Színházi Élet, 1937. március 21–27. (27. évfolyam, 13. szám)

1937-03-21 / 13. szám

hadd tanuljam meg mi a medve. Egyszeribe felpiroslott az a vad­cikás hegyoldal az emlékezetemben, amelyiken a medve lefelé cammo­gott, amikor és azt a tündérüde száz sort elolvastam. Amit egy ilyen kó­fic kis nő Borszéken, vagy hol oda­vetett s elküldte ennek a színes Színházi Életnek, amelyikben a sok lim-lom között elfért m­a a pár igaz­gyöngy szó is. Azt mondtam Ignácz Rózsának, mikor szeptemberben feljött Pestre: — Rózsi, kedves, írjál te, ne ját­szál te színészetet. Rettenetesen megsértődött. Hogy ő színésznő, az írás az csak olyan szórakozás, unaloműzés nála. Oda­volt. Elhallgattam a színészettel, de az írással nem. Papp Jenőt, aki az én meggyőződésem szerint belelát a szavak zsige­reibe is, izgatottan vontam félre s figyelmeztettem Ignáczra. Ugyanaz volt a véle­ménye, ami nekem­ pedig ő se do­bálózik a dicsérettel, inkább hall­gat, de nagyon s komoran. Meg­mondta Ignácznak, hogy tehetsé­gesnek tartja. A kicsi fekete as­­szony pirult, mint a süldő prepa. Hogy: igazán, meghogy: bizony­isten! Hát jó, akkor megpróbálja. S nem szólt tovább egyet se. Hanem nekikezdett komolyan és — hogy csi­nálta, hogy nem, — megírt egy re­gényt hat hónap alatt. Ezt a regényt olvastam én el az éjszaka kézirat­ban. Ez a címe: »Anyanyelve ma­gyar ...« Szól pediglen üeana Ko­vács kolozsvári matura­nda diák­kisasszonyról, — akinek »anya­nyelve magyar« — s aki román lí­ceumban­ tanul. Egy i magyar diákkis­asszony kolozsvári diákélete... o.' * Elolvastam s jelentem: új ma­gyar regényíró született! Ebben az új magyar regényben ott reszket sok olyan új probléma, újfajta ember, sok olyan sok olyan új érzés, amit mi idehaza ránk. Nehéz róluk sokan nem isme­beszélni, meg kell velük ismerkedni. Én hiszek a Királyhágón túli föld megterméke­nyítő erejében minden vonatkozás­ban. Hiszem, hogy ez a föld szülni tud, embereket, eszméket, ideálokat. Pest tudja ezt jól, érzi, látja, ha nem is vallja be nagyon szívesen. Az a kék és ezüst ország, amióta él, dobja, veti magából azokat az embereket, akiknek a nevét a többi emberek egyszerre csak kénytele­nek megtanulni. Az ásványvize teszi-e, a nyáron is megmaradó hó a havasain, a szamócája-e, amit re­pülőgépen küldenek el a nagyvi­lágba, mert olyan ízes, vagy a pisz­trángtiszta, rohanó vizei, amelyek­ből aranyait sodró folyók lesznek? — ki tudjaí De szül ez a föld, szül, fá­radhatatlanul. Jó anya, jóféle fajta. Ignácz Rózsa is az ő édes gyermeke s az örök művészi nevében — amit tanulni vagy csinálni nem lehet, ami jön és villan és lobban — re­mélem és hiszem, hogy az ő nevét is meg fogják tanulni rajtam kívül is igen sokan nemsokára. ... mim rege otthon 73

Next