Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)
1863-08-02 / 117. szám
Előfizetést egy és két hóra folyvást elfogadunk; egy hór 40 kr; két hóra helyben 2 frt, vidékre a helyben 1 frt, vidékre 1 frt 2 frt 80 kr. A szellemalakokról. (Les spectres.) (M. Gy.) Alig, hogy három hétig bámulta London az uj találmányt, alig hogy áthangzott a csatornán Páris nagyvilágába: óriási plakátok mellé a már itt is elterjesztett alakképet ragaszták ki a falakra, mely hirdeté, hogy Robin kis színháza, a Londont pár hét óta izgultságban tartó mutatványt elő fogja adni. Pár napra a Dejazet-színház s utánra egy hétre a nagy Chatelet-színház vette meg nagy áron az új találmány előadathatási jogát, a gépezetet s a villanytelepet újnemű regulatorjával. Páris, e zugó méhkas, a három színházat megrohanta. Ostromolták a pénztárt a jegyekért, mit csak pártfogás, ismeretség vagy üzérek útján nagy árért lehetett kapni. Lássuk sorban mind a három színház szellemalakjainak mutatványait. Robin szellemalakjai a legszebbek, legnagyobbak és átalában legsikerültebbek. Robin a háttérben megjelenik egy kis dobbal, s midőn egy erős indulót 3—4 ütemig ver, előtűnik a zuar alakja. Ekkor Robin — minden zenekíséret nélkül — kétszer, háromszor körül járja a zuav alakját, mely kardját kihúzva, vagdal Robin felé. Ez az első alakzat, mely után háromszori kongatásra megjelenik egy női alak, kezében virágcsokorral. Már ez homályos s nem oly tökéletes tiszta alakzat, mint a zuavé. De a nő homloka tiszta fényben ragyog. Alább a szem és orrnál mintegy négy ujjnyi szélességre homályos szalag formán vonul keresztül az arcon egy árnyéklat. Az ajktól egész mellig ismét tiszta, míg a lábaknál megint homályos árnyék vonul el. Harmadik alakzata egy fehér leplű tünemény , melyet Robin keresztül kasul szurkál hosszú tőrével, s midőn fél percig viaskodott volna vele, az alakzat jobb válláról lehull a lepel, — úgyszinte a fejről is — s egy halál váz koponyája és keze látszik. A váz Robin bal vállára téve a lepel egyik szélét, egy és fél kis lépést téve, eltávolítja Robint a színfalak mögé. Ezzel vége a mutatványnak, mely öt percig tart. — Robin nem a színpad alól tünteti elő alakjait. Achatelet-színház szellemalakjai az angolból fordított „Aurora titka“ című dráma legvégső jelenetében fordulnak elő, egy kőpadon, fekvő irányban, egy percig tartó időközzel. Itt is a színpad alól tüntettetik föl az alakzat,félpercnyi elsötétülés után, másodszor véresen és fölkacagva. Ugyanekkor balra három fehér leplű alakzat is föltűnik, de ez igen gyönge, félhomályos , s akár felöltözött egyének is eszközölhetnék, miután az alakzatokba senki nem megy. A Dejazet-színház szellemalakjai a Les spectres d’ Aurore című német legendából merített szinmű utósó jelenetében jelennek meg. Van egy boszorkány, kibe egy német akadémikus szerelmes lesz. De ez, miután a boszorkány elutasítja, boszut esküszik, és egyik, szintén elutasított szerelmessel szövetkezve, azon barlang szájához megy, hol a boszorkány rendesen mutogatni szokta bűvészetét a népnek, mely tőle retteg. — A philosopha nép hitét a phantomokról el akarván oszlatni,s ezzel a boszorkány hatáskörét a népnél megrontani) — midőn a bűvös helyen áll, egyszerre csak előtűnik a boszorkány alakja, melyet az akademicus át akar ölelni. De ez ismét eltűnik. Majd újra megjelen, valódi kedvese álal átkarolva. Ekkor a két elutasított szerelmes egész dühhel ront az alakzatra s kardjaikkal át meg átszúrják, vagdalják. E műtét alatt a színész mely az alakzatba megy, megelőzőleg mond egy két szót, de sem zene, sem beszéd-kiséret nincs. Mindez legfölebb nyolc perc alatt történik s két ízben (egyszer-egyszer két-két percig) látható a szellem-alak. A színpad alól tüntetvén elő, csak is félig látható alakot mutat szép tiszta fénynyel. A szinmű hét órától fél egyig tart, fél órai s negyed órai felvonási és változási szünetekkel. Auróra egy jó hírben álló nevelőintézet vezetője, ki egykor atyja lovászának neje volt, de a férfi jellemtelen igaz lelkülete miatt a nő szívében a szerelmet utálat váltotta föl. Elszégyenülten könnyelműsége fölött, hogy ily embert szeretett, később atyjához menekült, hol évekig élve, előbbi viszonyát (férjességét) titkolva , egy előkelő angol nemes iránt kezdett szerelmet érezni. Az angol nemes meg is kéri kezét, de Auróra azt titka miatt nem fogadhatja el. Végre jön a hír