Színházi Élet, 1937. május 16–22. (27. évfolyam, 21. szám)
1937-05-16 / 21. szám
: Jó oitáron Egy sarokban ülök és nézem az estély forgatagát. Egyszerre hovám telepediik egy fiatal pár. A nő arcán a szerelmes, de éppen valami szerelmi gyötrött nők kissé komikus bosszúságtól nyugtalansága, a férj szája körül a magabiztos férfi fölényes mosolya. — Szerkesztő úr, — fordul hozzám a hölgy — véleményét szeretném tudni egy dologra vonatkozólag. A dolog egy kérdés. És pedig a következő: Összeegyeztethető-e az igazi szerelemmel, ha a férfi humorosan kezeli azt a nőt, akit szereti Láttam, hogy benne vagyok egy I kis házassági csete-patéban. Mindenesetre rögtön kibékítő hangot ütöttem meg: — Az igazi szerelemmel minden összeegyeztethető, még a házasság is. — Ezzel nálun már össze is van egyeztetve — jegyezte meg a férfi — mi már férj és feleség vgyünk. — Ezt már tudom. Van szerencsém a nagyságos asszonyt ismerni. Különben is, ahogy idejöttek, ahogy itt a társaságban előttem jártak-kelteik, aztán meglátszott, hogy házasfelek. A nő nem hagyta, hogy valami kedélyes, békés természetű csevegés induljon meg. — Kérem, szerkesztő úr, ön nem feleltá kérdésemre — türelmetlenkedett. — Amit mondott, az csak olyan általánosság volt, s itt most arról van szó, hogy a férjem egy idő óta nagyon gúnyosan, fölényesen, humorizálva kezel engem. Nemrég egy karikatúrát is rajzolt rólam. — Ez érdekes! S jó karikatúra? — Akár jó, akár nem, ez mellékes. Egyáltalában miért rajzol egy ügyvéd karikatúrákat, s ha rajzol, miért a feleségérőlt — Miért ne rajzoljon karikatúrákat, ha ügyvéd is? — feleltem kérdező formában. Nincs unalmasabb, mint az, ha valaki a magánéletben is mindig arról beszél, ami a kenyér keresete, s úgy beszél, ahogy a foglalkozása közben beszélni szokott. Ha az ügyvéd csűrvecsavarva vitatkozik, az orvos fontoskodó, s diagnózisféle megállapításokat tesz, a zeneszerzés idegen melódiákat mutat be sajátjaként és az újságíró álhíreket Ikblportál. S aztután egy kariballura nem is szükségszerűleg gúnyos. Lehet ez egyszerűen csak jellegzetes, lehet megrajzolt kritikája annak az arcnak, amelyet ábrázol. A nő rávetette magát a kritika szóra, akit szeret, soha, se szóval, se rajzzal. — Kérem, ez egy kicsit túlságosan idealista felfogás, — vetetitem közbe esd -Utólag. Most a nő egyenesen rámvetette magát. — A szerkesztő úr egyszer a következő aforizmát írta: A szerelem először idealizál, aztán kritizál, végül agonizál. Az uramnál a szidalizálás korának már vége. Most már ikritizál. Mi lehet ennek a folytatása? Agónia, csakis ahogy ön nagyon helyesen írta. agónia: A férj hangosan felnevetett. Nem volt egészen világos, hogy a feleségén nevet-e, aki a velem vasló vitatkozáson keresztül olyan buzgón hadakozott ő ellene, vagy rajtam, aki egy olyan bölcsnek tűnhettem fel előtte, akit saját bölcsességével szégyenlítenek meg. Éreztan,hogy most már nekem is abba kell hagynom a könnyed, egyhelyben topogó tréfálkozást. — Ez iái mondás — feleltem — csak egy szatirikus megjegyzés, de nem a szerelmek összességére vonatkozó természeti törvény. Lehet egy szerelem lefolyása más is. Abban az esetben például, amikor a kritizálással szemben felveszi a harcot az, amit kritizálnak. — S hogyan kell ezt tenni? — kérdezte a nő. — Úgy, ahogy minden kritika ellen küzdeni kell. Azt, ami benne igazságos, megfogadni, s azzal, ami igazságtalan, nem törődni. A nő legyintett a kezével. — De amikor egyetlen kifogása sem igazságos. — Akkor is el kell ismerni, hogy néhányban igasza van. Képzelje el, milyen olcsó dolog, egy férjnek igazat adni. Ő ad magának toaletteket, ékszereket, autót és maga igazat ad neki. A férj nevetett. A nő csüggedten válaszolt: — Ezt is megpróbáltam már, de ő tovább humorizált. — Hát ez baj? Hiszen ez egyenesen siker. Maga a viselkedésével elhárította az agóniát. Látja, én rögtön értékesítem azt, amit most megtudtam. Új formát adolk az aforizmának. Az új forma a következő: A szerelem először idealizál, aztán kritizál, végül humorizál. Az előbbi fogalmazás, azzal az agonizálással, mi tagadás, kissé pesszimmista kicsengésű. Ez ellenben derűsebb végű. Ez a happy end az aforizmában. Igazi, modern * happy end, amely persze nem a tökéletes boldogság, hiszen rejt magában egy kis kiábrándultságot is, nem tiszta cukor, hanem egy fels savanyúságot is tartalmaz. Mindenesetre azonban jobb, mint az agónia. — Ez az, kritika! Egy szerelmes ne kritizálja azt.,