Színházi Élet, 1937. január 10–16. (27. évfolyam, 3. szám)
1937-01-10 / 3. szám
ígéó/Z fénfyôôAétyâô ég&aU aát írta: BABAY JÓZSEF — Osztán maga tuggya ki vót aki itt született nálunk? — Petőfi Sándor volt. — Ügy a. De szögién apját, aki húst mért a piarcon, azt még Petrovicsnak mondták. De tuggya az, úgy vót, hogy a fia nem magyarosított nevet, hanem népi adta neki. Mert a nép igen szerette, a mivel népköltő vót, tuggya, osztán nép szája rájár a szép névre, ha bö acsük a viselőjét. Máma nincs illem világ. De, elhiheti kérem, Petőfi Sándor sincs. Még olyan vers sincs, hogy aszongya : Megy a juhász szamáron Földig ér a lába ... — Hát bizony nincs párja. — Meg, hajja, olyan vers sincs több, hogy: Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal,... — Bátyókám! Ezt nem Petőfi írta! Hanem Vörösmarty! — Nem a ménküt. Mindent Petőfi írt. Legföljebb, tuggya, úgy lehet, hogy sugallotta, osztán imás költő elméje gyütt ki vele. No! Rábámultam a kiskunsági magyarra. Micsoda hite van! Mindent, ami szép, minden zengő rigmust Petőfi írt! Rá is tettem kezem a subá ® vállra s azt mondtam: — Lehet, édes bátyó, hogy igaza van. Mert Petőfi verseiben a hazáért rajongó, a szerelmes, a lázadó, az anyáért remegő, a földet sirató, a csillagot elérő szív minden remegése benne van. Petőfiben megtalálja magát a vályogfal la kicsi a palotát-uraló egyaránt. Csillag volt, — mondtam bátortalanul és esetlenül, mert valami gyönyörűt akartam mondani, de megzavart a tanyai öreg lampionfényben ragyogó szeme — csillag volt, amit mindenki láthatott. — Egész, fényesség ősi égbolt vót. Király vót. Tuggya? * Ez, a beszélgetés Szilveszter éjszaka folyt le a kiskőrösi Petőfi-ház udvarán, az ősi gémeskút mellett. A gyűröttképű, roppant erejű gyönyörű öreg tizenhétkilométernyi messziségből kerekezett be a tanyáról,hogy jelen legyen az éjféli ünnepségen. Mert Kiskőrösön minden újév éjszakán ezrek jönnek össze Petőfi Sándor szülőházánál, hogy áldozzanak a halhatatlan pillanatnak, amikor a János Vitéz költőjét világra hozta Petrovics Istvánné, az egykori kis cselédleány. Zúgtak a harangok, az evangélikus templom tornyában pont éjfélforduláskor Petőfi-dalokat tárogatózott egy körösi öreg. A szobában, ahol a szabadság vértanúja született, gyertyafény lobogott. Az éjszakában pusztai szél sírt, zokogott a dalárdasízó és ezer és ezer szempár könnyezett. Sirattuk m örökéletű halottat, aki élt 26 évet s elesett Segesvárnál, vérző szívében Julia édes orcájával. Igen, így mondta az öreg paraszt: — Király vót! Az ünneplő tömegben jelen volt egy király... Himbálta a szél a királyt. A király hajadonfőn jött el s szelíden kémlelt be a búboskemencés kis »szobába, ahol a költő először felsírt. A király feje kimagaslott a tömegből. Táborszernagyi egyenruhát viselt a király. Száj adta szájnak a szót: »Nézd csak, ott libeg a király!« Ferenc József volt, az ősz, a nemesarculatú, kopaszon, mosolygón, enyhülten, fekete-sárga keretben. A király arculatja ugyanis rá volt nyomva egy óriási lampionra, amelyet — a többi békebeli lampionok között — egy nagy boton tartott magasra az egyik ipari dardista. Igen. Parasztok, jaj, de milyen szépsubások, urak, módosak és szegényebbek, »külhonbéliek« — Bécsből, Párizsból, Londonból, Nürnbergből, — költők és írók, tizenkét saoknyás fehérnépség és úribundás hölgyek, jaj, igen-igen sokan valánk s ott volt köztünk, velünk, fényben ragyogón, hajadonfőn a király. Hát ez nagyon szép volt. Mert Petőfi maga is »egész fényességes égbolt vót. Király vót...« * A küszöböt, amely bevezet a füstölős konyhába, fehérre súrolta Mari néni, a Petőfi-ház gondozója. A tanyai magyarok egymásután lépték át a küszöböt. Méltóztatnak érteni? Átlépték. Nem léptek rá. Hogy be ne sározzák a küszöböt. Mert tanyai s utcai hupogós sár ragadt a csizmájukra. Osztán bémentek a kis szobába s térdet hajtottak. Akár a Bethlehem-járók. Osztán könnyezve jöttek M. Igen, így vót, mert Jézus Jézus vót, Petrovics Sándor Petőfi Sándor vót és király vót, meg egész fényesség és égbolt. * »Modern időket élünk«, — mondják a nagypofájúak, pedig egy szó se igaz belőle. Éppen úgy öljük egymást, mint Krisztus előtt 70-ben, vagy Petőfi előtt 485-ben. (Igen, Spanyolországra is gondolok.) De ha már mégis modern időket élünk, teszem azt, mivel van rádió és hangosfilm, jövőre, a kiskőrösi Petőfi Szilveszterről hangosfilmet kell készíteni. Mert ilyen szép Szilveszter nincs a világon sehol. Csak Kiskőrösön, a Petrovics István nádfedeles házánál, ahol a »Szeptember végén« költője született, 114 évvel ezelőtt, pontban éjféli harangkonduláskor. És elvégre, mégis csak »egész fényességes égbolt vót!« Ámen. 64