Színházi Élet, 1938. január 2–8. (28. évfolyam, 2. szám)

1938-01-02 / 2. szám

On revient toujours... írta: MIKES GYÖRGY Ősz parókáját a fejére rakja, szá­jára kunkorodó, lelógó bajuszát az orra alá ragasztja. Különös mű­gonddal rendezgeti el ősz parókájá­nak fürtjeit. Rátkai, mint fényképészinas kezdte pályafutását 17 esztendős korában és most, életének talán egyik legnagyobb sikerét aratja a Belvárosi új darabjában, a Párizsi nőkben, mint a f­ény­képészmester. Mint a békebeli híres chansonban énekelték: »On revient toujours à ses premiers amours.. « Az ember mindig visszatér az első szerelmé­hez. — Édesapám — meséli Rátkai — csak ezzel a feltétellel engedett komédiás­ pályára: előbb ki kell ta­­­nulnom egy »rendes, tisztességes« polgári mesterséget, a fényképé­szetet. Ami biztos, biztos, mondta az apám, az ember sose tudhatja, mikor veszi hasznát... Most, sok­sok év után tényleg használt vet­tem ...« Az öltözőjében vagy nyolcvan kép a falon. Az idősebb és az egé­szen fiatal Rátkai, százféle formá­ban, szőkén, barnán, őszen, bajus­­szal és szakállal, lóháton és gör­korcsolyával, síruhában és fürdő­trikóban. Egy-két legendás hírű sze­rep: az Offenbach, a Drótostót meg a János vitéz francia királya. Kivágott és berámázott kritikák is díszelegnek a falon. Két hosszú kritika nem is a darabról szól, ez a címük: Rátkai. Ez a kedves, dorom­boló hangú színészí, örökre gyerek maradt. Állandósult életkora: 14 év. Viccelődik, ug­rál, zsonglőrködik kefével és fésűvel, tré­n fából a kezére hú­zza a cipőjét. Olykor elérzé­kenyedik, ilyenkor le­süti a szemét és kissé rezeg a hangja. — Meddig jutottál a pályán! — kérdem. Csodálkozva néz: — Hiszen tudod, kér­lek ... — A falra, képekre mutat. — Meg a aztán most ez a si­ker ... — Nem a színészetről van szó. Meddig jutot­tál a fényképész­pályán! — Segéd lettem. Én voltam a Kameramann. Ez azt jelenti, én rak­tam a lemezt a kazet­tába, sürögtem-forog­tam a felvételeknél, en Rátkai, s­zctnpadi fényképész (Angelo foto)

Next