Színházi Élet, 1934. április 8–14. (24. évfolyam, 16. szám)

1934-04-08 / 16. szám

>A boxvilágbajnokság második helye­zettjein — Nem hallott valami jó filmhírt? — Erdélyi Mici, aki most Bécsben fil­mezik, levelet írt az urának, Ráday Im­rének és bejelentette, hogy a partner­nője az új filmben Meinl Gyuláné lesz, az ismert kávékereskedő japán szárma­zású felesége, akinek első fellépését nemrégen ünnepelték. — Még mindig nem felelt arra, hogy milyen nevezetes esemény történt a nagy — A premierekeni »Szeressen kedves!« Fővárosi Operettszínházi bemutatóját végignézte egy páholyból Kondor Ibolya is, Kom­játhy Károlynak, a zeneszerzőnek fele­sége. A rokonszenves primadonna a gó­lyát várja és a premier után az egyik budapesti szanatóriumba vonult. Már a szünetben panaszkodott, hogy nem jól érzi magát és csak az tartja benne a lelket, hogy az ura darabjának nagy sikere van. Egyik jó barátnője erre a következőket mondotta: »Igazán Ibikém, ebben az állapotban »Az orvos«-hoz kellett volna menned.­« — Igaz, hogy a kis Tabódy Klári férjhez megy. — Húsvét hétfőjén tartották az el­jegyzést. Dr. Wiener Béla pozsonyi földbirtokos a vőlegény, özvegy ember, •a­ kisgyermek apja. — Igaz, hogy Tabódy visszavonul a színpadtól? — Szó sincs róla! Sőt nyáron, még az esküvője előtt az egyik operett női fő­szerepét fogja játszani. — Más tavaszi házasság nincs? — Fentartással közlöm azt az eljegy­zési hírt, amelyet a Magyar Színház társalgójában hallottam. Két tehetséges fiatal művész kézfogójáról van szó. Hír szerint Dán Etelkát, a Magyar Színház ifjú művésznőjét, aki legutóbb a Bar­langvasútban aratott emlékezetes sikert, eljegyezte Tarján György, a Nemzeti Színház tálentumos fiatal tagja. — Gratulálunk! — Harmadik házassági hírem hősnő­jét nem nevezem meg, mert attól félek, hogy még az esküvő után is megcáfol. Filmvállalatának ugyanis megígérte, hogy egyelőre nem megy férjhez, vagy szombaton este a budapesti ünnepi estének apró itt vissza képekben Szakáts Zoltán, Szokolay Olly, a boldog szerzők, Komjáthy és függöny előtt II. Magyar Színház. Márkus Alfréd, Biller Irén és Vadnai László a második felvonás utáni tapsfergetegben (László fotó) I. Magyar Színház. A legtöbb III. Belvárosi Színház. Halász Imre és virágot és húsvéti ajándékot Muráti Lili a nyílt színpadon köszönik Biller Irén kapta meg a tapsokat 21

Next