Színházi Élet, 1936. április 19–25. (26. évfolyam, 17. szám)

1936-04-19 / 17. szám

kor a lányunkon olyan ruhák vol­tak, hogy a közönség majdnem le­zabálta a színpadról. Különösen a fehér taft- és tüllruha ... Am­ikor a szoknyát, leveszi a táncnál... Én: Jó, hogy mondod. Ilyen ízlé­ses táncoskomikus, mint Gaál Sán­dor, nem sok futkos ebben a­ hazá­ban. Vasúti forgalmista egyenruhá­jában is úgy néz ki, mint egy hu­szártiszt. Feleségem (hirtelen leint): Apro­pos ... Mit szólsz hozzá, amikor is Lola bejön abban a vasutass­apká­ban? En: A vasutasokról eszembe jut Latabár Árpád angyali állomás­főnöke. Óriási bajuszával régen lát­tam az öreg Latyit ilyen mulatsá­gosnak. Amikor ez a hatalmas ter­metű ember a­ másik vasutassal, az aprótermetű Matjor Istvánnal össze­veszett, viharzott a kacagás a néző­téren ... Feleségem: Vigiyan kérlek, az sem­mi. De amikor a Lola azt mondta, hogy... Én (most már szintén közbevágok): Zala Karola, ez az udvarhölgyi ele­ganciájú dáma olyan kedves, humo­ros figurát csinált abból a kis sze­repből, hogy igazság szerint a fő­szereplők között kellett volna emlí­teni. Itt igazán mindenki a helyén van... A rokonszenves Rubinyi Ti­bor, a mulatságos Horti Sándor és a derűs Fülöp Sándor... Feleségem: Nagy vicc egy olyan darabban, ahol László Lola a szute­rett... Verő Erzsi és Kertész Gábor Városi Színház: »Pármai ibolya« (Angelo fotók) — Itt a bécsi gyors! Major István és Latabár Árpád 22

Next