Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)

1863-08-02 / 117. szám

Előfizetést egy és két hóra folyvást elfogadunk; egy hór 40 kr; két hóra helyben 2 frt, vidékre a helyben 1 frt, vidékre 1 frt 2 frt 80 kr. A szellem­alakokról. (Les spectres.) (M. Gy.) Alig, hogy három hétig bámulta London az uj találmányt, alig hogy áthangzott a csatornán Páris nagyvilágába: óriási plakátok mellé a már itt is elterjesztett alakképet ragasz­ták ki a falakra, mely hirdeté, hogy Robin kis színháza, a Londont pár hét óta izgultság­­ban tartó mutatványt elő fogja adni. Pár napra a Dejazet-színház s utánra egy hétre a nagy Cha­­telet-színház vette meg nagy áron az új talál­mány előadathatási jogát, a gépezetet s a vil­lanytelepet újnemű regulatorjával. Páris, e zugó méhkas, a három színházat megrohanta. Ostromolták a pénztárt a jegye­kért, mit csak pártfogás, ismeretség vagy üzé­rek útján nagy árért lehetett kapni. Lássuk sorban mind a három színház szel­lemalakjainak mutatványait. Robin szellem­alakjai a legszebbek, leg­nagyobbak és átalában legsikerültebbek. Robin a háttérben megjelenik egy kis dob­bal, s midőn egy erős indulót 3—4 ütemig ver, előtűnik a zuar alakja. Ekkor Robin — min­den zenekíséret nélkül — kétszer, háromszor körül járja a zuav alakját, mely kardját ki­húzva, vagdal Robin felé. Ez az első alakzat, mely után háromszori kongatásra megjelenik egy női alak, kezében virágcsokorral. Már ez homályos s nem oly tö­kéletes tiszta alakzat, mint a zuavé. De a nő homloka tiszta fényben ragyog. Alább a szem és orrnál mintegy négy ujjnyi szélességre ho­mályos szalag formán vonul keresztül az arcon egy árnyéklat. Az ajktól egész mellig ismét tiszta, míg a lábaknál megint homályos ár­nyék vonul el. Harmadik alakzata egy fehér leplű tüne­mény , melyet Robin keresztül kasul szurkál hosszú tőrével, s midőn fél percig viaskodott volna vele, az alakzat jobb válláról lehull a le­pel, — úgyszinte a fejről is — s egy halál váz koponyája és keze látszik. A váz Robin bal vállára téve a lepel egyik szélét, egy és fél kis lépést téve, eltávolítja Robint a színfalak mögé. Ezzel vége a mutatványnak, mely öt per­cig tart. — Robin nem a színpad alól tünteti elő alakjait. Achatelet-színház szellemalak­ja­i az angolból fordított „Aurora titka“ című dráma legvégső jelenetében fordulnak elő, egy kőpadon, fekvő irányban, egy percig tartó időközzel.­­ Itt is a színpad alól tüntettetik föl az alakzat,­­félpercnyi elsötétülés után, má­sodszor véresen és fölkacagva. Ugyanekkor balra három fehér leplű alakzat is föltűnik, de ez igen gyönge, félhomályos , s akár felöl­tözött egyének is eszközölhetnék, miután az alakzatokba senki nem megy. A Dejazet-színház szellemalakjai a Les spectres d’ Aurore című német legendából merített szinmű utósó jelenetében jelennek meg. Van egy boszorkány, kibe egy német aka­démikus szerelmes lesz. De ez, miután a bo­szorkány elutasítja, boszut esküszik, és egyik, szintén elutasított szerelmessel szövetkezve, azon barlang szájához megy, hol a boszorkány rendesen mutogatni szokta bűvészetét a nép­nek, mely tőle retteg. — A philosoph­a nép hitét a phantomokról el akarván oszlatni,­­s ez­zel a boszorkány hatáskörét a népnél megron­tani) — midőn a bűvös helyen áll, egyszerre csak előtűnik a boszorkány alakja, melyet az akademicus át akar ölelni. De ez ismét eltűnik. Majd újra megjelen, valódi kedvese álal átka­rolva. Ekkor a két elutasított szerelmes egész dühhel ront az alakzatra s kardjaikkal át meg át­szúrják, vagdalják. E műtét alatt a színész mely az alakzatba megy, megelőzőleg mond egy két szót, de sem zene, sem beszéd-kiséret nincs. Mindez legfölebb nyolc perc alatt törté­nik s két ízben (egyszer-egyszer két-két per­cig) látható a szellem-alak. A színpad alól tün­tetvén elő, csak is félig látható alakot mutat szép tiszta fény­nyel. A szinmű hét órától fél egyig tart, fél órai s negyed órai felvonási és változási szünetek­­kel. Auróra egy jó hírben álló nevelőintézet vezetője, ki egykor atyja lovászának neje volt, de a férfi jellemtelen i­gaz lelkülete miatt a nő szívében a szerelmet utálat váltotta föl. Elszé­­gyenülten könnyelműsége fölött, hogy ily em­bert szeretett, később atyjához menekült, hol évekig élve, előbbi viszonyát (férjességét) tit­kolva , egy előkelő angol nemes iránt kezdett szerelmet érezni. Az angol nemes meg is kéri kezét, de Auróra azt titka miatt nem fogad­hatja el. Végre jön a hír