Színházi Élet, 1936. október 25–31. (26. évfolyam, 44. szám)

1936-10-25 / 44. szám

SYLVIE : És így sohasem látni rajtad, hogy mit érzel. ROBERT : Ha látni lehetne, nem lehetnék politikus. SYLVIE: Pedig most igazán meg lehetnél hatva . . . Mégis gyönyörű dolog . . . Harminc­három éves korodban közoktatásügyi miniszter lettél. . . Igaz, hogy Mozart már hatéves korá­ban koncerteket adott ... de, hogy jön ez ehhez. ROBERT : Az sokkal szebb. SYLVIE: Azt hiszem, nem érzed át eléggé ennek a pillanatnak a jelentőségét. . . Ez egy felfelé ívelő karriernek a kezdete. ROBERT : Ezt mondtad akkor is, amikor képviselő lettem. SYLVI­E : Nem. ROBERT : Sőt már akkor is, mikor egy kép­viselő titkára lettem . . . Sőt, ha jól emlékszem, az egyetemi tanulmányaim befejezése után is. SYLVIE : Ez egész más dolog. ROBERT : De kedves vagy ... És rettenete­sen ambiciózus . . . SYLVIE: És ez baj? ROBERT : Sohasem nézel hátra, mindig csak előre ... Ha elérsz valamit, ez neked csak egy kiindulási pont, hogy tovább juthass. SYLVIE : Ez csak természetes . . . Remélem, hogy a miniszterségnél nem akarsz megállni . . . A férfinél az első miniszterség olyan, mint a nőnél az első komoly szerető . . . Nagyon kell vigyáznod ... Ne kelts soha feltűnést ... Ne legyenek korszakalkotó ötleteid . . . ROBERT : Sohasem voltak. SYLVIE: Ne essél abba a hibába, hogy rokonszenves akarj lenni a nép előtt. ROBERT: Miért ne? SYLVIE: Mert akkor nem leszel rokon­szenves a kollegáidnak. Hidd el, a népszerűség veszedelmes dolog. ROBERT : Rendben van . . . Lemondok róla, hogy a nép imáiba foglalja a nevemet. SYLVIE : Ne viccelj ... Ez komoly dolog . . . Még annyi mindent szeretnék mondani neked . . . Fontos dolgokat. Úgy érzem, mintha egy hosszú, nagy utazásra indulnál és én csak a pályaudvarig kísérhetlek el. ROBERT : Mama, ahogy én téged ismerlek, te fel fogsz szállni velem a vonatra. SYLVIE : Ne komiszkodj . . . Még nagy szük­séged lehet az én tanácsaimra . . . Például a tegnapi nyilatkozatod is . . . ROBERT : Nem volt jó? SYLVIE: Nem volt kimondottan rossz... De folyton azt mondtad :A haza üdve ... A haza elvárja tőlünk ... A haza érdekében.« ROBERT : Nos és? SYLVIE : Egy miniszter sohasem mondja azt, hogy haza . . . Legfeljebb a hadügyminisz­ter . . . Az is csak háború esetén . . . ROBERT : Hát mit mond? SYLVIE: Az ország... A közoktatásügyi miniszter azt mondhatja : A nép... A föld­mívelésügyi miniszter : Az anyaföld ... A bel­ügyminiszter : a közvélemény ... A külügy­miniszter : a világ szeme . . . ROBERT : És a pénzügyminiszter? SYLVIE: Az adófizető polgárok. ROBERT : És mindenki tudja, hogy miről van szó. Van még valami egyéb remek taná­csod is? SYLV­IE : Megérdemelnéd, hogy magadra hagyjalak. ROBERT : Nézd, mama, te olyan tanácsokat adsz nekem, mint amilyeneket egy fiatal lány­nak szokás a nászéjszakája előtt. SYLVIE : Tévedsz. Egy fiatal lánynak soha­sem adnék tanácsokat. 1 . A mai lányokhoz én csak iskolába járhatnék. És ne féltsd te a nőket. A nők ösztönösen tudják, hogy az adott helyzetben mit kell cselekedni . . . Csak a férfiak­nak kell mindent és mindig megmagyarázni. ROBERT : Ha nem tudnám, hogy mennyire szeretsz, akkor most nagyon dühös lennék. SYLVIE: Butaságokat beszélsz... A te életed az én életem egy darabja . . . Miki'!' egész kicsiny voltál . . . négy hónapos, vagy öt hóna­pos . .. A karjaimban tartottalak és a jövődre gondoltam. ROBERT : Már akkor a jövőre gondoltál? SYLVIE: Mindig. ROBERT : Az én jövőmre? SYLVIE : A mi jövőnkre. És nagyon szépnek láttam. ROBERT : Mama, te olyan nagyratörő vagy ... Érzem, hogy már akkor miniszter akartál lenni. De miután nőnek ez egy kicsit nehéz, gondoskodtál, hogy fiad legyen, hogy valaha rajta keresztül szóljál bele a­ kormány­zatba. Esküszöm, hogy ezért hoztál a világra. SYLVIE: Csacsi. Ha rajtam múlott volna, sohasem jöttél volna a világra. ROBERT : Úgy? ... De ha már megtörtént, azt mondtad magadban : »Majd csak jó lesz ez valamire.« SYLVIE : Buta vagy. ROBERT : Képzelem, hogy féltél attól, hogy esetleg buta találok lenni. SYLVIE : Nem féltem . . . Tudtam, hogy akkor is karriert csináltatok veled. ROBERT: Kedves. SYLVIE: De az igaz, hogy amint növeked­tél, aggódva lestem, hogy mire van hajlamod . . . Már kora gyermekkorodban elkeze­tél hazu­dozni . . . Szép ígéretekkel elcsaltad az összes barátaid játékszereit. . . Akkor határoztam el : ebből a fiúból politikust nevelek. ROBERT : Egyre szebb lesz. SYLVIE : Mikor már huszonöt éves korod­ban gyengén fejlődtél, biztos voltam benne,­­ hogy karriert fogsz csinálni. ROBERT : Miért? SYLVIE: Mert demokratikus időket élünk. Jelentéktelen emberek kormányozzák az orszá­got. És ezek között nem nehéz érvényesülni, ha az ember alkalmazkodik hozzájuk. "Persze, ha diktatúra felé­ hajlana a kormányzat,akkor sokkal nehezebb volna. ROBERT: Miért? SYLVIE : Nem mondom, egy diktátornak sincsen szüksége különösebb képességekre, de mindenesetre imponáló külsővel kell rendel­keznie. De mondd, nem kellene már átvenni a hivatalodat? ROBERT : Várom a hivatalszolgát. Mégis illik, hogy bejelentsen. Nem tudom, hol van. (A folyosó ajtaja felé sétál.) Magát várom, barátom. ARISTIDE (megjelenik) : Nem tudtam... Hallottam, hogy a kegyelmes úr beszélget . . . Intim dolgokról, gondoltam, jobb, ha nem zavarom. ROBERT : Jelentsen be. HAIDEKKER-BOLT 107

Next