Színházi Élet, 1936. október 4–10. (26. évfolyam, 41. szám)

1936-10-04 / 41. szám

A MÉRLEG HELYREBILLENT A Terézkörúti Színpad­ új revüjének, a »Fehér és feketén-nek egyik legmulat­ságosabb attrlakciója az, hogy Salamon Béla mint énekes és táncos színész mu­tatkozik be. A merész szerepkörválto­zást a népszerű komikus így indokolja meg: — Hallottam, hogy az egyik pesti operett-bonviván a közeljövőben mint Shakespeare-színész lép fel. Helyre akartam billenteni a mérleget, ezért a prózáról áttértem a táncos-énekesi szak­ra. Nem mondom, hogy az új szerep­kör nem­ idézett föl bennem kisebb lelki komplikációkat. Jó ember vagyok és nem szeretném a pesti táncosko­nikusok kenyerét elvenni. Mert maga a tánc igazán nem nagy mesterség. Csak az a baj, hogy a színpadot az énekhangom­­hoz és nem a lábamhoz méretezték. A lábaimnak inkább az Opera színpada felelt volna meg. Új szerepkörömmel egyébként nagyon megbarátkoztam, nem táncolnék vissza a világ minden kin­cséért sem. Hogyne! Majd visszatánco­lok, mikor oda se nagyon megy a do­log ... Szóval, Salamon alapjában véve elé­gedett. A közönség szintén. Igaz, hogy Salaimon kupléin kívül még egy rop­pant hatásos keleti hangulatú tánc­attrakciót kap: a Gárdonyi—Rajna Alice­kettőst. No, és a három Fenyvessy—La­tabár-szám se kutya ... Fenyvesi Éva, Rajna Alice, Rácz Tali Latabár: Kővári, Gárdonyi, Peti, Salamon. Terézkörúti Színpad: »Fehér és fekete« (Angelo fotók)/

Next