Színházi Hét, 1912. március 3–10. (3. évfolyam, 10. szám)

1912-03-03 / 10. szám

10. szám Sant-lÁH UCT 31 oldal a neves közgazdász, jeles zongora­­virtuóz, a harmadik Zerkowitz-fiú pedig, Rudolf, aradi csanádi vasút­igazgató, komoly és talentumos kom­ponista. Zerkowitz Béláéknál tehát nagy most az öröm. Az örömöt sulyosb­bítja, hogy Zerkowitzék fiatal háza­sok, és hogy éppen a Friederliedet az ifjú férj még vőlegény korában a bájos menyasszonynak komponálta. Azóta már eltelt néhány hónap, Zer­kowitzék — pardon az indiszkréció­ért — már várják a trónörököst, de a vőlegénysorban komponált nóta még mindig hozza a kedves megle­­petéseket. Most egy eleven­ főherceg­asszony levelét és menltüjét hozta Bécsből a fiatal államvasuti építész­mérnök Eötvös­ Utcai lakására. Képek a Krecsányi ügyhöz. Legutóbbi számában részletesen foglalkozott a Színházi Hét a Kre­csányi Vera esetével. Azzal tudni­illik, hogy Ferenczy Károly, a Víg­színház tagja, válik a feleségétől, Krecsányi Verától, Krecsányi Ignác színigazgató nevelt leányától, akit annak idején tudvalevőleg úgy szök­tetett meg. Az asszony nagy nyomorba jutott a gyermekeivel és páholynyi­togató női állást vállalt a Népoperá­­ban. Ferenczy pedig újból meg fog házasodni, egy asszonyt vesz feleségül, aki most válik az urától. A dolog hihetőleg hamarosan elveszti tragikus Ferenczyék gyermekei Karcsi, Jani és Veruska. Ferenczy Károly felvétele. ^Krecsányi Vera. Ferenczy Károly és mennyasszonya.

Next