Színházi Élet, 1937. október 24–30. (27. évfolyam, 44. szám)
1937-10-24 / 44. szám
H medve kijött barlangjából Orta:Kálmán Jenő Megmondom úgy, ahogy van: két éve nem láttam magyar filmet. Nem kedvelem az olyan műélvezetet, ahol az embernek mint kritikusnak előre engedményeket kell tennie. Tessék figyelembe venni, mondták, hogy a mi filmgyártásunk gyerekcipőben topog, meg aztán mi szegény ország vagyunk, a mi filmjeink alig pár száz moziban futnak, ne hasonlítsuk őket össze Hollywood vagy London remekeivel. Ami a szegénységet illeti, arról megvan a különvéleményem. És pedig, hogy a szükség néhai termékenyebb televénye a tehetségnek, mint a legnagyobb jólét. Rongyosabb hadifoglyokat alig termelt ki a világháború, mint amilyenek mi voltunk Nikolszk Usszuriszkban, az Úr 1919. esztendejében, mégis mi vittük az igazi szifiház káprázatát őrzött, gazdag Perbája-rjocskai japánoktól táborba. A gyerekcipő kérdésében pedig úgy gondolkoztam, hogy a magyar film csakugyan kamaszkorba jutott, a hangja itt-ott mutál még és szépvonású arca kissé pattanásos. Majd csak kivárom azt a pár évet, amíg tündéri hajadonná serdül és sok sikert látott bátyjának, a magyar színpadi művészetnek nyomdokaiba lép. Mint a medve, visszavonultam barlangomba, hogy átteleljem a várakozás nehéz esztendeit. A héten aztán úgy éreztem, hogy itt a Gyertyaszentelő. Megráztam ősz bundámat, kicammogtam barlangomból és elindultam egy kis lelki élelem után. Így jutottam »Az én lányom nem olyan« című filmhez. A film, mint a neve elárulja, Csathó Kálmán tavalyi sikeréből készült, a forgatókönyvet a darab alapján Nóti Károly írta, a rendező Vajda László. Három ilyeni nyugodt névhez pazar szereposztás, csak úgy kapásból veszem ki a neveket: Turay Ida, Tolnay Klári, Vízvári Mariska, Gombaszögi Ella, Kabos, Ráday, Rajnai, Gózon, Greguss Zoltán. Itt komoly bajok nem lehetnek, dörmögtem élemedett medvéhez , illetlen vidámsággal, de be kell vallanom, az első képnél kissé ijedten csóváltam hogy sörényemet. A »Mexikói bár«-ba vezetett el bennünket az író és a rendező, ahol csupa mai fiatal lány lumpolta át az éjszakát anyai segédlet nélkül, viszont, a környezethez illő férfi-kísérettel. Szerencsére ez a kis túlzás azért kellett az illetékeseknek, hogy a ingoványos talajból annál tisztábban és diadalmasabban emeljék föl a történet liliom-hősnőjét, Tolnay Klárit. Mert, ami innét kezdődik, az a legjobb, leghatásosabb és legkedvesebb vígjáték, óramű pontossággal kiszámított, jól robbanó poéntokkal, a legnemesebb vígjátékhoz ülő dialógokkal, remekül megrajzolt figurákkal, épkézláb történettel, mozgással, színnel, kedvességgel. Egy viccet és egy »gag«-et mondok csak el a darabból. Azt mondja, egy helyütt Turay az intrikus Gregussnak, aki olyan úrlovas féle. — Magáról azt mondják, hogy a versenylovát is váltóra vette és a ló már régen megdöglött, a váltója még mindig amikor futni fog! És egy gag a sok közül: Kabos, aki pipogya, papucshős férjet játszik Vízvári Mariska mellett, irigyli az Amerikába kött első férjet. Rajnay szóelmondja neki, hogy az első férjnek nem megy valami jól odaát, mert zsákhordással keresi a kenyerét. A következő képben aztán látjuk Kabost a Dunaparton, amint a zsákhordó munkásokat figyeli — sóvárogva. És a telhetetlen g — Egy pohárnál többet ne igyál! ... Kabos Gyula és Vízvári Mariska »Az én lányom nem olyan« című filmben (Harmónia film)