Színházi Élet, 1934. április 15–21. (24. évfolyam, 17. szám)

1934-04-15 / 17. szám

I/arcótáMj, Párizs, 1934 áp­rilis. Tessék elhinni, az egész afférban a legérdekesebb Simon Annette esete, ezé a romantikus varrólányé, akiből Stavisky Sándorné lett, sőt maradt, ami nagyobb dolog a február 6-i igazán szörnyű vé­rengzésnél is.­­Mert amilyen szép ez az asszony, ami­lyen királynő, ahogyan még ma is, a bör­tönben is uralkodik s amint még nemrég is a fontos vesztegetési ügyekben egy mosolya nagyobb érték volt a leggömbö­lyűbb számjegyű csekknél is: ez az igazi csoda egyetlen ebben az ügyben , talán ez az magyarázata azoknak a tragé­diáknak, amik most napirenden vannak Párizsban miniszteriális urak között. Európai hírű írók és őszinte szakértők mondják, hogy Stavisky sohasem ugrott volna ki a hamiskártyás és csekkcsa­lók keserves gárdájából, ha Arnette ninc­s, ha ez a rit­ka drágakő nem ragyog feléje, ha nem inspirálja, sugallja. Úgy járt ezzel az as­­szonnyal Serge Alexandre, mint egy pesti álfilmren­dező járna, ha váratlan luxusautóhoz jut, amit sze­mélyesen kell vezetnie, de amihez okvetlen jólszabott öltöny is dukál. Ilyenkor bárki képes az elegancia kis kellékeit megszerezni. Staviskynek is sikerült. A briliánst találta, a fog­lalatot muszáj volt meg­szereznie! Ám nehogy azt gondol­ják, hogy Simon Ariette vámpír volt, aki bűnök és ocsmányságok felé haj­szolja kegyetlenül áldoza­tát, hogy pénz- és szere­lemvágyát kielégítse. De­hogy. Sőt! Ariette varrólány maradt királynő korában is, illet­ve királynő volt mint varrólány is. Olyasmi ez, mintha kocs­mafalon valódi Rubens­vászon lógna, remekmű, ahová szakértő is betéved. Biztos, hogy a kép innen el fog kerülni. Egy színésznő szépségét a nézőtérről is lehet élvez­ni, de az igazán szép nő csak közelről hat. Marlene Dietrich a filmvászonról is okoz sejtelmes érzést, de tessék elképzelni Dietricht egész közelről. Személyesen, privát helyen. (Foto Keystone) Staviskyné

Next