Színházi Élet, 1937. október 17–23. (27. évfolyam, 43. szám)
1937-10-17 / 43. szám
Alberti Hazahivatsz? Ernő: Még ma írok Ihaaa, hogy rendeljenek vissza. Alberti És ha én nem akarok hazamenni? Ernő: Édes Öregem, mi nem angolok vagyunk, mi németek vagyunk. Ha az uralkodó azt parancsolja, hogy te utazz haza, akkor te haza fogsz utazni. Ezt magad is nagyon jól tudod, hát mit beszélsz. (Albert a szeme közé néz egy darabig, de aztán elfordul.) Nézd, én nem veszem el a boldogságodat. Albert: Te boldogabb leszel, mint én. Albert: A boldogság nem minden. Ernő: Majdnem minden. Albert: De én sohasem tűztem ki célomnak, hogy boldog legyek. Ernő: Akkor mit akarsz az életben? Albert: Csinálni valamit, aminek legyen értelme. Ernő: És tenyészállatnak lenni, annak van értelme? Ettől foglak megmenteni. Albert (hidegen): Csak ne ments meg. A magam életét én rendezem be. Ernő: Ügy. Szóval neked itt szándékaid vannak. Ambíciókkal jöttél ide. Albert: Ambíció? Vajjon ambíció az, hogy az ember feláldozza magát? Ernő: Valóban nem az. De erre nem fog sor kerülni. Te csak tedd azt, amit neked megparancsoltak. Albert: Amit te parancsoltál? Ernő: Nem. Amit az uralkodó herceg parancsolt. Ha nekem nem hiszed ezt a parancsot, majd meg fogod tudni. Albert: Megvárom. (Lépéseket hallanak.) Victoria (belép. Látja, hogy itt valami nincs rendben): Mért vágtok ti mind a ketten ilyen komoly képet? Ernő: Esik az eső. Victoria: Majd mindjárt kiderül és akkor lovagolunk egyet a parkban. Ernő: Ó, ez nagyon jó ötlet, ennek örülök. Victoria: Remélem, jól fogjátok itt magatokat érezni. Ernő: Nagyon. Nekem itt minden roppantul tetszik. Victoria: És neked, Albert? Albert: Te nagyon kedves vagy, rokon. Hogyne érezném jól magam, ha veled lehetek. Victoria: Végre. Tudod, hogy ez az első kedves szó, amit mondtál nekem? Albert: Bocsáss meg. Victoria: Nem baj, én ezt szeretem. Albert: Azt bocsásd meg, hogy ez volt az első. Victoria: Fő, hogy nem az utolsó. Ernő: Úgy látom, csakugyan kiderült. Menjünk lovagolni? Victoria: Kedves unokafivérem, a ti itttartózkodástok programmját én pontosan beosztottam. Mikor lovagolni megyünk, akkor majd megyünk lovagolni, előbb nem. Azonkívül úgy tudom, hogy te mindennap gyakorolsz a zongorán. Ma még nem gyakoroltál. Ernő: Itt arra nehezen akad idő. Victoria: Szó sincs róla. Most szépen megy a zongorához és gyakorolni fogsz ... Ernő: Megnéztem itt az egyik zongorát, kedves rokon. Le van hangolva. Azon lehetetlen gyakorolni. Victoria: Ne törődj vele. Egyedül leszel, senki sem fogja hallani a játékodat. Te csak gyakorolj nyugodtan. Ernő: Ahogy akarod. Megjegyzem, Alberttal ketten együtt szoktunk gyakorolni. Victoria: Duett azon a lehangolt zongorán? Nem, az borzasztóan hangzik. Te csak gyakorolj egyedül. Albert is egyedül fog gyakorolni egy másik alkalommal. Ernő: Parancs ez, kedves rokon? Victoria: Kedves Ernő, én nem óhajtok neked parancsolni. Én csak azt akarom, hogy úgy érezd magad, mint otthon és mivel otthon mindig gyakorolsz, ennélfogva azt kívánom, hogy most menj és gyakorolj. Lovagolni csak egy óra múlva megyünk. Idő tehát van. Menj gyakorolni. Ernő kínban van, de a kis nőnek nem lehet ellenszegülni. Indul: Ahogy akarod, Albert, ne felejtsd el, amit mondtam. (Jelentősen ránéz, kimegy.) Victoria: Milyen furcsán beszélt hozzád a bátyád. Valami baj van köztetek? Albert: Ó, semmi. Gyerekségek. Victoria: Remélem, nem vesztetek össze? Albert: Sohasem szoktunk veszekedni. Victoria: Én azt hiszem, veled nem is lehet veszekedni. Én például nem tudnék. Albert: Nagyon kérlek, ne is próbáld meg. Victoria: Van, aki önkéntelenül is mindig veszekszik. Albert: Igen. (Szünet.) Victoria: Az ilyen ember örömét leli a veszekedésben. Albert: Igen, vannak ilyenek. (Szünet.) Victoria: Nem akarsz leülni? (Albert fog egy távolabbi széket.) Mért nem ülsz közelebb? Így könnyebb beszélgetni. Albert (közelebb jön): Te igazán nagyon THEA WORTH vezetésével megnyílt a ZENE SZABÓ KÁLMÁN TRIÓ ma