egy lapban, hogy ez és ez a lovász szerencsétlen esés következtében szörnyet halt, mely hírre Aurora — titkát tovább is megőrizve — örömben tör ki. Istentől bocsánatot esdve titkos férjének bűnös fejére. Most már elfogadja az ajánlott kezet, s midőn boldogsága teljes örömében él, a titkos férj , a holtnak vélt lovász megjelen, az uj férj főistállómestereként a háznál. Itt levelet ir a nőnek , s azt egy quasimodo-alakú romlott lovászszal, ki Aurorát egy korbácsütés miatt gyűlöli, — éjjel a nőhöz elküldi, melyben hallgatást igér, ha a nő rövid találkozásra lemegy hozzá. — Aurora siet, hogy utálattal távolítsa el a titkos férjet. Párbeszédük és találkozásuknak a quasimodoszerű lovász, és egy vén nevelőnő lesz tanúja. E két személy megtudja Aurora titkát. A titkos férj 50 ezer frankot kér, mely esetben eltávozni ígérkezik. Aurora meg is ígéri ez öszszeget. A találkozási hely az erdő, egy kőpad, hol a pénzt átveheti. A quasimodoszerű lovász szintén elmegy oda, s midőn a titkos férj az 50 ezer frankot nézi, kezéből kiragadja azt, s öt magát szivén lövi. (Mily rém dráma!) A gyilkosságot a törvényszék hiába nyomozza. Végre Aurora jön gyanúba, de őt egy ebkereskedő menti meg, kivel jót tett egykor, s ki most a gyilkos lovász egy címeres gombját mutatja be a gyilkosság színhelyéről, mit akkor itt egy kis ebecske vett föl. A lovász menekülni akar, mert a törvényszék üldözi. Amint futásnak ered, egyszer csak a helyszínén találja magát, hol a gyilkosságot elköveté. Megjelen előtte az alakzat, kőpadon fekve, s játszva a bankjegyekkel. A gyilkos háromszor is neki ront, hogy eltávolítsa. De mind hiába, végre félpercre eltűnik, s ismét megjelen, szívén véres folttal és fölkacagva. E kacagásra a gyilkos szörnyet hal. Ugyanekkor jelennek meg a fehérleplű alakzatok is, csak félig láthatóan, minthogy a színpad alól tűnnek elő. Ezt a londoni gépezet szerint eszközük , s, nem mondható teljesen pontosnak, sem tiszta fényűnek. Megismervén a közönség a két párisi szinmű most elmondott meséjét, megítélheti, hogy nálunk, hol ily rémdrámák nem igen tetszenek, nem jobb-e a csudálatos szellemalakokat magukban mutatni be. Livry Emma, + július 27-én. A párisi nagy opera egy baleset folytán elveszte első táncművésznőjét, ki ifjúságával, bájaival és táncának kecsével mindig elragadta a közönséget. A lapok gyásziratokat közölnek e veszteség fölött. Ám itt van egy, amit Achille Denis írt a színházak közös lapjában. Milie Livry tegnap (júl. 27.) reggel, 8 hóig tartó szenvedés után*) meghalt. Mondják, hogy szelíden költözött el. Páris melletti neuillyi nyaralójában, ahová viteté magát. Kimerítve a hosszas kíntól, utoljára annyi ereje sem maradt, hogy szenvedését érezhesse. A halál legalább szelíden bánt e kedves és hősies lelkületű fiatal leánynyal, kit már megszabadulnak hittünk, mely hit — oly sokáig tartván — még súlyosabbá teszi elvesztését. Halála a közönségre nézve nem várt csapás, senki sem készült e szomorú hírre, miután sorsa felől annyiszor megnyugtaták a közönséget. S különben is, ki ne remélte volna, hogy e nyolc havi küzdelem után végre a tudományé, ifjúságé, s e bátor gyermek erejéé leend a győzelem. Napról napra, óráról órára figyelemmel kisérték fájdalmas tusáinak válságait. A fölgyógyulás végre is bizonyosnak tetszik, s megnyugvánk, feledvén, hogy mindez mennyi aggodalmába, s mennyi kínjába kerül. Halálának hite tehát megdöbbentő csapás tisztelőire. Meghalt, oly ifyan , hogy élettörténetet sem írhattunk róla. Alig hogy született a művészéletre nézve, melyet annyira szeretett, s melynek sikerei őt annyira boldogiták. S e pillanatban nem bántó-e művészi diadalaira emlékezni ? Ez óra nem alkalmas arra, hogy tehetségeiről beszéljünk. Ő benne a táncosnőt feledteté a fiatal lány, kit a fájdalom csaknem szentté tett. Feledjük diadalait, hogy ne gondoljunk egyébre, mint martírságára. Mindamellett el kell mondanunk, hogy művészi pályája ha rövid is , de fényes volt. Balesete napjáig Livry Emma az elragadó művészetnek csupán bájos oldalait ismeré. Csak meg kellett jelennie, hogy tessék. Tánca tiszta és kecses volt, s mesternéjének Taglioni k. a. nagy és tiszta iskolájára emlékeztetett. Boldog volt, midőn táncolt, boldog midőn tapsolák, boldog, hogy élt. Uj kecses szerepet készitet t) Novemb. 15-én öltözéke a színpadon meggyűlt, s összeégett. E sebek folytán szenvedett és halt meg.