Színházi Élet, 1937. október 24–30. (27. évfolyam, 44. szám)

1937-10-24 / 44. szám

H medve kijött barlangjából Orta:­­Kálmán Jenő Megmondom úgy, ahogy van: két éve nem láttam magyar filmet. Nem kedve­lem az olyan műélvezetet, ahol az em­bernek mint kritikusnak előre engedmé­nyeket kell ten­nie. Tessék figyelembe venni, mondták, hogy a mi filmgyártá­sunk gyerekcipőben topog, meg aztán mi szegény ország vagyunk, a mi filmjeink alig pár száz moziban futnak, ne hason­lítsuk őket össze Hollywood vagy Lon­don remekeivel. Ami a szegén­ységet illeti, arról meg­van a különvéleményem. És pedig, hogy a szükség néhai termékenyebb televénye a tehetségnek, mint a legnagyobb jólét. Rongyosabb hadifoglyokat alig termelt ki a világháború, mint amilyenek mi voltunk Nikolszk Usszuriszkban, az Úr 1919. esztendejében, mégis mi vittük az igazi szifiház káprázatát­­ őrzött, gazdag Perbája-rjocskai japánoktól táborba. A gyerekcipő kérdésében pedig úgy gondolkoztam, hogy a magyar film csakugyan kamaszkorba jutott, a hangja itt-ott mutál még és szépvonású arca kissé pattanásos. Majd csak kivárom azt a pár évet, amíg tündéri hajadonná serdül és sok sikert látott bátyjának, a magyar színpadi művészetnek nyomdo­kaiba lép. Mint a medve, visszavonul­tam barlangomba, hogy átteleljem a várakozás n­ehéz esztendeit. A héten aztán úgy éreztem, hogy itt a Gyertya­szentelő. Megráztam ősz bundámat, ki­cammogtam barlangomból és elindul­tam egy kis lelki élelem után. Így ju­tottam »Az én lányom nem olyan« című filmhez. A film, mint a neve elárulja, Csathó Kálmán tava­lyi sikeréből készült, a forgatókönyvet a darab alapján Nóti Károly írta, a rendező Vajda László. Három ilyeni nyugodt névhez pazar szereposztás, csak úgy kapásból veszem ki a neveket: Turay Ida, Tolnay Klári, Vízvári Mariska, Gombaszögi Ella, Ka­bos, Ráday, Rajnai, Gózon, Greguss Zoltán. Itt komoly bajok nem lehetnek, dörmögtem élemedett medvéhez , illetlen vidámsággal, de be kell vallanom, az első képnél kissé ijedten csóváltam hogy sörényemet. A »Mexikói bár«-ba vezetett el bennünket az író és a rendező, ahol csupa mai fiatal lány lumpolta át az éjszakát anyai segédlet nélkül, viszont, a környezethez illő férfi-kísérettel. Sze­rencsére ez a kis túlzás azért kellett az illetékeseknek, hogy a ingoványos talaj­ból annál tisztábban és diadalmasabban emeljék föl a történet liliom-hősnőjét, Tolnay Klárit. Mert, ami innét kezdődik, az a­ leg­jobb, leghatásosabb és legkedvesebb vígjáték, óramű pontossággal kiszámí­tott, jól robbanó poéntokkal, a legneme­sebb vígjátékhoz ülő dialógokkal, reme­kül megrajzolt figurákkal, épkézláb történettel, mozgással, színnel, kedves­séggel. Egy viccet és egy »gag«-et mon­dok csak el a darabból. Azt mondja, egy helyütt Turay az intrikus Gregussnak, aki olyan úr­lovas féle. — Magáról azt mondják, hogy a versenylovát is váltóra­ vette és a ló már régen megdöglött, a váltója még mindig amikor fut­ni fog! És egy gag a sok közül: Kabos, aki pipogya, pa­pucshős férjet játszik Víz­vári Mariska mellett, irigyli az Amerikába kött első férjet. Rajnay szó­el­mondja neki, hogy az első férjnek nem megy valami jól odaát, mert zsákhor­dással keresi a kenyerét. A következő képben­ aztán látjuk Kabost a Dunapar­ton, amint a zsákhordó munkásokat figyeli — só­várogva. És a telhetetlen g — Egy pohárnál többet ne igyál! ... Kabos Gyula és Vízvári Ma­riska »Az én lányom nem olyan« című filmben (Harmónia film)

Next