Színházi Hét, 1912. január 14–21. (3. évfolyam, 3. szám)

1912-01-14 / 3. szám

10. oldal 3. szám Gyerekszoba:­ átkaiék gyerekszobájába vezeti a fotográfus az olvasót. Ez a két­­ el­­mosolygó csöppség Rátkai Már­tonnak a két gyereke. Ez a két mo­solygó arc a Rátkai legfőbb kincse a világon , és nyájas olvasó, ha Rátkait halálsápadtan, de jó kedvvel látod még mindig és egyre mindig ismételni a Leányvásárban, gondolj arra titokban, hogy milyen megható dolog, mikor egy zseniális művészember fáradtan áll ezer és ezer szem előtt, de nem egyszer megesik, hogy az ezer és ezer, előtte csillogó érte lelkesedő szemeket elfelejt­vén, hazagondol négy nagy, naiv, ra­gyogó gyermekszemre, amelyek már ilyenkor már szépen le vannak hunyva : apró tulajdonosaik kipirult arccal alud­ják az igazak álmát az ágyacskáikban.­­ Mire a papa hazaér, ők már régen a Jézuskáról álmodnak és fel sem ébred­nek, mikor szerető kézzel megigazítja rajtuk a kis takarót. Nappal azonban nagy a boldogság, mikor a papa, meg a szép szőke mama leül velük játszani. Ilyenkor az egész Rátkai-családban kétségkívül Ráttkai Marci a legnagyobb gyerek, aki hancú­rozás és ifjú vidámság dolgában még a négyéves Gyurkán is túltesz. Az ötéves Márta pedig pláne komolyabb ilyenkor a papájánál. A Márta egyébként is ko­moly nő és nagy fölénnyel szokta a kis­öcsét kezelni. A Gyurka gyerek el is ismeri a nénje komoly felsőbbségét, bár néha lázadozni kezd a nőuralom ellen. Nemrégiben különösen kiéleződött ez a kérdés egy elvi vita alkalmából, sőt a vita oly szenvedélyessé fajult, hogy a Rátkai-gyerekek, mellőzvén gondos ne­veltetésük idevonatkozó parancsait, tett­leg inzultálták egymást. A dolog ugy Rátkai gyerekek.

Next