Színházi Élet, 1938. augusztus 20. (28. évfolyam, 35. szám)
1938-08-20 / 35. szám
Gyöngyösbokréta... írta: HUNYADY SÁNDOR A falunak sokféle arca van. Sok- és mind a két kifejezés igazat szor a szenvedés van rajta. A tél mutat. Igaz a kínok arca és igaz az sötét hidege, üres kamrák, kétségbeörömök kifejezése, esés. Máskor bájos, teli mosolyt mu Most azonban nem a falu szociális tat az arc. Üde tájkép van mögötte, helyzetéről akarunk beszélni. Az Ezerféle lombja mögé bújt fehér hámás kérdés. A téma a falu művénak, sárga tengere az érett búzának, szete, amelynek legszebb virágait valóban gyöngyös bokrétába kötötte a derék és lelkes Paulini Béla. A »gyöngyösbokréta« ma már fogalom. Miért lett azzá? Világos dolog: mert aki e nemes vállalkozást alapította és kifejlesztette, maga is művész. Festő és író. Sőt több mint festő vagy író. Művészegyéniség, művésztermészet, művészkedély. Hódolója az örök szépségnek és erőnek, amely tulajdonságok talun sokszor annyira hasonlítanak hogy az embernek nagyon egymáshoz, ügyelni kell, hogy észrevegye, mint keverednek össze? Valaha régen, kora ifjúságomban, amikor Sorsdöntő kalabriászokat játszottunk Paulinival, azt képzeltem, hogy száraz, ravasz és kegyetlen egyén ül szemben velem a kártyaasztalnál, aki összetöri a csontomat. Féltem tőle és mégis vonzott a veszedelem, hogy megküzdjek vele. Ma sok-sok év távolságából visszaemlékszem hangjának apró rezzenéseire, mosolyának kedvességére és belé kell nyugodnom, hogy tem. Kezdem nagyon szeretni, téved-Szeretném látni. Igaz, hogy bőven visszafizette kalábernyereségeit a sok gyönyörűséggel, amelyet azzal okozott, hogy elénk varázsolta a falu Ku DJuentmlklfelak a pesti utcán