Színházi Hét, 1913. január 5–12. (4. évfolyam, 1. szám)

1913-01-05 / 1. szám

1. szám Gábor diákját játszotta ez alka­lommal — és a közel­jövőben már más színpadon kezdi meg műkö­dését. A társulat tagjai közül meg­­váltak még — jobbára elszerződ­­tetésük miatt — Kende Boris, Har­sányi Gizi és Tóth Lenke. Kilépett azonkívül a vezetőségből Garay Károly titkár. A helyére Cserey Béla, a Vígszínház volt tagja került, aki hűséges és buzgó segítőtársa Kövessynek. A primadonna to­vábbra is K. Hegyi Lili, a neves és népszerű művésznő lesz. A régi erősségek közül megmaradnak a széphangú Fehér Olga, a tempera­mentumos Somossy Renée, a ked­ves szavú Gáthi Gitta és Nagy Vilma, az ügyes komika ; a férfiak közül Fehér Gyula, Balogh Béla, Szöreghy Gyula, Vákár Vilmos és Békéssy József. Több új tagot is fognak szerződtetni. Egyelőre a hiányt vendégekkel pótolják, így ezen a héten fellép Feledi Boriska, akinek legutóbb a Ferenczi-kaba­réban voltak megérdemelt sikerei és Horváth Kálmán, a Király-szín­ház volt jeles tagja. Az igazgató­pár és leánya, az erős tehetségű Kövessy Mariska is részt vesz egyik­másik előadásban. A fővárosi szín­házak újdonságai közül gyors egy­másutánban bemutatásra fog ke­rülni a Farkas, a Faun, az Éva. Papír Sándor színháza: még ma is gyakran emlegetik így az Újpesti Népszínházat. A kedves emléke­zetű művész sok szivárványos ál­mot szőtt erről az ő alkotásáról. Kövessy Albert a legjobb úton van, hogy valóra váljanak ezek az álmok. Egy érdekes színházi est. (Nagyváradi bohém társaság : Ady Endre, Bíró Lajos, Nagy Endre. — Bíró Lajos első színdarabja, Ady Endre drámája). Nagyvárad, a kőrösparti Páris lüktető, eleven életű város. Talán egy vidéki városban sincs olyan hangos, vidám színházi és művész­élet, mind itt. De olyan rakon­cátlan, türelmetlen-lármás bohém­sereg sem azelőtt sem azóta nem dáridózott a dzsentri­ városban, mi­nt amilyen tíz esztendővel ezelőtt gyűlt ott össze. És mind közt a legbátrabb, legharcosabb három ifjú volt: Ady Endre, Biró Lajos és Nagy Endre. Ady akkor a „Nagyváradi Napló"­nak volt munkatársa. Lelkiisme­retes, jó újságíró volt, aki vezér­cikktől színházi kritikáig mindent egyforma készséggel irt. Biró Lajos ezidőben adta ki — persze saját költségén— , Bálvány­rombolók" címen első novelláit, melyek közül merészségben és a megírás szépségében nem egy ve­tekszik a maiakkal. Nagy Endre még messze volt ekkor a mától, szentimentális verseket és bátor hango­kat irt, melyekben csak cikke­itt-ott villant fel, valami, amit humor­nak, vagy szatírának nevezhetünk. Ők hárman részt vettek minden mozgalomban, friss élénkséget ElfevAv A _He­­ Jímix 0Uári áron beszerezhető készpénz és BKSZCa y cZUSI­ Ol9 angol rendszerű részletfizetésre is BUDAPEST CÁDISA IÁNOC KOLOZSVÁR IV, Kigyótér 5. szám. S­M­K­VIM JHNv9 Mátyás király tér 13. sz. cs. és kir. udvari szállító ékszerész és műötvösnél. Szabad megtekintés vételkényszer nélkül! ® Szabad gyári árak! ® Képes árjegyzék Ingyen és bérmentve.

Next