Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)

1863-09-11 / 155. szám

Nemzeti színház. Szabad királyi Debrecen városa nyomdájá­nak ügyvezetője t. c. Fries József úr a vezetése alatti városi nyomda eddigi termékei­nek egy-egy példányát küldé meg a nemzeti színház könyvtára részére, azon szives ígéret kíséretében, hogy ezentúl is minden azon nyom­dából küldendő mű egy példányával fog az in­tézetnek kedveskedni. Fogadja a t. küldő ur a nemzeti szinház igazgatóságának hálás köszö­netét. Pest, sept. 9. 1863. Igazgatósági meghagyásból Csepregi Lajos , titkár. A nemzeti színházi drámabiráló bizottmány által előadásra nem ajánltatott: „H­a­l­á­l v­a­g­y házasság“ című­­ felvonásos vígjáték. Pest, September 9. 1803. Csepregi Lajos, titkár.­ ­ Drámai szinészképezde.*)­ ­. (K. K.) Már gyermekkoromban nagy elősze­retetet s ellenállhatlan vonzalmat éreztem a szavaló szinművészethez. Minden adandó al­kalmat megragadtam, s a jó és gyönge előadá­sokat ugyanazon meleg részvéttel hallgattam, s csaknem szenvedéllyel néztem; valamint a színészet történelmének minden mozzanatát is éber figyelemmel kisértem. A nemzeti színház állását, mint a kifejlett­ség magas fokán álló intézetet, jelenleg érintet­lenül hagyom, annyival inkább, mert nem­so­kára virágzó képezdéje lesz, s csupán a vi­déki színészetről akarok szólni. Honi színészetünk előbajnokainak utolsója még nem rég szállott a sírba, következéskép a magyar színészet még igen ifjú. Az első magyar színésztársulat tagjai, mint e pályán úttörők, saját szellemi fölfogásuk sze­rint, egy nálunk egészen új­, a magyar színpadi szavalat alapítói voltak. Minthogy e téren meg­állapodás nincs, a folytonos haladás által mind­inkább tökéletesítették azt az utódok, úgy, hogy már az előbajnokok tanoncai nemz­ szín­házunk jelességeivé váltak. A színművészet is oly pálya és tér, melyen kiki saját egyéni fölfogása szerint alkot, vagy ront, melyen egyedüli útmutató a színész jó­vagy bal felfogása, tehát a haladás vagy ha­nyatlás az észtehetségtől s a kitartó szorgalom­tól függ. A drámai művész büszke önérzettel mond­hatja el: „állásomat, melyet kivívtam, egyedül önmagamnak köszönhetem.“ Ezen, tán vakmerőnek látszó állítás, eddig megcáfolhatlan maradt. Ez mindenesetre nagy érdemül tudható be egy művésznek, mert tisz­tes állását méltán kiérdemli, hosszas tanulmá­nyozása s küzdelmei után. De várjon , ha mé­lyebben tekintünk ezen elvitázhatlan valóságba megnyughatunk-e benne, s helyeselhetjük-e azt, hogy épen a drámai színészet, ezen az em­beriségre oly nagy kifolyást gyakorló művé­szet az az egyetlen pálya, mely ma még ok­tató s útmutató nélkül áll ?*) Ki lesz szinészszé? Az, kit a szenvedély e csalékony fényű deszkázatra vonz. Rendesen ifjú ábrándosak, kik az ellenállhatlan szinpadi szenvedélytől elragadtatva, ébren s álmukban a színpad varázsairól álmodoznak, s felmagasz­­tosultságukban máris képzett művészeknek ér­zik magukat. Azonban az ily ábrándos ifjú vagy lányka, rendesen csalódik, s első kísérlete máris keserű valót mutat, midőn az első szónál elakad, s tag­jai megtagadják a szolgálatot. De a keblében lánggal égő szenvedély vissza nem rettenti őt egyhamar, mert ő ezt el­fogultságának, a színházi fény s a ránéző kö­zönség miatt való meglepetésének tulajdonítja a megkezdett pályát tehát abban nem hagyja, s a kitűzött cél felé haladni szilárd határzata. S hol teszi az első kísérletet a kezdő szí­nész? Vidéki szinpadon, mely minden kezde­ményezőnek egyetlen képezdéje. S ha van s találkozik oly kezdő színész is, ki tán első föllépte után visszaborzad, s két­ségbeesik sikeres haladása s jövője fölött, ta­­­­lálkozik azonnal öt lelkesitő s kitartásra buzdító­­ szónok a tapasztalt, vagy agg tagok között, ki hanyatló reményét csakhamar rózsaszínűvé vál­toztatja, így szólván hozzá: „A kezdet mindenesetre nehéz, de ez visz­­sza ne riassza önt.“ Ekkor önmagát hozza föl például, több jelenetet említve pályája kezde­téből, s hozzá teszi: „tanítványom lesz ön, ezu­tán minden szerepébe be fogom oktatni.