Színházi Élet, 1938. január 23–29. (28. évfolyam, 5. szám)

1938-01-23 / 5. szám

RISE írta: HAMILTON WILLIA Egyszer sem hagyta el a helyét, hogy táncoljon. Az előkelő szálló bárjának egyik sarkában ült, ké­nyelmesen hátradőlve. Feszült arc­kifejezéséről nehéz lett volna meg­állapítani, hogy a táncolva flörtö­lő párok izgatják-e, vagy valami különleges megfigyelés. Hirtelen eltata­rozással a szomszéd asztal­hoz ford­ul­t és bemutatkozott az ott ülő úrnak:­­ — Bocsásson meg, de mint földi tájékozatlan vagyok itt, kül-Ha nincs kifogása ellen«?, bemutatko­zom. Vándor vagyok. A szomszéd asztalnál ülő férj és feleség, barátságosan pár, fo­gadta a kellemes modok­ú, előkelő külsejű idegent. Név,szerint Gilson úr és neje foglalták el ezt a szom­szédos asztalt. — Higyjék el, — m­ondta többek között később Vájdor úr, — hogy egyetlen asszony hangulata, mint valami mágikus áramkör, egy egész társaság fölött uralkodhat... — A kezével nagy ívet írt le, mint­egy ebbe a gesztusba foglalva nyüzsgő parkettet és végül a kar­a­ja úgy maradt a levegőben, az egyik nőre mutatva . . . — Nézzék például azt­ a hölgyet! A ruháján egy dúsan termő mező virágos árnyalatai mosolyognak finom összhangban. A sötétvörös lefelé észrevétlenül megy át az ibolyaárnyalatba, míg fent hal­ványrózsaszínné tompul. Micsoda nagyszerű ritmikája a­ színeknek, aláfestése az asszony minden moz­dulatának! Mos­t közeledik! Az arc­kifejezése valami titokzatos vára­kozással telített. Sohasem hittem volna, hogy ennyi élet, ennyi szen-

Next