egy lapban, hogy ez és ez a lovász szerencsétlen esés következtében szörnyet halt, mely hírre Aurora — titkát to­vább is megőrizve — örömben tör ki. Istentől bocsánatot esdve titkos férjének bűnös fejére. Most már elfogadja az ajánlott kezet, s midőn boldogsága teljes örömében él, a titkos férj , a holtnak vélt lovász megjelen, az uj férj főistálló­­mestereként a háznál. Itt levelet ir a nőnek , s azt egy quasimodo-alakú romlott lovászszal, ki Aurorát egy korbácsütés miatt gyűlöli, — éjjel a nőhöz elküldi, melyben hallgatást igér, ha a nő rövid találkozásra lemegy hozzá. — Aurora siet, hogy utálattal távolítsa el a titkos férjet. Párbeszédük és találkozásuknak a quasimodo­­szerű lovász, és egy vén nevelőnő lesz tanúja. E két személy megtudja Aurora titkát. A titkos férj 50 ezer frankot kér, mely esetben eltávozni ígérkezik. Aurora meg is ígéri ez ösz­­szeget. A találkozási hely az erdő, egy kőpad, hol a pénzt átveheti. A quasimodoszerű lovász szintén elmegy oda, s midőn a titkos férj az 50 ezer frankot nézi, kezéből kiragadja azt, s öt magát szivén lövi. (Mily rém dráma!) A gyil­kosságot a törvényszék hiába nyomozza. Végre Aurora jön gyanúba, de őt egy ebkereskedő menti meg, kivel jót tett egykor, s ki most a gyilkos lovász egy címeres gombját mutatja be a gyilkosság színhelyéről, mit akkor itt egy kis ebecske vett föl. A lovász menekülni akar, mert a törvényszék üldözi. A­mint futásnak ered, egyszer csak a hely­színén találja magát, hol a gyilkosságot elköveté. Megjelen előtte az alakzat, kőpadon fekve, s játszva a bankje­gyekkel. A gyilkos háromszor is neki ront, hogy eltávolítsa. De mind hiába, végre fél­percre eltűnik, s ismét megjelen, szívén véres folttal és fölkacagva. E kacagásra a gyilkos szörnyet hal. Ugyanekkor jelennek meg a fehér­­leplű alakzatok is, csak félig láthatóan, mint­hogy a színpad alól tűnnek elő. Ezt a londoni gépezet szerint eszközük , s, nem mondható teljesen pontosnak, sem tiszta fényűnek. Megismervén a közönség a két párisi szin­mű most elmondott meséjét, megítélheti, hogy nálunk, hol ily rémdrámák nem igen tetszenek, nem jobb-e a csudálatos szellemalakokat ma­gukban mutatni be. Livry Emma, + július 27-én. A párisi nagy opera egy baleset folytán el­­veszte első táncművésznőjét, ki ifjúságával, bá­jaival és táncának kecsével mindig elragadta a közönséget. A lapok gyásziratokat közölnek e veszte­ség fölött. Ám itt van egy, a­mit Achille De­nis írt a színházak közös lapjában. Milie Livry tegnap (júl. 27.) reggel, 8 hóig tartó szenvedés után*) meghalt. Mondják, hogy szelíden költözött el. Páris melletti neuil­­lyi nyaralójában, a­hová viteté magát. Kime­rítve a hosszas kíntól, utoljára annyi ereje sem maradt, hogy szenvedését érezhesse. A halál legalább szelíden bánt e kedves és hősies lel­kületű fiatal leánynyal, kit már megszabadul­nak hittünk, mely hit — oly sokáig tartván — még súlyosabbá teszi elvesztését. Halála a közönségre nézve nem várt csa­pás, senki sem készült e szomorú hírre, miután sorsa felől annyiszor megnyugtaták a közönsé­get. S különben is, ki ne remélte volna, hogy e nyolc havi küzdelem után végre a tudományé, ifjúságé, s e bátor gyermek erejéé leend a győ­zelem. Napról napra, óráról órára figyelemmel kisérték fájdalmas tusáinak válságait. A föl­gyógyulás végre is bizonyosnak tetszik, s meg­­nyugvánk, feledvén, hogy mindez mennyi ag­godalmába, s mennyi kínjába kerül. Halálá­nak hite tehát megdöbbentő csapás tisztelőire. Meghalt, oly ifyan , hogy élettörténetet sem írhattunk róla. Alig hogy született a művész­­életre nézve, melyet annyira szeretett, s mely­nek sikerei őt annyira boldogiták. S e pillanat­ban nem bántó-e­­ művészi diadalaira emlékez­ni ? Ez óra nem alkalmas arra, hogy tehetsé­geiről beszéljünk. Ő benne a táncosnőt feledteté a fiatal lány, kit a fájdalom csaknem szentté tett. Feledjük diadalait, hogy ne gondoljunk egyébre, mint martírságára. Mindamellett el kell mondanunk, hogy mű­vészi pályája ha rövid is , de fényes volt. Bal­esete napjáig Livry Emma az elragadó művé­szetnek csupán bájos oldalait ismeré. Csak meg kellett jelennie, hogy tessék. Tánca tiszta és kecses volt, s mesternéjének Taglioni k. a. nagy és tiszta iskolájára emlékeztetett. Boldog volt, midőn táncolt, boldog midőn tapsolák, boldog, hogy élt. Uj kecses szerepet készitet­­ t) Novemb. 15-én öltözéke a színpadon meg­gyűlt, s összeégett. E sebek folytán szenvedett és halt meg.

Next