Színházi Élet, 1938. március 20–26. (28. évfolyam, 13. szám)

1938-03-20 / 13. szám

Felöltözött a teniszhez. Felvette a kis fehér shortját, átkötötte dús haját egy fehér szalaggal, vállára dobott egy könnyű kabátot, vette az ütőjét és ment. Az első utcasaroknál Gálos Endrébe botlott, aki olyan volt, mint egy fehér porcellánfigura és szintén a teniszpályára készült. Emma férjhezmenetele óta most találkoztak először. Az ajándékát Emma levélben köszönte meg egy pár rövid szóval. Az ügyvéd elfogu­latlan vidámsággal üdvözölte. — Kezét csókolom, Emma! No, csakhogy magát is lehet végre látni a teniszpályán. Tudja, mennyire hiányzott? — Ne hízelegjen! — mondta neki Emma — talál még olyan jó part­nert, amilyen én vagyok! — Azt hittem, már végkép búcsút mondott a tenisznek. Édesapja mondta, hogy tizenötödikétől fogva már hivatalba jár. — Csak október elsejétől. Akkor már legföljebb csak szombaton dél­után és vasárnap játszhatok. — Bravó — mondta az ügyvéd. — Fenntartom magamnak ezt a két napot. Megengedi? — Nagyon szívesen — mondta Emma és egy kicsit rábámult az ügy­védre. Mi az, hogy egy szóval sem említi az ő férjhezmenését? Mintha egy­szerűen meg sem történt volna! Egyáltalán nem akar róla tudomást venni? Ez most Emmát végtelenül bántotta és hogy ráterelje a beszédet, olyan elfogulatlan hangon ahogy csak tőle telt, mondta: — Jó, hogy találkoztunk, legalább élőszóval is megköszönhetem a gyönyörű nászajándékot, amit küldött. ■— Oh, szóra sem érdemes, — mondta az ügyvéd — de azért örülök, hogy tetszett. — Nagyon tetszett — mondta Emma — s hozzá maga volt az egyet­len, akitől nászajándékot kaptam. Nem is illetett meg, ha jól meggondo­lom. Hiszen nem volt nyilvános esküvő, meghívott vendégekkel. — Mindegy az! — nevetett Gálos. — Én annyi szép órát töltöttem a maguk társaságában, hogy legalább ezzel a szerény kis ajándékkal akar­tam ezt meghálálni. Hát hogy csinálta ezt Emmácska, hogy így, ilyen hirtelen férjhez szaladt? Anélkül, hogy előbb tőlünk, barátaitól engedel­­met kért volna erre? Szinte megszökött tőlünk! — Gondolja, hogy engedelmet kellett volna rá kérnem? — Hát persze! Ennyit csak megérdemeltünk volna! Szegény édesapja, hogy oda volt, mikor nekem elmesélte a dolgot! Alig győztem vigasz­talni! Engem különben nem is lepett meg nagyon a dolog! — Nem lepte meg? — kérdezte Emma bámulva. — Valamit már sejtettem — mondta Gálos. — Ugyanis azon az estén, m­ikor utoljára voltam maguknál, — emlékszik? —maga azt mondta, hogy az Ida barátnőjéhez megy ihásnap a Rózsadombra. Én véletlenül ismerem az édesapját. Kartársak vagyunk és — ne haragudjon — még akkor este valami ürüggyel felhívtam őket. A szakácsnőjük jött a telefonhoz és mondta, hogy senki sincs otthon, csak egy hét múlva jönnek vissza a Balatonról. Emma felháborodva nézett rá. — Nem is tudtam, hogy maga ilyen kitűnő detektív — mondta. — Mi szüksége volt rá, hogy tudja, hova megyek? — Semmi. — mondta Gálos — de feltűnt, hogy annyira húzódozik attól, hogy én hozzam vissza magát. Tudni szerettem volna: igazat mond-e vagy nem? — Nos hát megtudta, hogy nem mondtam igazat. Aznap volt az esküvőm. — Ügy van — mondta Gálos — és most egy boldog asszony s ezzel minden rendben van. Karcsú, rugalmas, izmos lesz olajos testcsomagolástól Ti­v.véd. Schadek Antalné kozmetikai intézete, Budapest, IV., Váci­ u. 9,1. (Cononcihái) 100

Next