“ Az ajánlat szép és méltánylandó, valamint a szándék is nemes. De vájjon mindig célrave­­zető-e ? Kérdés, a szereplő művészeknek ma­rad-e annyi idejök, hogy oktatni s tanulni ké­pes legyen a szavallatban, arcjáték­ban és tag lejtésben. Ez sok időt, s csak­nem kizárólagos foglalkozást kiván. A kezdő színész azonban örömmel ragadja meg a jó alkalmat s ajánlatot, s mesterén hálá­val csügg, annak minden kiejtésére s mozdu­latára szem és fül, s rövid időn nagyobb szere­peknek is sikerrel felel meg, s áldja a gondvi­selést, hogy számára útmutatót, vezért küldött; de egyszersmind mestere modorát is elsajátítja, kinek arca s egész valója oly mélyen véste be magát lelkébe. Igaz, hogy a tehetség később önállóságra vergődhetik, de ez sok időbe kerül, s az idő­­vesztés mindig nagy veszteség a művészeti világban. Meglehet, hogy a kezdő színész vidéki ok­tatója maga is fonák képzettségű színész , ki a a helyett, hogy nagyobb művészeket látott volna, tán egész életén át kerülte azokat, érezvén a különbséget mi köztük létezik , következéské­pen mindig kisszerű színésztársulatokhoz szer­ződött, kisszerű színpadokon szerepelt, hol a műltészet szemet húnyt, s a kedélyes kis kö­zönség túlzásnak tömjénez, mely a­ romlást idézi elő. Mi történik ilyenkor? Ha az útmutató semmi üdvös tanítást nem adhat? Egy más kezdő színésznek — meglehet — nem akadt oktatója, mestere, hanem ő egy más gyakorlott vidéki színészt tűzött ki példányul, eszményképül magának, kit mindenben utá­nozni törekszik, s ki szintén mint a fennebb említett színész, tele lévén ferde modorral, az ifjú utánzó nem lehet más, mint hibás modo­rok tovább folytatója. Mint mindenki az élők között, úgy, s ki­vált pedig a színész holta napjáig tanul. A kezdő színész mindinkább a gyakorlati térre lép, s időhaladtával birálatok, figyelmeztetések által sőt a természetből kiindulva, minél inkább fér­fiúvá érik, annál inkább kezdi megrögzött s idegen elemekből magába szívott kiküszöbölni való hibáit észre venni; most hát ismét újon­nan kezdi pályáját, de a második kezdet sok­kal nehezebb az elsőnél, mert a megrögzött hibákat nagyobb feladat kiküszöbölni, mint eleintén a szépet megtanulni. Mennyi küzdelembe kerül tehát a folyvást haladni törekvő színésznek, mig a rátapadt ide­gen anyagtól megtisztul, mig a természet út­­jára visszatér s végre önállónak, s elég erős­nek érzi magát arra, hogy földi céljának neto­vábbját „a n­e­m­z­e­t­i s­z­í­n­p­a­d­o­t“ elérje, s a föllépést megkísérelje. ------m&um*------­ *) Közöljük e cikket már csak azért is, mert új bizonysága a képezde szükségének, s mert egyúttal arra int, mennyi köszönet és hálával tartoznak mind­azoknak, kik a nem sokára létesítendő képezde föl­állítását lehetővé tették, legkivált pedig a legmagasb atyai támogatásnak. *) Képezde hiányát eddig a magán művészek buzgalma pótolá. Egressynek, Lendvay-Latkóczyné­­nak, Szigligetinek, Tóthnak és Szigetinek majd min­dig voltak tanítványai, kiket egész lélekkel képeztek-S­z­erk. Színházi hírek. — Tegnapelőtt Obernyik „Brankovics György“ című szomorújátékát láttuk, melynek címszerepében Egressy Gábor mindig re­mekelni szokott. Ma is, kivált a harmadik fel­vonásben nagyszerűen fejezé ki az atya le­sújtó fájdalmát, kétségbeesését, és boszuszom­­ját. Szép számú közönség nézte és tapsolta művészi játékát. — Ez este a közönség nem csak a művészt nézte benne örvendő tisztelet­tel, hanem atyai örömében is szívélyesen osz­­takozott. Gerőt — Brankovics nagyobbik fiát, — az ő saját fia Egressy Árpád játszá, ki körülbelül egy év óta gyakorolja magát a vidéki szinpadokon s most tehetségét s haladá­sát bemutatni jött. Dicsérettel szólhatunk róla. Csinos színpadi alak, jó növés, jó hang, és ér­telmes szavalással bír. Egyike azon kezdők­nek, kiktől méltán várhatunk valamit. A má­sodik felvonásban ifjúi hév, szabatossággal pá­rosulva­­ jellemző játékát, tanúbizonyságkép, hogy van tehetsége, s van akarata a tanulmá­nyokra. Oly mester kezében, mint atyja, a ma­gyar színészetnek jelentékeny tagja válhatik belőle. Az előadás átalában jó volt. Lendvainé (István,­ Szigligeti Anna (Mara) elég ügyesen játszottak. Komáromy — mint szultán — igen jó alak volt. — Bognár-Balázs Vilma asszony Olaszországból megérkezvén, néhány nap múl­va már föllép valamelyik kedveltebb operet­tében. — Az ifj­ú Venczel „Fekete vőlegény“ cí­mű magyar operettejét, mely a népszínházban holnapra van kitűzve, dicsérik, a magyaros zene és kedves motívumai miatt. A főszerepet Szilágyi Béla fogja benne játszani. -----------------­

Next