Színházi Élet, 1938. szeptember 4. (28. évfolyam, 37. szám)
1938-09-04 / 37. szám
hídfőjénél léi» a mai Berlini-téren, csak azért, mert a közlekedés annyira megnövekedett, hogy képtelenség lebonyolítani.« Tehát: a konflisok, omnibuszok korában is így volt. SZÍNHÁZ. Színinövendék: Rózsahegyi Kálmán, a Nemzeti Színház örökös tagja színészképző tanfolyamára a behatások megkezdődtek. Jelentkezni lehet hétfőn és szerdán után .4—6 óra között: József-körút 19. I. e. dél-A többi napokon I., Meokina János-út lI/a., Rózsahegyi-házban. — Előfizető: Bárdos Artúr-a nál a Belvárosi Színházban jelentkezzen. — 3:1. Bársony Rózsi Milanóba utazik). FILM. *»M. F. I.« Mindkét műterem állandóan saját fényképészeivel alkalmazott dolgozik. Esetleg nekik lehet szükségük kisegítőre. Nevük: Hajnal István (M. F. I.), Faludi László és Manninger János (Hunnia). — »Régi olvasó.« A Filmegyesület Iskoláját Gaál Béla vezeti. — Sz. Z.-né, Vámosgyörk. Az »Uuskju-pályázatot már lezártuk és a beérkezett jelentkezéseket átadtuk a »János vitéz«-film gyártóinak. — Bäsch Gyula. Címe: Alexander Korda, Esq. London Film Ltd.—Denham Studios, Denham, Backs. England. KÉZIRAT. F. M. Kedves írások, de még nem közölhetők. — Gaal József. Tehetséges. — Ars poetica. A formára több gondot kell fordítani. — Ferenc. Az egész darabot küldje be, egy felvonásból nem állapíthatunk meg semmit Barát. Vilmos császár út 32. — Paál E .Nem közölhetők. — Margit. Érdekes írások. — L. J. Fejlődik ! VEGYES. Jakabfalvy Márton: Fényképeztessék le az illető egy-két festményeit és a reprodukcióból küldjenek Hermann Lipót, Szőnyi István, Aba Novák Vilmos festőművészeknek. írják meg a körülményeket, aki majd tanácsot fognak adni. Hermann Lipót címe: Kelenhegyi út 15. Szőnyi István: Baross-utca a, Aha Novák Vilmos: Zsolt-utca 7. — Franzelsbad. A Nemzetközi Regénypályázat új kiírásának feltételei még nem jelentek meg- Földess Jolán jelenleg Londonban tartózkodik. Mindkét ügyben bővebb felvilágosítást ad: Mid Européen Service, Dr. Keopel Jenő ügyvéd, Budapest, Dorottya-utca M. — Péterfia Józsefné, Nippon Echange Club, Múzeum-utca 1/a. — Kíváncsi Presov. írjon Emőd Tamásnak: Szent István Parki 17. Beszéltünk vele s megígére, hogy megtudja a címet és megírja önnek. A másik kettőt az amerikai követségen tudhatja meg. KOZMETIKA. Molett asszonyka. A kövér arcot középen kell erősen pirosítani, de minden esetben fontos, hogy az egyenletesen legyen az arcon elosztva, nem foltosan, mert különben nem hat természetesnek. — Vadrózsa. A mellek rugalmasságának megőrzését már 13—14 korban kell elkezdeni, a legtermészetesebb éves és egyszerűbb móddal, sporttal és gimnasztikával. Nem lehet eldönteni, mert függ mindig örökléses hajlamtól. — Kisasszonyka. 1. A grízeket csak szakorvosi kezeléssel lehet kipusztítani nyomtalanul és véglegesen. 