellette. Jól értettelek! HOLMES: Tökéletesen. WATSON: Es te az egészet egy viccel fo­god elintézni. A te halottaidnál soha nem tudhatja az ember, h­ogy nem fognak-e vis­­sza­jönni. HOLMES: Ezek nem. WATSON: Hát akkor nem tartod egy kissé cinikusnak, ho­gy szomorú dolgokról ilyen ci­nikusan beszélja. HOLMES: Az életben a legtöbb dolog szo­morú. Attól még nem lesz vidámabb, ha szo­morúan beszélünk róla. Komolyan beszélni vidám dologról érdemes. WATSON: Hát beszéld el. HOLMES: Mit! WATSON: Az esetet. HOLMES: Hiszen ismered. WATSON: En! HOLMES: Arról az esetről van szó, amely­nek olvasásában az imént nem akartad za­vartatni magadat­. WATSON: Tévedsz. Én Praetorkie profes­­szor autószerencsétlenségéről olvastam. HOLMES: Hiszen ez az. Várj! Mielőtt még­egyszer elolvasod, amit az újságban találtál róla, mondd meg nekem, miért kötött le té­ged az eset annyira, hogy még a női haj problémája sem tudott megzavarni téged. WATSON: Kedves barátom, Praetorius le­gendáig alak volt köztünk, orvosok között Különben egyszer beszéltem róla neked. Csak te nem emlékszel rá. HOLMES: Mert ne emlékezném rá. Most két éve volt. December tizenötödikén. Szín­házból jöttünk. Te bosszankodtál a darab egy jelenetén, amelyről azt állítottad, hogy nem élethű. Persze elfelejtetted, hogy a szín­padnak sohasem szabad az élet tükrének len­nie. Mert az em­berek a színházban azt kere­sik, aminek az életben híjjával vannak, a fantáziát. A színháznak az a hivatása, hogy megoldja a bennünk lévő feszültséget és nem az, hogy oktasson. A legnagyobb balgaság felnőtt embereket oktatni, ha még olyan bu­ták is. WATSON: Te persze azt szeretnéd, a színház csak a szerelemmel foglalkoznék. HOLMES: Azzal is foglalkozott minden időben. WATSON: Na látod. HOLMES: Úgy látszik, hogy az életben a szerelem minden időben nagyon ritka por­téka lehetett. Hiszen­ nem kell okvetetlenül a férfi és a nő közti szerelemről beszélni; le­hetne egyszer beszélni az egész emberiség iránt való szeretetről is. Vagy az ész iránt való szere­te­tről. WATSON: Most meg te térsz el a tárgy­tól. HOLMES: Nem olyan nagyon, mert úgy emlékszem a te elbeszélésedből, ez a Prae­torius is egy bolond volt. WATSON: De a legimádottab­b bolondja pácienseinek. HOLMES: És a leggyűlöltebb a kollégái között. WATSON: Hát a szerel néha kissé drasz­tikusak voltak, nem mindenkinek az ízlése szerint valók. HOLMES: A mindenki ízlése nem okvetle­nül a legjobb ízlés. WATSON: De bennünket, orvosokat, mind zsebrerakott, azt elhiheted. Beretvás pasztilla fejfájás ellen /1»

Next