Színházi Élet, 1935. július 28–augusztus 3. (25. évfolyam, 31. szám)
1935-07-28 / 31. szám
kérdésre generáció felel írta: Zsolt Béla írók, színészek, festők, beérkezetteik és névtelenek kerültek össze véletlenül ugyanazon az estén egy hárshegyi villa kertjében. Két, sőt három generáció, amely ezúttal derűs, fegyverszünetben pihentette a nemzedékek ádáz harcát. A társaság homogénnek hatott, mert ugyanazok a külsőségei jellemezték az előkelőségeket, akik már a háború előtt beérkeztek, mint a háború utániakat, sőt, mint azokat, akik esetleg csak a legközelebbi háború után fognak beérkezni. Ezt a látszólagos külső összhangot a szép budai este mindenkire egyformán ellenállhatatlan varázsa s a mindhárom generációtól egyformán kanért és törvényklánt elismert bridzs-szabályok teremtették meg. De hirtelen kedvem támadt, hogy az egységet, ha nem is megzavarjam, de legalább leleplezzem. Elhatároztam, hogy három kérdéssel lekontrolllálom, hogy ebben a harmonikus légkörben milyen ellentétes előjelű elektromos áramlatok keringenek. Vihart nem idézni, veszedelmes villámot, akartam fellegfeljebb csak »Wetterluchman-t — , ezért a következő ánlatban kérdéseket vetettem fel a régieknek és a maiaknak: 1.Mit vár a színháztól és a mozitól? 2. Mi a véleménye a modernizmusról és a modern 3. Hogyan nőről lehet ma karriert csinálnifa Elsőnek HELTAI JENŐT kérdeztem meg, aki régimódisan, szivarja füstje mögül s újmódian, a bundzskártya legyezője mögül a következőképpen felelt: X. Átalakulni, megjavulni, felemelkedni sem a színház, sem a mozi, sem maga az emberiség nem tud előre megfontoltan. Jötet egy nagy egyéniség, egy géniusz, aki egy csapásna mindent megváltoztat — addig bele kell nyugodni, hogy tovább tart a mai egyenetlenség: a művészet és művészetlenség, professzionizmus és dilettantizmus, jó és rossz váltakozása, anélkül, hogy ki lehetne számítani, hogy pillanatnyilag a társadalomnak mire van szüksége s melyikre reagál. 2. A modernizmusról ugyanaz a véleményem, ami akkor volt, amikor mi voltunk modernek: mindaddig bizonytalan az értéke és a maradandósága, amíg a meglevő alapfogalmak és bevált formáik közt ki nem próbálódik. A háború utáni német »izmusok«-ról például kiderült, hogy csak a modernizmus akut izgalmi állapotában hatottak, mint a barrikád-jelszavak a forradalomban, de a relatív nyugalmi állapot értelmi és esztétikai revízióját már nem bírták ki. Ezzel szemben a francia modernizmus (Cocteau, Giraudoux stb.), mely kiburtult és megtalálta végleges lényegét és formáját, szervesen kapcsolódik a múlthoz. Ami a modern nőt illeti: jobban szeretem, mint a régit, mert megtanult beszélni , mert kétségkívül szebb, mint anyái. Kicsit zsurnalisztikai és iparművészeti termék, de szeretetreméltó. 8. Az, aki, mint én, állítólag karriert csinált, az úgynevezett sikeres pálya titkait, fogásait éppoly kevéssé ismeri, mint aki lemaradt. Azt hiszem, a karrier ma is a szerencsés jellegű, tehetségen és a szerencsés véletleneken múlik. JÓZSEF ATTILA fiatal költő: 1. A színháztól azt várom, hogy az az ember is kellemesen elszóralkozhassék benne, aki ma az úgynevezett szórakoztató darabokat rendkívül unalmasaknak találja. Ami a mozit illeti, abból csak a színházat kellene kidobni. Mindenesetre szeretném, ha Marlene Dietrich nem falná fel a Micky Maust. 2. Jó, ha vannak emberek, akik mindent megtehetnek, amiről úgy tudják, hogy modern ők az emberiség próbabábúi. Tulajdonképpen mi többiek próbáljuk ki rajtuk, hogy az új, a korszerű, a modern megfelel-e nekünk. A modern nők például, a túrázók, a csónakázók, a dolgozók, nagyon megfelelőek; zársak, pajtások. Mindannyiunk köszönetét megérdemlik a kezdeményezők. 3 Karriert tehetséggel lehet csinálni, csak éppen a tehetséghez ma már hozzátartozik, hogy az ember egy kissé részvétlen legyen a szellemileg hozzá hasonlók egyre reménytelenebbé váló arcával szemben. Ezért az eredmény azon múlik, hogy mint adagolja az ember a szeretetet és a kíméletlenséget. MARK LAJOS a festő. 1. A színház és mozi jövőjének, fordulatainak, a nagy egyéniségek jelentkezése a határköve. 2. Ne felejtsük el, hogy szubjektíven is óriási változásokon mentünk keresztül. De a szkrupulózus embernek minden új. Modernizmus mindig volt s végül, minden ellenálláson keresztül győzött is. A nő, akinek hivatása, egzisztenciális feltétele a tetszés, kénytelen együtthaladni a modernizmussal, még akkor is, ha néha a »divat« ízléstelenségekbe kergeti. De én, mint ifjú művész, olyan fantáziátlan korban éltem, hogy nem tudok annyira megdöbbenni a mai kor művészi és ízlésbeli kinövésein, mintha a régi idők lompos és