Színházi Élet, 1937. május 16–22. (27. évfolyam, 21. szám)

1937-05-16 / 21. szám

­ ? Margret: Hol a verbéna a fürdőviachet Seh­ol se találom! (Bejön a szobába.) Maria (meghökken): Madonna mia, elfe­lejtettem! (A balkon rácsához rohan, le­kiált.) Pedro! Pedro! A verbénát a Condesa­naik, gyorsan! Margot (mialatt Maria is bejön a szo­bába): E9 mondja: nem látta valahol azo­kat a Mechlin-csicsxkés selyemingeket ! Már feltúrtam érte minden fiókot, de nem ta­lálom. Maria (gondolataiba merül): A Mechlin­csipkés Margot : Igen. Csa­k olyan kell neki, mert hogy ma jön meg a gróf úr ... Maria: Santa Maria, hát­­ hol leheti Margot: Szaladjon, keresse... Maria: Si, si, Margot. (Elrohan balra. Szinte ugyanebben a pillanatban lép be a­­ rr* terraszról Pedro és egy sekély fonott tál­cán sokszínű verbénavirágot hoz. Fehér gyapotruhában van, a kezén fehér gyapot­kesztyű. Mexikói inas.) Pedro: La verbena per la Condesa. Margot: Merci, Pedro. (Átveszi és bemegy vele a jobb ajtón. Onnan hallatszik a hangja.) Az ...verbéna, madarak. (Aztán vis­­szajön és a távozó Pedro után szól.) Pedro, Pedro! A grófnő kérdezteti, hogy ki­ment-e a kocsi a gróf úrért. Pedro: Si. » Margot: Melyik sofőrrel! Pedro: El sobrestante, Felipe Gansales impulscy" (Ezalatt lép be a szobába a hall­ból Beatrize Ricardo, akit Pedro mély meg­hajlással fogad, aztán kimegy a szobából, balra.) , Beatrize­­ nagyon szeretetreméltó, negyven év körüli, de harmincháromnak látszó spa­nyol típusú szépség, enyhe hajlammal a lomposságra. Világos, vékonyszövésű ru­hája úgynevezett *vacsoraöltözék*-nek is alkalmas. Spanyol gráciával kezeli a legye­zőjét. Az egész lényében van valami álmos nemtörődömség.) Beatrizet-Már felkelt! Margot: öltözik. Victoria (hangja): Margot! Margot: Megyeik! (Berohan a jobb ajtón, közben Beatrize-hoz.) Pardon, Madame. Beatrize (az ajtóhoz lép, kopog rajta): ^JgUjj g ! Victoria (hangja): Mindjárt, fiam. Beatrize: Bemehetek ! Maimai'(Mikor nem kap választ, (Kisvártatva.) vállat von, majd a belépő Ana felé fordul.) r Ana (Beatrize legfiatalabb gyermeke ti­zenhét éves. Enyhén és kellemesen barna­bőrű, mint az anyja. Vékony anyagú, szi­gorú szabású fehér ruha van rajta. Dús haja két varkocsban lóg a vállára. Minden szavában és mozdulatában olyan mint egy polgári ruhás apáca).­ Mi az, hogy ma ilyen korán fel­tetszett öltözni! Talán... Henri már meg is jött! Beatrize: Nem. És elég kellemetlen, hogy épp ma jön. A mamával beszélni se lehet. Ana: Na igen. Meg lehet érteni. Ha va­laki úgy szereti az urat, mint a nagymama. Beatrize: Pedig apad is rögtöm itt lesz. Ana: Ilyenkori Szieszta után? Csak nincs valami baj az ültetvényeiken! Vagy talán a kávémalom­ban... Beatrize: Sehol, hálistennek. Csak ő is... beszélni akar a nagyanyáddal. (A balról besiető Maria Annunziatahoz, aki remekbe­készült fehérneműt hoz a karján.) Mi az, Maria! Maria: Que camisa iina per la Condesa. Beatrize: Na megvannak! Hálistenneik. Ana (mialatt Maria elhalad előtte és be­megy a jobb ajtón): Hát mama, ez bűn. Beatrize: Micsoda! Ana: Az ilyen ing. A kedves nővéreik azt mondják, hogy aki ilyet visel, azt a sá­tán kísérti. És el is kárhozik. Beatrize (mosolyog): Szegény nagyanyád. Pedig ő, ha csak lehet, ilyet visel. Felicia (hangja balról): Ana! Hol vagy! Ana: Itt vagyok. Idebenn. Beatrize: Te vagy az, Felicia! Gyere, kis­lányom, mutasd magad.­­Felicia balról jön. Tizenkilenc éves szőke, törékeny szépség. Világoskék könnyű ruha van rajta. A haja neki sincs rövidre vágva, de hajtűk simít­ják a fejére. Mindkét leány modern kul­túrájú, de egyikben sincs nyoma se az új kultúrával rendszerint kapcsolatos új, sza­badabb szellemnek. Beatrize vizsgálódó te­kintete alatt lassan fordul meg maga körül,­­éget kedves és finom. Beatrize elégedetten jelenti ne­­­ki): Jó. Nagyon Felicia (a lényéből első pillanatra kiáradó sztelid kedvességgel): Már megjött! ' Beatrize: Henri! Még nem. ' Felicia: Hát amikor mért kellett úgy sietni! Beatrize: Apád azt akarja, hogy az egész család együtt legyen, még mielőtt Henry megjön, hogy nyugodtan megbeszélhessünk a nagymamival... egyetmást... Felicia (a jelentős »egyetmás*-ra elpirul, zavartan): Mi az az ... egyetm­ást... ' Beatrize: Az. Kitaláltad. Vicente Alcan­tara: Egy félórán belül ő is itt lesz. Ana: Itt! A Nagymamánál! Felicia (piruló izgalommal): miért­ ő soha nem szokott . . Na de hát... idejönni . . . Beatrize: De ma idejön. A nagyanyád a családunk feje és úgy illik, hogy . . . tőle kérje meg a kezedet . . . (Mialatt magához öleli az izgalmában megnémult Feliciát.) Apáddal már beszélt. Ma délelőtt. Ana (Beatrizehoz): Nagy esküvő lesz! Beatrize: Azt hiszem. Ha rólatok van szó, nagyanyátok nagyon könnyelmű. Ana: Nem is könnyelmű. Akinek olyan sok pénze van, annak az semmi. Beatfrize: Mégse volt okvetlenül szüksé­ges, hogy­­ a párizsi Sacre Coeur­ben nevel­tessen bennetelket. Úgy hallom, jön! •"Victoria­­ jobbról jön. "Magas, királynői megjelenésű, még ma is szép asszony. Sző­kére festett haja a fodrászművészet remeke. Parancsoláshoz szokott de minden szavából kiérzik egy szépen élt élet humorral teli fölénye. Egy pillanattal se látszik idősebb­nek ötvennél!'kicsit bolondos, de igen ízlé­ses — természetesen francia — pongyola van rajta Megáll a szobájából levezető alsó Beretvás pasztilla fejfájás ellen 1­54

Next