Színházi Hét, 1912. január 14–21. (3. évfolyam, 3. szám)
1912-01-14 / 3. szám
10. oldal 3. szám Gyerekszoba: átkaiék gyerekszobájába vezeti a fotográfus az olvasót. Ez a két elmosolygó csöppség Rátkai Mártonnak a két gyereke. Ez a két mosolygó arc a Rátkai legfőbb kincse a világon , és nyájas olvasó, ha Rátkait halálsápadtan, de jó kedvvel látod még mindig és egyre mindig ismételni a Leányvásárban, gondolj arra titokban, hogy milyen megható dolog, mikor egy zseniális művészember fáradtan áll ezer és ezer szem előtt, de nem egyszer megesik, hogy az ezer és ezer, előtte csillogó érte lelkesedő szemeket elfelejtvén, hazagondol négy nagy, naiv, ragyogó gyermekszemre, amelyek már ilyenkor már szépen le vannak hunyva : apró tulajdonosaik kipirult arccal aludják az igazak álmát az ágyacskáikban. Mire a papa hazaér, ők már régen a Jézuskáról álmodnak és fel sem ébrednek, mikor szerető kézzel megigazítja rajtuk a kis takarót. Nappal azonban nagy a boldogság, mikor a papa, meg a szép szőke mama leül velük játszani. Ilyenkor az egész Rátkai-családban kétségkívül Ráttkai Marci a legnagyobb gyerek, aki hancúrozás és ifjú vidámság dolgában még a négyéves Gyurkán is túltesz. Az ötéves Márta pedig pláne komolyabb ilyenkor a papájánál. A Márta egyébként is komoly nő és nagy fölénnyel szokta a kisöcsét kezelni. A Gyurka gyerek el is ismeri a nénje komoly felsőbbségét, bár néha lázadozni kezd a nőuralom ellen. Nemrégiben különösen kiéleződött ez a kérdés egy elvi vita alkalmából, sőt a vita oly szenvedélyessé fajult, hogy a Rátkai-gyerekek, mellőzvén gondos neveltetésük idevonatkozó parancsait, tettleg inzultálták egymást. A dolog ugy Rátkai gyerekek.