Színházi Élet - 1937/37. szám

nésznőnek kellett volna játszatnia, de ő közvetlenül a felvételek előtt megbete­gedett és Lona Mfissy lé­pett a helyébe. Az elnök eddigi értesülései szerint tündöklő sikerrel. — Talált az elnök Pes­ten régi hollywoodi isme­rőst? — Dénes Oszkárt, akivel szívélyesen kezetrázott. A filmgyárban bemutatták neki Ábrahám Pált, a, 3:1 zeneszerzőjét, akiről és akitől már sokat hallott eddig is. Ábrahám leült az egyik zongorához és eljátszotta El Bi­nek »Cigánymuzsika« című, Bécsben rövidesen színrekerülő új operettjé­nek slágereit. Amikor a produkciónak vége volt, az elnök így szólt: siNolvát, Mr. Ábrahám„ önnek Hollywoodban van a helye. Decemberben jöhet?« »Boldogan/« — fe­lelte a zeneszerző és né­hány óra múlva már alá­is írták a szerződést. — Hfllljuk, hogy Hat­vany L/ilit, Vadnay Lászlót és Békássy Istvánt is szer­ződtette. — Kitűnően vannak in­formálvai hölgyeim. Vad­nayt és Békássyt egyelőre erős angol tanulásra fogta. Már útban van Londonból két nyelvtanár, akik napi nyolc órát fognak gyako­Az elnök első pesti utja « Metro szanatóriumban fekvő igaz­gatójának, Guttmann Károlynak betegágyához vezetett (Foto Bojór) rolni Hollywood legújabb két akvizíció­jával. — Ki ment el vele) Budapestről? — Legjobb európai barátja, Incze Sán­dor, aki nélkül Karlsbad óta egy lépést sem hajlandó tenni. Amikor megérkeztek Pestre, Incze, aki hat hét óta angol-amerikai környe­zetben él, tréfásan panasz­kodott is: »Akár hiszitek, akár nem, amióta itthon vagyok, fár/iszt a magyar beszéd.« »Miért fat — kér­dezték. — -»Csak nem akarja azt mondani, hogy ennyi idő alatt elfelejtett m/igyarulf« nAzt nem, — felelte a főszerkesztő — de angolul az elnök beszélt, magyarul pedig nekem kell beszélnem.« Kezeiket csókolom. Louis B. Mayer, a Metra pesti sajtóíőnökónek, Erb Benitónak magyaráz valamit a sajtófo­gadáson (•Foto Pálházy) A Metro-Goldwyn Mayer elnöke ós társasága a Parisien Grillben. Incze Sándor, Jiri Daubek, Jarmilla Novotna, L. B. Mayer (Foto Pálházy)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék