Színházi Élet, 1937. augusztus 27–szeptember 4. (27. évfolyam, 36. szám)

1937-08-27 / 36. szám

SZÍNHÁZ Csent leszerződteti az Operaházi Márkus László, az Ope­raház igazgatója végig­nézte a vasárnapi mérkő­zést. Nagy megelégedéssel nyilatkozott Cseh Matyi­ról, aki a legügyesebb bal­lerinákat megszégyenítő módon táncolt a Ferenc­város kapuja előtt. Való­sággal megszégyenítette Korányit és Tátraiit. Az első félidőben körtáncot lejtett, a más­od­ik félidő­ben pedig spicctánca vete­kedett Szalay Karola mű­vészetével. Értesülésünk szerint, a mérkőzés után Márkus László Cseh Ma­tyit leszerződtette. Az Ope­raház vasárnapi­ előadása egyébként elmaradt Szé­kely Mihály és Maleczky Oszkár váratlan betegsége miatt. Mindketten bereked­­tek a derbyn. Az Angliából hazatért Gyergyay István és fele­sége, Kun Magda a Fe­rencváros—Hungária mér­kőzésein összeszólalkoztak. Gyergyiai a Ferencvá­ros­nak, Kun Mag­da a Hun­gáriának drukkolt. A h­ár­mastársa­k közötti összetű­zés akkor történt, amikor Kardos a Hungária ki­egyenlítő gólját belőtte. Páger Antal és felesége Komár Júlia a legnagyobb egyetértésben drukkoltak a Ferencvárosnak ugyanúgy, mint Székely István film­rendező és felesége, Ágay Irén a Hun­gáriának. Hon­thy Hanna, aki eddig a ferencvárosi színháznak volt a tagja, átpártolt a Hungária-színházba. Páger Antalék aggodalommal nézik » Hungária támadását Halmay Tibor »pártonkívüli« Honthy Hanna viszont Brodszkyval örül, mert vázat a Hungária A mozipáholyban : Kun Magda, Gyergyay látván, Gertlar Viktorné, Gertlar Viktor, Pressburger Imre fa Smolka János (Pálházy fotók)

Next