2. Részben hajlam, részben egészségtelen életmód következménye és ha már bekövetkezett, amit levelében emiít, akkor azon semmiféle kezeléssel segíteni nem lehet, csakis műtéttel. — Nyugtalan asszony. Nem szabad az étkezések közben nagy szüneteket hagyni, az ételeket túl forrón fogyasztani és főleg meleg ételhez nem szabad jeges italt inni, nyugodtan és türelmesen kell enni. A kisebb mennyiségű étel alaposan megrágva tökéletesen megemésztődik és így sokkal nagyobb hasznára válik a szervezetnek, mint a felületesen megrágot, nagy darabokban lenyelt ételt. Kellő táplálkozás mellett sokszor olyan betegségektől lehet megszabadulni, amelyekre laikus nem is gondol, mint például rossz emésztés, gyakori fejfájás, vérszegénység stb., mert igen nagy hiba a bőséges étkezési — B. V. J. A lesoványodáshoz, hogy az ne történjék az egészség rovására, legalábbis hetekre, ha nem hónapokra van szükség, akár általános fogyasztást, akár helyi (láb, csipő, kar, nyakhátsó része, stb.) soványítást kell végezni. Akinek az első hetekben a strandolásnál van annyi lelkiereje, hogy nem törődik alakjával, hanem hozzálát orvos által előírt normális, de kalóriaszegény étkezéshez, s emellett evez, úszik, olyan meglepő eredménnyel korrigálhatja alakját, amelyet párhónapos topplolássiail sem tudna elérni. — Kétségbeesett. X. Valószínűleg az idő folyamán azt el fogja veszíteni. Ha 6—7 éves koráig nem fejlődik vissza, forduljon kislányával szakorvoshoz. 2. A bőséges étkezés sokkal nagyobb hiba, mint a kevés. A szervezet, míg a sok ételt feldolgozza, állandóan fokozott munkában van, soha sincs pihenése. Így aztán nemsokára kifárad és nem tud a kívánt céltnak megfelelni. Ezért a túlltáplált emberek igen gyakran sápadtak, vérszegények, legtöbbször gyomorvagy cukorbajosak, amellett állandóan és egyre többet esznek, ezzel állapotuk folyton rosszabbodik. A higiénikus életmódnak első alapvető tétele: a ritka időközökben való mérsékletes étkezés. — Bőrápolás: Általában a bőr megfelelő és egyéni házi kezelését már fiatalkorban ajánlatos kezdeni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bőrápoláshoz tartozik rendszeres és megfelelő táplálkozás, a mindenkori tisztaság és a megfelelő életmód. KONYHA. Étlap. A 33-as számú étlappályázatot Nyulasisy Antalné, Rákosii egy, Kölcsey uttca 97. nyerte. — Régi hü olvasó, Cluj. Talán vissza tud emlékezni, melyik számban jelent meg a kívánt recept. Szívesen elküldjük. — Grümberger Lili. Amint látja: idényszerű befőzési recepteket állandóan közlünk. Ha valami mlátet kíván, írja meg. A penészes fehérneműt mossa kii, főzze ki egy jómárkájú mosóporral, Jól kiöblítve, lehetőleg napon szárítsa. Neon valószínű, hogy az első mosásra eltűnnek a penészfoltok. KÉZIMUNKA. F. A. Csaipán szövegben nehéz kérdésiére kielégítő választ adni, míg képben jelenleg anyagtorlódás miatt nem tudunk megfelelnt beosztatni. Azt élrl, amint tehetjük, hozunnk önmekvalót, csak figyelje rovatainkat. — Háziszőttes. Nem kell olyan nagy szövőszéket beszereznie. Lehet egyszerűbb és olyan kicsi, hogy nem foglal el több helyet, i mint egy vaairógép. Tanulásnál okosabb is egyszerűbbel kezdeni. Sálat, törülközőt és hasonló kisebb dolgokat gyönyörűen csinálhat egész kis szövőszéken is. Brassay Gizi és Luigi Fanciola Locarnoban házasságot kötöttek Kkésözül? Tanuljon kozmetikát alaposan, gyorsan! Kérje LORÁNDNÉ KOZMETIKA Mussolini-tér 3 Telefon: 120-463, prospektusát. Strandkozmetikai különlegességek fényvédő krém, óriás tubus P 3.— azörírtó krém, óriás tubus P 3.— LORÁNDNÉ KOZMETIKA, Mussolini-tér 3. <W