Színházi Élet, 1937. január 10–16. (27. évfolyam, 3. szám)

1937-01-10 / 3. szám

V­k­H ü­L­Tí HETVENHAT KILÓ írta: Barát Endre A súlyom hetvenhat­­ kiló: ennyi a­ csont, a zsír, a sió, szára, fehérje, bőr, a szén, a festék, foszfor és a­ kén... Hetvenhat kiló: víz, a hús, — beh sokszor érzem: visszahúz, hetvenhat­­ kilóm, visszaránt a földre és a tiszta lángt, — az élettel, mi összeköt, — csak pislog az anyag között... Hetvenhat kiló: vas, a mész, — nemsoká­ mind a földbe vész. A vér, mi áradon buzog, a lihegő kis pórusok, bázisok, lúgo­k és savak... De ihol vannak a szép szavak, az édes altatódalok, a vágyó, tiszta sóhajok? Jóság, lemondás,­­hatalom és ez a sizó, hogy: »akarom«?!.. A tunya testnek súlya van, — s a Gondolat, az súlytalan?!... Hetvenihat kiló... Millió megidomló sejt-r­ibillió... A vas, a mész, a csont, a hús: mind vis­szaránt, mind visszahúz. A vágy, a fájdalom, a­­ kéj, — hetvenihat kilóim: vár az éj... Ijesztő árnyék lengi be és elmerül a semmibe... „FUGIT AMOR” írta : Fedor Ágnes. Nincs mit beszélni róla: vége van, és egy perc óta bennem béke van. A szemem már a házakat is látja Karom nem várja már télikabátja Gyors érintését két lépés között. Itt megy mellettem, s már elköltözött Jobban, messzebbre mintha meghalt­­ volna ... Egy perc előtt még itt csúsztam a porba Hangom letérdelt fátyolba burkoltan Egy perc előtt még rabszolganő voltam S szultánná tettem akit szeretek. — Kik szembe jönnek — az embereket Egyszerre újra tisztelt szemmel látom! Ki mellettem megy, szürke jóbarátom Elmúlt a perc. De halkan, tétován Kezem kinyúlik még a perc után ... Csak ennyi volt, így szólok meglepetten így végződött — hogy valakit szeret­nem —• A házon nem lesz soha márványtábla A sarki boltból senki meg nem látta... S ki mellettem jön, tán észre sem vette — Hogy ,kissé meghalt az aiki szerette. Hideg reggel volt. Lomha párák Mögött lapulva bujt a nappal !Ë8 félrecsúszott, gyűrt kalappal Dülöngtek hajnali pojácák. Ponyvák épültek már a téren. Kirakva sok-sok tarka holmi kezdte a szívet ostromolni. Hajóhinták lengtek fehéren. S míg szürke rongyok­­ közt az élet Verklije szólt bambán, rekedten, Az elmúlt lázaktól meredten. Megálltam ott, kicsit didergőn, S új kínra szomjazván csengőn. Sorsom kutattam két kezemben. BOROK írta: Gyurányi László tipium­ ez az élet nagyon, igyál, ne gondolj semmire, elszáll a felleg és a fény, fehér, halovány bort ide! Tavasszal szép a szerelem tülekedő vad fák alatt , ha elszáll is a csók íze fanyar vérbor még megmarad! Nyár, te daloló szép nyarunk, hol vannak tüzes fényeid? akár­­ a hűsé­g, elmaradt, de van arany bor, mi hevít! öszi bágyadó édes, merengő na­psugár, délután, fájdalmas v­ízek heve, éltek borok szent aszúján. Kristályos tél, havas utak, kis lábnyomok — a régi hó, már elolvadtál, de a láb a bor ízében taposó! Borok, ti szentelt italok, oldott ékkövek könnyeken, kik illatízes álomba merültetek kint a hegyen! Piros és sárga szemetek most nyiladozik lelkemen s ehaj! könnyeken olvadott nekem is el az életem! BÚCSÚ írta : Ladányi László

Next