Színházi Élet, 1936. szeptember 13–19. (26. évfolyam, 38. szám)
1936-09-13 / 38. szám
számomra nyerve van abban a pillanatban, mikor ő elkezdte... Közben diskurálok, kérdezgetem, mióta sakkozik, ki a kedvenc mestere... Kiderül, hogy elég jó iskolája van, érdekes neveket és játszmákat emleget ... Korához képest sakkműveltsége jól fejlett. Méltányolja definíciómat, mely szerint a legnagyobb játsamát is az nyeri meg, aki az utolsó előtti rossz lépést húzza — úgy látszik, általános intelligencia dolgában is megbízható, mindenben igazat ad nekem. Gyorsan be akarom fejezni, hogy majd inkább beszélgessünk. Na gyerünk, most kivégzem. — Sakk! Sakk!... Sakk az amatőrnek! — szellemeskedem, egy hatlépéses matt biztos tudatában. Ejnye csak... mi ez? Úgy látszik, mégse hatlépéses ez a matt, lehet hét, esetleg nyolc is. Sőt... mini, ezt lehetett? de hiszen g8-on... ja persze erre nem gondoltam... de nem is tudtam... olyan zaj van ebben a kávéháziban... és mért állanak körül olyan sokan. Nem megy ez a dolog. Legyen boldog. Pillanatig habozom, aztán: — Feladom — mondom gyorsan. — A következő partiban én leszek világos. Francia játszmát nyitok. Később dánt, angolt, svédet, indogermánt, arabot, abesszin-falassát és botokudot. Mi a csuda, hát ez mindent ismer? De különben is... itt valami nincs rendiben, ebben a kávéházban... úgy látszik, gönbe az asztal, vagy mi a csuda... huzat is van.. ezt a figurát nem én húztam ... rossz huzat... és a vezér... vagy ismeri, hátulról, a lapokat? Ennek a fele se tréfa... Idegesen felugrom. — így nem lehet játszani, még fotografálnak is közben, durrogtatják a magnéziumot... Úgy látszik, ebben a vakító fényben találta meg a helyes folytatást... Ugyan ké ... nem megy ez a dolog . . . még most sem adja fel 7 .. . sakk az amatőrnek!