Színházi Élet, 1934. május 13–19. (24. évfolyam, 21. szám)
1934-05-13 / 21. szám
RÓZSA. ELCSERÉLT SZÍVEK. SZERENÁD. LEVÉL: Ezek a versek: Felhők az életem egén! VÁLASZ: Most, hogy beküldötte őket: az enyémen is! BÁNATOS ASSZONY. LEVÉL: Akarva — nem akarva, észre kellett vennem a férjem kilengéseit. VÁLASZ: Akarva — nem akarva észrevette, most akarva, felejtse el. Higyje el, nem fontos! A férfi olyan csodálatosan van alkotva, hogy egy nagy érzés mellett, olykor kileng. (Pardon — hölgyeim, akik ezt olvassák, ne ijedjenek meg, csak »egyesekéről van szó.) De akik az ilyen »egyesek« boldog-boldogtalan tulajdonosai, azok se ijedjenek meg. Először is azért, mert néha érdekesebbek és kedvesebbek, mint a rendes kettesek. (Bár ezek is — elismerem — édesek és drágák, nehogy baj legyen!) Az egész nem fontos. Ne törődjön vele! EGYETLEN KÉRDÉS. LEVÉL: Nem unja ön néha ezeket a kérdéseket? VÁLASZ: Szó sincs róla. Minden levél egyformán kedves nekem. Néha tréfálkozom, néha gúnyolódom . . . mit csináljak? Talán ha túl komoly volnék, unalmassá lennék, nem gondolja? Meg aztán . . . »Nem adhatok mást, mint mi lényegem!« W. MAGDA. LEVÉL: Köszönöm, köszönöm kedves sorait. VÁLASZ: örülök, hogy meg volt a válaszommal elégedve. Sokszor és szívből köszöntöm. VAGYAK RITMUSA. LEVÉL: »Mondja, szerkesztő úr, van még ilyen fájdalom, mint az enyém?« VÁLASZ: Mindenki azt hiszi, hogy a sajátmaga gondja, baja, bánata a legnagyobb! Én is ezt hiszem! Viszont levelének második fele: a gyógyulás kétségtelen jele. Aki szívesen van másvalakivel, aki »önfeledten tud táncolni«, akinek »öröm a tánc«, aki »örült a virágnak«, aki »várja a másnapot, hogy találkozhasson...« nem azzal, aki miatt bánata van, hanem »már« a másikat — az nem fog beleveszni a bánatba. Szóval sok az ilyen »ötvenszázalékos«, »sírig tartó bánat«, mint az öné, amelyről ön bizonyára nem is sejti e pillanatban , hogy már félig el is multi VILMA. LEVÉL: E mellőzés miatt magam is sokat szenvedek . . . kérek tanácsot, mit csináljak? VÁLASZ: Sokszor van ez így, az ember elhamarkodottan cselekszik valamit, megbánja! Az önök dolgában egy dönthet: aztán az önök kitartása. Az ilyen szerelmeket, amely elé momentán akadályok tornyosulnak, úgyis a jövő dönti el, a jövő teszi mérlegre és akkor dől el, hogy »könnyűnek találtatott-e az érzés vagy nem?« Nincs tehát semmi ok rá, hogy a jelenben izguljanak a jövő miatt és nyugtalanságokat szerezzenek saját maguknak • . R.SANATORIUM. LEVÉL: Most, hogy lábadozok, az az érzésem, hogy még betegebb vagyok, mint amikor ez az én súlyos betegségem kezdődött. Hiába rettenetesen biztatnak, hiába konstatálom magam is, hogy már egy hete nem is jegyzik a lázamat, úgy érzem, mintha most is mindig lázas volnék. sen félek az estétől, amikor mindenféle Külön öröm-képeket látok. Egészen elhagyom magamat, úgy érzem, hogy a régi életkedvemből, vitalitásomból semmi sem maradt meg. Nagyon lekötelezne, ha szíves volna valami jó tanácsot adni, mit csináljak? VÁLASZ: Egyszerű az egész! Akarni kell meggyógyulni! Igazán ilyenkor legfontosabb az akarat! Nem elég az egészséges szervezet, nem elég az orvosok kitünő ha nem segítünk nekik a lélek erős munkája, akarásával. Újra csak Mullford Prenticet idézem: »Ha a beteg test lassan Sokszor a lélek is hibás, gyógyul, A betegség éppen olyan Ragadós, mint a gyógyulás!« NAPRAFORGÓ. LEVÉL: Nem haragszik, szerkesztő úr, ha nincs semmi lelki bajom — csak trakt VÁLASZ: Sőt! Az ilyen kedves levelekben, ilyen kedves üdvözlésekben különös örömöm telik! »Minden külön értesítés helyett« Herczog Dezső igazgató-főmérnök (Olaszországi és Lengyel Magdolna, házasságot kötöttek