Színházi Élet, 1935. június 16–22. (25. évfolyam, 25. szám)

1935-06-16 / 25. szám

Odry is felfigyelt rám. A szavaló­versenyen 2-ik díjat nyertem. — Ki volt a zsűri? — Odry, Márkus Emilia és Csathó. — Hogy jutott a Vígbe? — Tarnai hallott szavalni, bizto­san ő figyelmeztette a direktor ura­kat. Üzentek értem a Vígből. Fel­hívták a figyelmét Jóbnak ... igaz­gató úrnak. Szombat este Jób direk­tor úrnál voltam, hétfőre jelöltek ki meghallgatásra- Még aznap behiva­tott Roboz igazgató úr s közölte ve­lem, hogy úgy döntöttek, szerződ­tetnek. — Milyen szerepeket, szeretne? — (Határozottan.) Szeretnék kö­zépfajú drámát. Én (megdöbbenve): Mi az? — Például Muráti szerepe a »Nem olyan időket élünk« című darabban-De nem idegenkedem másfajta sze­repektől sem. Góth tanár úrnál egy hatvan éves szent fejedelemasszonyt játszottam. — Váratlanul érte a szerződtetés? — Nagyon váratlanul. A Kamara­­ Színház is tárgyalt velem, de azt mondták, hogy majd írnak. Közben jött a Víg. — Vizsga után remélte, hogy szer­ződtetik? _ — Egyáltalán nem reméltem. Nem volt protekcióm s nem hittem, hogy az ilyesmi magától is megy. — Nem ismer senkit? — Nem. — Újságírót? Kritikust? — Senkit. — Mégis! — Nem! — (Találomra.) Pünköstit? — Azt ismerem, de bemutatva nem vagyok. Na és Kállay Miklóst is is­merem, de ő már nem emlékezhetik rám, együtt voltunk társaságban. — Keresett már pénzt? — Statisztáltam két éven keresz­tül. A Rádióban tegnap volt növen­dék vizsga, néhány jelenetet ad­tunk elő. — Csőstől jön az áldás. — (Boldog — mosolyog.) Igen. — A Rádió is fizet? — 40 pengőt kaptam. — Elköltötte? — Még nem. (Nevet, frissen, bol­dog — pirul.) De betudom majd jól fektetni. — Maga veszi a ruháit? — Azt nem, de a kalapot, kesztyűt én vettem. Praktikus vagyok. Osz­tálytársaim skótnak neveznek, ez el­len tiltakozom. Főskótnak hívtak, mert nem szeretek kölcsönadni. Ille­tőleg, ha tartoznak, megkérem. Ilyen tekintetben hiányzik belőlem a bo­hémség. — Milyen nívón áll az akadémia, milyenek most a növendékek? — kér­dem. — Csupa úrilány. Meg vagyok győződve, mind jó nevelést kaptak. — Nem rosszabb a színiiskola, mint a líceum? — Egyáltalán nem. Iskola, iskola! Általában azt lehet mondani, fi­nom kis úrilányka Gyöngyi. Jó­kedvű, okos, intelligens. Kitűnő anyag. Szimpatikus. Körmét nem festi, szemöldökét nem nyírja, nem ideges, nem­ álmo­dozó. Reális, okos lány, ismeri az életet, anélkül, hogy kiábrándult lenne. Mindenesetre egy új típus a színi­pályán. Egy magasabb nívó, akivel szemben nehéz fölényeskedni. A végén ezt kérdeztem: — Meg lehet kérdezni: volt már szerelmes? Szemrebbenés nélkül feleli: — Hogyne lehetne megkérdezni! Voltam.... Nyíltan néz rám a húsz éves Gyöngyi, bátran, tisztességesen, őszintén. Mintha azt mondaná, csak tessék, tessék kérdezni. Mai lányok vagyunk. Nincs titkunk. Nádas Sándor is Vári Gyöngyi, a Vígszínház új tagja (Foto Gyenesi

Next