Színházi Élet, 1938. január 2–8. (28. évfolyam, 2. szám)
1938-01-02 / 2. szám
On revient toujours... írta: MIKES GYÖRGY Ősz parókáját a fejére rakja, szájára kunkorodó, lelógó bajuszát az orra alá ragasztja. Különös műgonddal rendezgeti el ősz parókájának fürtjeit. Rátkai, mint fényképészinas kezdte pályafutását 17 esztendős korában és most, életének talán egyik legnagyobb sikerét aratja a Belvárosi új darabjában, a Párizsi nőkben, mint a fényképészmester. Mint a békebeli híres chansonban énekelték: »On revient toujours à ses premiers amours.. « Az ember mindig visszatér az első szerelméhez. — Édesapám — meséli Rátkai — csak ezzel a feltétellel engedett komédiás pályára: előbb ki kell tanulnom egy »rendes, tisztességes« polgári mesterséget, a fényképészetet. Ami biztos, biztos, mondta az apám, az ember sose tudhatja, mikor veszi hasznát... Most, soksok év után tényleg használt vettem ...« Az öltözőjében vagy nyolcvan kép a falon. Az idősebb és az egészen fiatal Rátkai, százféle formában, szőkén, barnán, őszen, bajusszal és szakállal, lóháton és görkorcsolyával, síruhában és fürdőtrikóban. Egy-két legendás hírű szerep: az Offenbach, a Drótostót meg a János vitéz francia királya. Kivágott és berámázott kritikák is díszelegnek a falon. Két hosszú kritika nem is a darabról szól, ez a címük: Rátkai. Ez a kedves, doromboló hangú színészí, örökre gyerek maradt. Állandósult életkora: 14 év. Viccelődik, ugrál, zsonglőrködik kefével és fésűvel, trén fából a kezére húzza a cipőjét. Olykor elérzékenyedik, ilyenkor lesüti a szemét és kissé rezeg a hangja. — Meddig jutottál a pályán! — kérdem. Csodálkozva néz: — Hiszen tudod, kérlek ... — A falra, képekre mutat. — Meg a aztán most ez a siker ... — Nem a színészetről van szó. Meddig jutottál a fényképészpályán! — Segéd lettem. Én voltam a Kameramann. Ez azt jelenti, én raktam a lemezt a kazettába, sürögtem-forogtam a felvételeknél, en Rátkai, szctnpadi fényképész (Angelo foto)