Színházi Élet, 1938. szeptember 4. (28. évfolyam, 37. szám)
1938-09-04 / 37. szám
Bethleni Margit golf-J LeveLe Falun pihenek és sok a szabadidőm. Ezért én is, mint mások, eszem, alszom és beszélek. Különösen sok hosszúra nyúló diskurzusban veszek részt. A minap hárman ültünk a régi ház terraszán. A ház ura, a házigazda lánya és én. Tevékeny természet lévén, erőteljesebb testi mozgásra áhítoztam, mint amelyet nyelvemnek pergése okozott. — Menjünk sétálni — indítványoztam. A házigazda legyintett. — Arra halálunk után is van időnk. Ránéztem és körülményesen kifejtettem, hogy én, mint jólnevelt szellem, annak idején majd csendesen fekszem a koporsómban és soha nem fogom zavarni a ház lakóit. Ezért fenntartom indítványomat. A ház ura gúnyosan mosolygott. — Elhiszem. De elképzelni nem tudom. Ha mindenáron sétálni akar, tessék! De én — ismétlem — majd csak halálom után. Erre már beleelegyedett a vitába a háziúr lánya: — Ugyan, papa, te akkor is csak autón fogsz kísérteni! Időközben a ház többi lakói is kisereglettek a terraszra és a háziasszony, gyermeke segítségére sietve, megjegyezte, hogy miért ne kísérthetne valaki autón, hogyha pulykák által húzott aranyhintón a püspök évszázadok óta? teheti azt Pulykák, aranyhintó, kísértet! Ez kezd érdekessé válni. Aztán megtudtam a történetet. Nagyon régen történt. Abban az időben, amikor az előítélet és az önkény aranykorukat élték. Amolyan kimondottam kellemes régi jó idők voltak azok, a karóbahúzás, olajbasütés és a máglyán égetés kedvelt szórakozásoknak számítottak. Valamit csak kell nyújtani a népnek, — gondolták a kor vezetői — tehát nyújtottak. Néha deresre, néha másra. Ahogy éppen jött. Ebben a korban nevelkedett a ház akkori ura és így nem csodálatos, hogy úgy az előítéletekben, mint az önkényben ő is bővelkedett. Állítólag egyéb világi javakban is. Ezeket azonban gondosan megtartotta magának, nővérének átengedvén párja használatát. A ház akkori ura a címzetes püspök volt, nővérét viszont azzal bíztatta, hogy éljen elvonultan, hogy méltó legyen majdan a mennybéli örömökre. Ezért visszavonult nővérével vidéki várszerű kastélyába, ahová férfi nem tehette be a lábát. A jobbágyságot nem tekintette sem hím, sem nőneműnek, ahogy az rendjén is volt, minthogy azok sem képviselhettek nővére szemében nemet, csakis és kizárólag munkateljesítményt. Ellenben határozottan hibáztatható, hogy a daliás, szélesvállú és bikanyakú ispánt, Birka Pétert, aki mellesleg bár elszegényedett és ha nem is nemesi, de mindenesetre régi famíliából származott, tudniillik egyenesen Ádám apánktól, szintén a veszélytelenek közé sorozta. Lehet, hogy túlságosan bízott az előítéletekben, amelyek benne oly magas lánggal lobogtak, de mindenesetre célirányosabb lett volna Birka Péter helyett kevéssé férfias külsejű ispánt alkalmazni, mert, ahogy újfent mondám bibliajártas ember létére tudnia kellett volna, hogy az asszonyi állat esendő személy. Amikor a püspök megtudta, hogy mi történt, maga elé idézte félrevezetett nővérét és szelíden megdorgálván felületes magaviseletéért, — befalaztatta, a várnak egyik jól megtermett oldalkamrájába, ugyanis olyan elvakult volt. Nővére hogy nem óhajtott többé pártát viselni, hanem ezt az öltözködési darabot fejkendővel akarta felcserélni és férjhez menni Birka Péter uradalmi ispánhoz. Talán elfelejtettem felemlíteni, hogy a befalazás azokban a bizonyos régi jó időkben szintén a U