Színházi Élet, 1935. március 17–23. (25. évfolyam, 12. szám)

1935-03-17 / 12. szám

Nem mondhatnánk, hogy ez a hét bővelkedett zenei izgalmakban s ilyenformán, szokásunk ellenére, csak mérsékelt lelkesedéssel számol­hatunk be az eseményekről... De nem kívánjuk elfelejteni Lajta triószerenádját,­lanság is volna elfelejteni, igazságra­mert ez nagyon disztingvált mű, igazi köl­tői mű s W­al­db­au­er­é­k nagyon szépen játszták. De nincs is olyan disztingvált mű, olyan igazi költői mű, amit Waldbauerék ne játszaná­nak szépen. Ez a stílusban és érzés­ben oly kiváló s oly művészies vo­nósnégyes-társaság nyilvánvalóan azért van a világon, hogy mindent szépen játszon. Ez mindig egy jobb perce az életnek, mikor ez a kvnzúr összeül a lámpák félhomályában a Zeneakadémián. Hasonlóképpen egy ilyen jobb perce volt életünknek, mikor a Bu­dapesti Hangversenyzenekar művé­szi kollektivitását karmester n­él­k­ül láttuk és hallottuk a Zene­művészeti Főiskola dobogóján. Min­denesetre egészen új dolog volt. Meglepetés is volt, sőt mernénk mon­dani reveláció is volt! Az ember tudniillik azt hihette volna, hogy ez a kitűnő Hangversenyzenekar csak azért és csak akkor ilyen kitűnő, mikor egy Weingartner, egy Failoni vagy egy olyan kedvesen Molinari áll az élén s dirigálja bolondos a kis nob hrja-Movnoiry f­mo A 25 ÉV ELŐTTI WALDBAUER—KERPELY VONÓSNÉGYES: WALDBAUER, MOLNAR, KERPELY, TEMESVÁRY Jubilál a Waldbauer—Kerpely-vonósnégyes. Március 17-én lesz huszonöt éve, hogy az azóta még hárman megvannak: Waldbauer Imre, Temesváry János és Kerpely Jenő. A negyedik, mint egy éve Hannover György töltötte be. A jubiláló vonósnégyes hatalmas kultúrmissziót zene két nagyságát, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt és amikor 1912-ben Romain illusztrálta

Next