Színházi Élet, 1935. március 24–30. (25. évfolyam, 13. szám)
1935-03-24 / 13. szám
^ímviAdja : tfMÍVUU ek ét af Megjelent a könyvpiac legvidámabb könyve: Hacsek és Sajó legújabb beszélgetéseinek kötete. Megkértük Vadnai Lászlót, hogy mesélje, el, hogyan született meg az a két különös figura, akinek a népszerűsége már a legnagyobb neveket is túlszárnyalta. Itt adjuk Vadnai László érdekes nyilatkozatát. — 1929-ben, ki tudja hányadszor ültek össze Genfben a békedelegátusok hogy megtárgyalják a leszerelést. Gondoltam, írni kellene már erről valamit. A cím megvolt: Békekonferencia. így született meg az első Hategek és Sajó jelenet a békekonferenciáról. Mindjárt arra a kérdésre is válaszolok, amellyel számos helyről fordultak hozzám: honnan vettem ezt a két nevet. A Hacsek telefonkönyvből született. Találomra felütöttem a könyvet, ceruzával ráböktem az egyik névre, aa volt odaírva Hacsek. Saját személyesen ismerem, az egyik nagybátyám papírkereskedésében volt évekig segéd. Névben, modorban tökéletesen megegyezik Sajóval. Szóval megírtam a Békekonferenciát, benyújtottam az Andrássy úti Színháznak. Most ide kell iktatnom egy idüsízke mondatot, több, mint kétszáz egyfelvonásost írtam és még soha, egyetlen egyet sem kaptam vissza színháztól. — A Békekonferencia volt az első. Az Andrássy úti Színház igazgatósága a jelenet elolvasása után értelmetlenül nézett rám. Azt hitték megőrültem. — Hogy gondolod, — mondták — hogy azzad, hogy két ember tíz percig beszélget egy asztalnál, mulattatni lehessen a publikumot? Írjál bele valami cselekményt. — Én nem írtam bele cselekményt, hanem elvittem a Terézkörúti Színpadhoz, ahol azonnal műsorra tűzték. A kis tréfának elképesztő sikere volt, négy hónapig ment egyfolytában. Külföldre vitték, a világ minden nagy metropolisában színre került. A Terézkörúti Színpad megkért, hogy minden műsorára írjak egy ilyen beszélgzetest. — Szerencsém volt, mert a második, amelynek »Gandhi elindult« volt a címe, talán még nagyobb sikert aratott, mint a Békekonferencia. A harmadiknak már nem volt külön címe, hanem Hacsek és Sajó néven ment. A két figura igazi azonban mégsem a színpad, népszerűségét az élőszó szerezte hanem a betű. Hetenként újabb és újabb, lehetőleg mindig aktuális Hacsek és Sajó-cikksorozatba kezdtem bele az egyik lapban és ez alapozta meg tulajdonképpen ennek a két figurának a tartós — megmondom őszintén — részemre még mindig érthetetlen népszerűségét. — Hogy miben látom a sikerét a Hacsek és Sajónak! Szerintem kizárólag abban, hogy akármilyen hülye ez a Hacsek, mégis rengeteg van benne az átlagemberből, a kispolgárból. Az emberek 90%-a szeretné leegyszerűsíteni, megfoghatóvá tenni a maga számára a nagy eseményeket. Megpróbál a nagy politikai és társadalmi szenzációk háta mögé nézni, hogy azokat könnyebben érthetővé tegye a maga számára. Olvassa az újságban, hogy nagy politikusok szónokolnak, tárgyalnak, hadat üzennek, forradalmat csinálnak. De ő tudja hogy ezek a politikusok valójában pontosan olyan emberek, mint ő, ezek is esznek, néha elrontják a gyomrukat, megcsalják szerelmüket, moziba járnak, szeretnek kártyázni, szóval ezeknél is előfordulnak az ő kis szürke életének fő motívumai. Őt nem érdekli, hogy Kánya külügyminiszter milyen ügyben utazott Genfbe. Őt az érdekli, hogy az a Kánya mit evett a vasúton mennyit fizetett Genfben a szállodai szobáért és küldött-e a feleségének anzikszot. És én ebben látom a Hacsek és Sajó figurák népszerűségét. Az emberek unják a nagy szenzációkat és nagy frázisokat. Vagy nem értik azokat, vagy nem is akarják megérteni. Ha ez a két ember, akármilyen vicces formában, de nagyképűen kritizálta volna az aktuális eseményeket, rövid idő alatt befejezték volna karrierjüket, de mivel meggyőződésem szerint a politikusok jóval tovább fognak ebédelni és elrontani a gyomrukat, megnősülni és megcsalni a szerelmüket, mint a leszerelésről tárgyalni és szövetségeket kötni, én remélem, hogy Hacsek és Sajó, akik úgy Magyarországon, mint külföldön minden különösebb emóció nélkül kibírtak egy pár politikai, személyi és rezsimváltozást, még akkor is élni fognak, amikor a nagy politikusok összes tevékenysége tényleg csak abban fog kimerülni, hogy esznek, isznak, kártyáznak és néha elviszik a feleségüket a moziba. ím;