Színházi Élet, 1938. január 23–29. (28. évfolyam, 5. szám)
1938-01-23 / 5. szám
RISE írta: HAMILTON WILLIA Egyszer sem hagyta el a helyét, hogy táncoljon. Az előkelő szálló bárjának egyik sarkában ült, kényelmesen hátradőlve. Feszült arckifejezéséről nehéz lett volna megállapítani, hogy a táncolva flörtölő párok izgatják-e, vagy valami különleges megfigyelés. Hirtelen eltatarozással a szomszéd asztalhoz fordult és bemutatkozott az ott ülő úrnak: — Bocsásson meg, de mint földi tájékozatlan vagyok itt, kül-Ha nincs kifogása ellen«?, bemutatkozom. Vándor vagyok. A szomszéd asztalnál ülő férj és feleség, barátságosan pár, fogadta a kellemes modokú, előkelő külsejű idegent. Név,szerint Gilson úr és neje foglalták el ezt a szomszédos asztalt. — Higyjék el, — mondta többek között később Vájdor úr, — hogy egyetlen asszony hangulata, mint valami mágikus áramkör, egy egész társaság fölött uralkodhat... — A kezével nagy ívet írt le, mintegy ebbe a gesztusba foglalva nyüzsgő parkettet és végül a karaja úgy maradt a levegőben, az egyik nőre mutatva . . . — Nézzék például azt a hölgyet! A ruháján egy dúsan termő mező virágos árnyalatai mosolyognak finom összhangban. A sötétvörös lefelé észrevétlenül megy át az ibolyaárnyalatba, míg fent halványrózsaszínné tompul. Micsoda nagyszerű ritmikája a színeknek, aláfestése az asszony minden mozdulatának! Most közeledik! Az arckifejezése valami titokzatos várakozással telített. Sohasem hittem volna, hogy ennyi élet, ennyi szen-