Színházi Élet, 1936. november 22–28. (26. évfolyam, 48. szám)
1936-11-22 / 48. szám
got startnál és célnál ugyancsak cigánybanda fogadta, nemkülönben a vadászebéd is zeneszó mellett zajlott le. Érdekes vendégei voltak a szolnoki agarászatnak: az egyik nap részt vett rajta a kormányzó is, de nyeregbe ült mindkét napon az irigylésreméltóan fiatal Andrássy Géza gróf is és mint érdekes vendég, sőt ritka vendég, megjelent Mészáros Ervin, a kitűnő vívóbajnok, aki hallatlan szeretetreméltósággal kísérte a vadásztársaságot úgy lumpolásaiban, mint künn a tarlókon s közben, míg a többiek aludtak, módot talált rá, hogy néhány szolnoki vívóval összemérje versenykardját. Az agárversenyek közt a főversenyt, az úgynevezett »Billikom-versenyt különben Dadányi Sándor agara nyerte meg s a verseny résztvevői és nézői sorában tek az összes megjelenkörnyékbeli családok és a szolnoki notabilitások, élükön Borbély György cs. és kir. kamarással. Ott voltak főispán Károlyék, Jurenák Gencsy Sándorék, Bakay Tiborék, a Polgár, Szőke, báró Than, báró Urbán, Lossonczy, stb., stb. familiák teljes számban, rengeteg szépasszony, széplány, táncos és lovas gavallér, a régi szép vidéki magyar élet minden kedélye és finomsága újra fellobogott a két szolnoki agarásznapon. — Olyan kedvet csináltál, lám, hogy jövő novemberben angyaén is bricseszt húzok és nyeregbe szállok s személyesen szerzem meg nyúl pecsenyémet. Adieu! Bary Judit, Vajda Medy, Rácz Lea, Bozó Lilly, Rácz Sári, Lovas Baba, Balló Alfrédné és Bary Márta a MAC-teán Foio Schaffert— ma ' Bélák Mária, Vécsey Dobos s v Ibi, Dénes Jolán, Bauer Mimi, Vizy Zsuzsa, Nagy Ibolya, Némay Judit, Bélák Éva, Botka Ferenc, Apjok Miklós, Kovács Sándor, Tomka Gábor, Kiss Elemér, Farsang József, Halász Miklós, Czenner Mihály, gróf Blankenstein Miklós, Vértessy Károly, Benacsek Béla, a Gazdász-teán (Foto Pálházy)