Színházi Élet, 1937. március 21–27. (27. évfolyam, 13. szám)
1937-03-21 / 13. szám
hadd tanuljam meg mi a medve. Egyszeribe felpiroslott az a vadcikás hegyoldal az emlékezetemben, amelyiken a medve lefelé cammogott, amikor és azt a tündérüde száz sort elolvastam. Amit egy ilyen kófic kis nő Borszéken, vagy hol odavetett s elküldte ennek a színes Színházi Életnek, amelyikben a sok lim-lom között elfért ma a pár igazgyöngy szó is. Azt mondtam Ignácz Rózsának, mikor szeptemberben feljött Pestre: — Rózsi, kedves, írjál te, ne játszál te színészetet. Rettenetesen megsértődött. Hogy ő színésznő, az írás az csak olyan szórakozás, unaloműzés nála. Odavolt. Elhallgattam a színészettel, de az írással nem. Papp Jenőt, aki az én meggyőződésem szerint belelát a szavak zsigereibe is, izgatottan vontam félre s figyelmeztettem Ignáczra. Ugyanaz volt a véleménye, ami nekem pedig ő se dobálózik a dicsérettel, inkább hallgat, de nagyon s komoran. Megmondta Ignácznak, hogy tehetségesnek tartja. A kicsi fekete asszony pirult, mint a süldő prepa. Hogy: igazán, meghogy: bizonyisten! Hát jó, akkor megpróbálja. S nem szólt tovább egyet se. Hanem nekikezdett komolyan és — hogy csinálta, hogy nem, — megírt egy regényt hat hónap alatt. Ezt a regényt olvastam én el az éjszaka kéziratban. Ez a címe: »Anyanyelve magyar ...« Szól pediglen üeana Kovács kolozsvári maturanda diákkisasszonyról, — akinek »anyanyelve magyar« — s aki román líceumban tanul. Egy i magyar diákkisasszony kolozsvári diákélete... o.' * Elolvastam s jelentem: új magyar regényíró született! Ebben az új magyar regényben ott reszket sok olyan új probléma, újfajta ember, sok olyan sok olyan új érzés, amit mi idehaza ránk. Nehéz róluk sokan nem ismebeszélni, meg kell velük ismerkedni. Én hiszek a Királyhágón túli föld megtermékenyítő erejében minden vonatkozásban. Hiszem, hogy ez a föld szülni tud, embereket, eszméket, ideálokat. Pest tudja ezt jól, érzi, látja, ha nem is vallja be nagyon szívesen. Az a kék és ezüst ország, amióta él, dobja, veti magából azokat az embereket, akiknek a nevét a többi emberek egyszerre csak kénytelenek megtanulni. Az ásványvize teszi-e, a nyáron is megmaradó hó a havasain, a szamócája-e, amit repülőgépen küldenek el a nagyvilágba, mert olyan ízes, vagy a pisztrángtiszta, rohanó vizei, amelyekből aranyait sodró folyók lesznek? — ki tudjaí De szül ez a föld, szül, fáradhatatlanul. Jó anya, jóféle fajta. Ignácz Rózsa is az ő édes gyermeke s az örök művészi nevében — amit tanulni vagy csinálni nem lehet, ami jön és villan és lobban — remélem és hiszem, hogy az ő nevét is meg fogják tanulni rajtam kívül is igen sokan nemsokára. ... mim rege otthon 73