Színházi Élet, 1934. március 11–17. (24. évfolyam, 12. szám)
1934-03-11 / 12. szám
HOLMES: Nem. WATSON: Hanem? HOLMES: A kiestekvár a rochesteri temetőben, azaz hogy nem ott él, hanem ott fekszik. De remélem, hogy azért egyelőre még nagyon csinos. (Szünet.) WATSON: Szóval egy bűntényről van szó? HOLMES: Azt még nem tudom. WATSON: A hatóság kiérte közreműködésedet! HOLMES: Neon. WATSON: Az urat HOLMES: Az sem. WATSON: Férjes asiszony! HOLMES: Az. WATSON: Az ura itt él, vagy Spanyolországban! HOLMES: Sehol sem. Ő is a kiesfekvésű rochesteri temetőben fekszik felesége mellett, azaz hogy tegnapig még ott feküdt mellette és holnap megint ott fog feküdni, csak ma bocsáss meg, ima nem fekszik mellette. Bocsáss meg. (Szünet.) WATSON: Nézd, Holmes, én mindig rajta voltam, hogy regényeimben, melyeknek te vagy a hőse, megtartsak egy bizonyos színvonalat. Mindig távoltartottam magamat bizonyos szerzők könnyelmű eljárásától, akik az első fejezetben ígéreteket tesznek, amelyeket az utolsóban nem tartanak meg. Ha én azt mondom, hogy egy ember nyomtalanul eltűnt egy szobáiból, amelyet sem az ajtón, sem az ablakon keresztül nem hagyhatott el, eltűnt, mint az elenyésző füst és ezt a feszültséget az egész regényen keresztül fenntartom és a végén előállok azzal a leleplezéssel, hogy a szobában rejtekajtó volt , akkor engem egyenesen becsületbíróság elé kellene állítani. HOLMES: Eltérsz a tárgytól. WATSON: Eltérek a tárgytól. Azt akartam mondani, ha netán mégegyszer írok rólad, akikor ebben az esetben is szeretnék imént hangoztatott elvemhez hű maradni. Hát óvakodjál olyan várakozásokat kelteni, amelyeket nem tudsz beváltani. Ha célzásaidban túllőttél volna a célon, íme utoljára alkalmat adok neked a becsületes visszavonulásra. Tehát, van valami, amit vissza kell vonnod! HOLMES: Nincs. WATSON: Helyes. Hát akkor ezennel megállapítom : szó van egy barna hölgyről, aki egy bizonyos nagyobb fajtájú hímnemű szúnyoggal van vonatkozásban. HOLMES: Van vonatkozásban. WATSON: Van vonatkozásban. Ez a hölgy meghalt. A rochesteri kiesfekvésű temetőben fekszik. Továbbá szó van ahölgy férjéről. Az isi halott. Az is a rochesteri temetőben fekszik, felesége mellett, illetőleg ott feküdt tegnapig és holnap megint ott fog feküdni. Ma nem fekszik mellette. Jól értettelek! HOLMES: Tökéletesen. WATSON: Es te az egészet egy viccel fogod elintézni. A te halottaidnál soha nem tudhatja az ember, hogy nem fognak-e visszajönni. HOLMES: Ezek nem. WATSON: Hát akkor nem tartod egy kissé cinikusnak, hogy szomorú dolgokról ilyen cinikusan beszélja. HOLMES: Az életben a legtöbb dolog szomorú. Attól még nem lesz vidámabb, ha szomorúan beszélünk róla. Komolyan beszélni vidám dologról érdemes. WATSON: Hát beszéld el. HOLMES: Mit! WATSON: Az esetet. HOLMES: Hiszen ismered. WATSON: En! HOLMES: Arról az esetről van szó, amelynek olvasásában az imént nem akartad zavartatni magadat. WATSON: Tévedsz. Én Praetorkie professzor autószerencsétlenségéről olvastam. HOLMES: Hiszen ez az. Várj! Mielőtt mégegyszer elolvasod, amit az újságban találtál róla, mondd meg nekem, miért kötött le téged az eset annyira, hogy még a női haj problémája sem tudott megzavarni téged. WATSON: Kedves barátom, Praetorius legendáig alak volt köztünk, orvosok között Különben egyszer beszéltem róla neked. Csak te nem emlékszel rá. HOLMES: Mert ne emlékezném rá. Most két éve volt. December tizenötödikén. Színházból jöttünk. Te bosszankodtál a darab egy jelenetén, amelyről azt állítottad, hogy nem élethű. Persze elfelejtetted, hogy a színpadnak sohasem szabad az élet tükrének lennie. Mert az emberek a színházban azt keresik, aminek az életben híjjával vannak, a fantáziát. A színháznak az a hivatása, hogy megoldja a bennünk lévő feszültséget és nem az, hogy oktasson. A legnagyobb balgaság felnőtt embereket oktatni, ha még olyan buták is. WATSON: Te persze azt szeretnéd, a színház csak a szerelemmel foglalkoznék. HOLMES: Azzal is foglalkozott minden időben. WATSON: Na látod. HOLMES: Úgy látszik, hogy az életben a szerelem minden időben nagyon ritka portéka lehetett. Hiszen nem kell okvetetlenül a férfi és a nő közti szerelemről beszélni; lehetne egyszer beszélni az egész emberiség iránt való szeretetről is. Vagy az ész iránt való szeretetről. WATSON: Most meg te térsz el a tárgytól. HOLMES: Nem olyan nagyon, mert úgy emlékszem a te elbeszélésedből, ez a Praetorius is egy bolond volt. WATSON: De a legimádottabb bolondja pácienseinek. HOLMES: És a leggyűlöltebb a kollégái között. WATSON: Hát a szerel néha kissé drasztikusak voltak, nem mindenkinek az ízlése szerint valók. HOLMES: A mindenki ízlése nem okvetlenül a legjobb ízlés. WATSON: De bennünket, orvosokat, mind zsebrerakott, azt elhiheted. Beretvás pasztilla fejfájás ellen /1»