Színházi Élet, 1938. június 4. (28. évfolyam, 24. szám)

1938-06-04 / 24. szám

Harmadik reprize! népszerű »Szép az élet« c­ímű amatőr-pályáza­tunk körülbelül három évvel ezelőtt indult meg. Mint rendszerint, összesen egy negyedévre terveztük, hogy aztán újabb ötlettel és más feltételekkel ser­kentsük munkára amatőr­ fotográfu­sainkat. De közben az történt, hogy az amatőrök valósággal rávetették magu­kat erre a megkötések nélkül való és a fantázia csapongását engedélyező pályázatra, így aztán a negyedévből teljes év lett és megváltoztak a jutal­mazási feltételek is, így a százötven pengős első díj helyett, amellyel a le­járt pályázat legjobb pályadíját jutal­maztuk, a Szép az élet első reprízénél elhatároztuk, hogy hetenként díjazzuk a pályzatot és a hét legjobbja 10 pen­gő jutalmat kapott, a többiek pedig, akiknek felvételei a pályázat kapcsán megjelentek, díszoklevelet nyertek. Ez a hetenként megújuló verseny új len­dületet adott a Szép az élet­ nek. Mint a színházak a váratlanul nagy sikert aratott darabot, sokáig nem tudtuk a műsorról levenni. Újra és újra átléptük vele a kitűzött zárórát, megvolt a má­sodik repríz is, mí­r végül az őszi rendkívül gazdag színházi események miatt beszüntettük a pályázatot. Most az amatőr­ fotográfusok ismé­telt sürgetésére ismét műsorra tűzzük a nagysikerű pályázatot. Nem kell hozzá programmbeszédet tartanunk, a cím maga eléggé nyegét és irányát­ jelzi a pályázat lé-Bármilyen témájú képpel pályázhatnak amatőrjeink, ha a képek az élet szépségét példázzák. A­ jutalmazás mértékét pedig fölemel­jük. Minden kép, amely a Szép az élet pályázat kapcsán a lapban megjelenik, díjaztatik pedig a képek szerzői fe­jenként 10 pengős könyvvásárlási utal­ványt kapnak a Színházi Élet Bolt­jába. A beküldött képek hátán fel kell tüntetni a szerző nevét és címét, a fényképezőgép nevét és méretét, a film nevét és méretét, az exponálási időt és a papírt, amelyen a kópia készült. pályázat már ezen a héten elindul, re­­­méljük, a régieket is felülmúló ered­ménnyel. (Jäger Gézánó: A kis strandoló Bruenenwald Ellen: Jó a turistának

Next