Színházi Élet, 1938. január 23–29. (28. évfolyam, 5. szám)
1938-01-23 / 5. szám
Na, alá a gurtuit annak is, Pista elől, én hátul... Kopek (az asztalra borulva): ... nem sokáig élek én. Vera: Miért nem rúgják ki ezt a részeg disznót! Mér engedik, hogy rontsa itt a levegőt. Loki (fekete ruhában, pecsétgyűrűs ujjal, figyelmeztetőleg fölemelve a karját): Kérem, kérem. (Jerabek felé.) Hallgassuk inkább a példázatot. Sándor szivacsos, püffedt, deliriumtrémesszes; Képeket védve): Nem is részeg. Alexi (Sándornak): Hallgatol. Nyer szólni bele. Jerabek (folytatva): ... azzal megindultunk. Feszítsd magad, mondom Pistának, feszülj alá, hallod-e, mert olyan nehéz ez a zongora, mintha öntött vasból volna még a bordája is. Azt ette volna meg a fene, azt a gyárost, aki faragtatta, meg öntette, nyögi vissza Pista. De közbe, hogy fordult is,a kanyarnál hirtelen nekifarolt a falnunk. Azzal már neki is vágódott a lépcső karfájának, a zongora rá, én keresztül a zongorán. Pista alól, aztán csak tátog. Balázs nyurga, hajlott, jólöltözött, negyven év körüli tisztviselő, fölemelkedik, nadrágja zsebébe nyomja a sörösüvegét, megy kifelé, senkire se nézve, suta legyintésekkel Jerabeknek az elbeszélésére): Vígabbat. Vígabbat. Ez butaság. Tóni (odaigazítja): Balázs (helyes irányt Erre, Balázs úr, vesz). Jerabek (befejezi): Gyűttek a mentők, elvitték. Mire ideértek vele a Népszínház utca sarkára, már kész is volt. Loki: Ki szenvedett? Jerabek: Dehogy szenvedett. Tropec volt. Vitték egyenest a jégre. Loki: Rálépett kérem a gumtni végére. Lici (belép, Alexi (Licihez körülnéz). lép). Líd: Eszter? Még nincs itt? Alexi: Nincs. Még nem jötte. Lici (leül egy üres asztalhoz): Elaludtam. Elkéstem a temetést. Alexi: Szép megvolt nagyon kint. Sok-sok hó. Meg nem ilyen hangos. Messze csupa csendes az egész sírföld. Llcl: Sokan voltak? Alexi: Lóki úr, engem magam, Sándor, meg Béla. Mink megcsináltuk az egész siratót. Llcl: Se pap, se kántor? Alexi: Engem énekeltem. Rossz ének. Úgy, mint fehér hazában. Llcl: Szegény Eszter. Ezért igazán kár volt azt a kis nyomorultat világra hozni. A mult héten még meg sem volt, aztán elhunni, már kint is van a temetőben. Nyolc napot élt. Utána elment. Nem is csoda ebben a nagy hidegben. I. Vak (Sándornak): Ki beszél? Sándor: Lici. I. Vak: Azt hittem... Olyan a hangja... (Elhallgat.) Lici (csomagot nyújt át Mexinek): Ez az övé, Eszteré Mondd meg neki, én hoztam. Aztán azt is, ügyeljen magára. Máma kétszer is láttam erre azt a széltolót. Alexi: Rudi urat? Licl: öt. Beretvás pasztilla fejfájás ellen 98 Alexi: Nem megjön ide. (Megfogva két.) Nekemnek itt van mindig a kés. a zse Llci: Nem fél az tőled. Alexi kém. Nem fél az senkitől. Aztán a főnök úr is az ő pártján van. Te repülsz, ha valami balhét csináltok. Alexi: A szívére megszúrok nyakig a késedet. Lici: Az ám. ö kiheveri. Te meg sétálhatsz Vácra. Ne megyek. Üdvözlöm Esztert. (Körülhimbálja magát a helyiségen.) Balázs (megpillantja Licit, gyors mozdulattal a nadrágja zsebébe gyömöszöli a sörösüveget): Főúr! (Utálkozó mozdulattal.) A művésznő távozni akar. Lici: Jó, jó, apuskám. Ne félj, nem iszom meg a sörödet. (El.) Jerabek (Balázsra): Mérnök ez a gázgyárban. Nincs ennek nappal semmi baja. Csak este gyön rá, amikor felgyújtják a lámpákat. Sóki: Kérem, én mondom, a gurtni végére lépett rá. Jerabek: Kicsoda? Sóki: A kollegája, kérem. A tisztelt halott, úr. Én ugyan nem dolgozom gurtnival, én műköszörüsmester vagyok, kérem, de másképpen nem történhetett. A gurtnira lépett rá. (Odamegy Jerabekhez és bemutatkozik.) Sóki Tamás műköszörüsmester vagyok, kérem, örvendek. (Visszaül a helyére.) II. Vak: Elmenti I. Vak: El. Mán most már csak gyiii Eszter kisasszony is. Józsi (hozza a csáját, leteszi az asztalra): Tessék. Három csája, Sándor (mozdul). Alexi (észreveszi Sándornak a mozdulatát): Megihatni szabad, de csak a feledet. Sándor visszaül a helyére, mohón ráveti magát a csájára, megissza a fejét, az arcas rángatódzni kezd, szeméből megindul a könny, hangtalanul, rázkódva, deliriumos rohamában gépszerűen zokog.) Vera (kétségbeesve): Már megint sír. E: minden öt percben bőg. Minek iszik az ilyen ember. Képek: Acsi. Sóki (Képeknek): Ne illessük sértőleg a felebarátainkat, kérem. Délután temettünk Jerabek: Maga kint volt? Sóki: Kint. Én mindig tiszteltem Eszter kisasszonyt, kérem. Képek (énekelve): a gyönyörű szemével. ... ne nézzen úgy rám Vera (levágva az asztalra). Söpörjék ki Innen ezt az idétlent. Én a gégéjére lépek. Sóki: Legyünk elnézők egymás iránt, kérem. A mondá: a türelem az igazak erénye. Vera: Maga is mindig azzal a Lázáretivel takardíszik. Sóki: Nem Lázáreti, hanem Názáreti, kérem. Aki keresztre feszíttette magát érettünk. Vera: Akkor is. Maga könnyen beszél. Egész nap köszörül. Hozzá van szokva ezekhez a hangokhoz. Sóki: Nincs ebben semmi, kérem. Az egyik ember így énekel, a másik ember pedig amúgy. Kinek milyen hangot adott a mi istenünk. Vera: Maga is jobban tenné, ha abbahagyná a késfenést és elmenne püspöknek.