Színházi Élet - 1938/5. szám

LORSY ERNŐ Irta: A három bajtárs: Robby, Gottfried és Ottó, ismerőseink a »Nyugaton a hely­zet változatlan«-hói. Hobby beszéli el az egész történetet, első személyben. Tu­lajdonképpen az ö története a regény és Paté, a leányé. A három bajtárs a flandriai lövészárkokból ismeri egy­mást, ott váltak egj életre megjegyzett, szomorú férfiakká, ott váltak materia­listákká és ott ismerték meg azt az ér­zést. ami szinte egyedül ad erőt nekik, hogy az 19311-as Berlin bizonytalanságát elviseljék: a szavak nélkül is megbíz­ható bajtársi hűséget. Sok viszontagság után valahogyan összeverődtek itt, egy autója vítóniűheiyt alapítottak, adnak, vesznek, javítanak, még versenyeznek is és jól-rosszul megélnek. Mindahár­man túlságos nagy erővel érték meg a háborút ahhoz, hogy «.kár most, tizen­két év multán is, higgyenek a boldog­ságban. Ügy érzik, hogy akkor elvesz­tették és soha vissza nem nyerhetnék azt. ami az élethez neu, de a boldog­sághoz szükséges: a biztonságot. Most napról-napra élnek, ha nem csurran, cseppen és örömet, bánatot, valamint a pénzt is bajtársiasan megosztják egy­mással, mint egykor a fronton. Pesti szemmel nézve, nem is élnek rosszul. Homéroszi lakomákat csapnak. A front­katona annyit koplalt, hogy öntudatla­nul túlhangsúlyozza a táplálkozás érté­két. Rengeteget isznak is, főleg rumot, A rumról a régi angol tengerészregé­nyek óta nem írta-k oly megértő szere­tettel, mint ebben a német kölnyvben. De a három bajtárs igazi szenvedélye az autó. Megvettek bagóért egy rozoga kocsit, amelynek motorjában azonban egy hős lelke lakik; kitatarozzák és rendikívüli izgalmak után komoly autó­versenyt nyernek vele. Ez az autó Kari, az országút kísértete. Ö a negyedik baj­társ. Karllal húznak le az országúton egy pökhendi Buiokot, aim el y alkalommal megismerkednek egy nyugtalanítóan szép leánnyal. Pattal. Robby, az elbeszé­lő, mingyárt beleszeret, csak nem meri neki és magának még ikevésbé meri megvallani, de a lánynak éppen az ő fél­szeg-. fiús vadsóga tetszik és Hobby ámulva ismeri meg azt. amit már kive­szettnek hitt ebbői a szo­morú világból, a boldog­ságot. A fiúk befogadják Patot, ő lesz az ötödik bajtárs. Üdvöskéjük lesz Pat, kis diadalokat arat­nak, pénzük van, esznek, isznak, felejtenek. A szerelem gyönyörű, rövid nyári hetei után Paton a tenger mellett ki­tör régi tüdöbaja. Ottó. Remarque a főbajtárs, ;Karl«-lal siet segítségére, nyaktörő tempóban viszi le a tengerhez Pat régi orvosát, és az még egyszer meg tudja a lányt menteni. Meg egypár jó iiét következik, a szerelmesek a kö­zeledő vég soha ki nem mondott érzé­sében úgy összeborulnak, annyira eggyé válnak, mint ahogy két szegény ember­ijeik csak megadatott. De jón a Ködös ok­tóber. Patnak be kell vonulnia a svájci szanatóriumba. Ott is hal meg, Robby karjaiban. Pat, a könnyű, a bájos, a vidám, a szomorú, a titokzatos, a modern német irodalomnak egyik legszebb női figu­rája. Nagyon nehéz belé nem szeretni. Ës kemény ember legyen az, aki könny nélkül olvassa azt a lapot, amikor a be­havazott svájci szanatóriumban felhúz­zák a rádiót, keresik Budapestet és az ágyban fekvő, szépsége összeomlását kétségbeesetten rejtegető lány sírvafa­kad. mert eszébe jut, hogy soha többé nem fogja meglátni azt a várost, mely­nek életéről a cigányzene hoz hírt neki. Ha mást nem teremtett volna Re­marque, mint Patot, költő volna. De itt vannak y bajtársak is, akiket úgy szí­vünkbe zárunk, mint Dumas atya há­rom testőrét. Paripáik is vannak, mint a régi hősöknek, autóik a paripák és ez a regény egyebek kötóitt az autók ©posza. Van itt egy Ford és van egy Cadillac, amelyeket nem lehet elfelej­teni. Általában sok mindent neun lehet elfelejteni, ami ebben a regényben van. Kevés ilyen könyvet olvastam az utolsó években. Amikor a. berlini Seherl-konszern ki­adóhivatali tisztviselője nyolc évvel ez­előtt — egy elsüllyedt világban — meg­írta a »Nyugaton a helyzet vállozat­lan«-1, amelyet előbb nem akartak ki­adni, azután ötmillió példányban kap­kodtál; el: azt mondták a bölcsek, hogy i'tlll jó regényt muildenki írhat. Nos, a »Három bajtárs« nyomába ér az első könyvnek. Eléri az élmény általános érvénye és intenzitása te­kintetében; eléri a szín­adás gazdagságában, a bursikóeus nyelv egy­szerűségében, a fojtott pá­toszban ; regényszerűségbem felülmúlja. Ez a regény él és lélekzik és lüktet, ennek szíve van, amely dobog. Ezt nem kiagyalták, ezt meg­élték. Ezt nem rögtönöz­ték, ezt megérlelték. Xein lepne meg, ha azt halla­nám, hogy a szerző öt­ezer oldalból sűrítette, mint Céline az »Utazást az éjszaka mélyére«. Igen, Célinere kell gondolni és néha Dickensre is. Milyen furcsa. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék