Színházi Élet, 1938. október 22. (28. évfolyam, 44. szám)

1938-10-22 / 44. szám

Dupla jubileum, amelyről a Jubiláns nem akar tudni A világ legszerényebb művészét Halmos János­nak hívják. A kiváló és népszer­ű tenorista dupla jubileumot ülhetne, mert most van tíz esztendeje, h­ogy az Opera tagja lett és ugyancsak most tölti be énekesi pályájának huszonötödik esztendejét. Halmos azonban, hogy paradoxonnal éljünk, »hangtalanul« akar át­siklani a dupla ünnepi alkalom fölött. Operánk hőstenorja huszonöt év­vel ezelőtt kezdte meg énekesi karrierjét. Hat évig vidéken játszott, majd a Városi Színház­hoz került, innét szerződ­tette a m. kir. Operaház. Környey Bélán­­ kívül Halmos­ János az egyett­len magyar hőstenor, aki tíz évig egyfolytában megtartotta az Operaház­ban előkelő szerepkörét. Vidéki Színházi Hét Szeged­en a héten kezdő­dött meg a szezon a »Le­gyen úgy, mint volt« bemutatásával. régen Csongrádon a héten színrekerült lélek« előadása »Hazajáró jövedel­mének 50 százalékát Ba­logh László igazgató fel­ajánlotta a Nemzeti Re­pülő Alap javára. Miskolcon Honthy Han­na vendé­g szerepel. A miskolci társulat drá­mai együttese a héten mutatkozik be Miklós és Asguthy Simor Er­zsébet »Gázmérgezés a Domb­ utcában« című da­rabjában. Túrkevén vendégszerep­lő Kőszegi társulat nagy Pulay Etelkát prima ballerina­sikerrel adta elő a »Bánk­nak szerződtette a Városi Színház ban«-t. (Angelo fotó) Halmos János (Foto Vajda M. Pál) Surányi Erzsi a Royal Színház új tagja r oaor­ijaszio u] vig]aiekai: a »muveszpan«. propaijaK a Pesti Színházban: Tarnay Ernő főrendező, Páger, Mezey Mária, Básth­y Rózsa Magda ötödik groteszk matinéját rendezi a Belvárosi Színház október végén (Foto Szőrlősy) 32

Next