Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)
1863-09-11 / 155. szám
Nemzeti színház. Szabad királyi Debrecen városa nyomdájának ügyvezetője t. c. Fries József úr a vezetése alatti városi nyomda eddigi termékeinek egy-egy példányát küldé meg a nemzeti színház könyvtára részére, azon szives ígéret kíséretében, hogy ezentúl is minden azon nyomdából küldendő mű egy példányával fog az intézetnek kedveskedni. Fogadja a t. küldő ur a nemzeti szinház igazgatóságának hálás köszönetét. Pest, sept. 9. 1863. Igazgatósági meghagyásból Csepregi Lajos , titkár. A nemzeti színházi drámabiráló bizottmány által előadásra nem ajánltatott: „Halál vagy házasság“ című felvonásos vígjáték. Pest, September 9. 1803. Csepregi Lajos, titkár. Drámai szinészképezde.*) . (K. K.) Már gyermekkoromban nagy előszeretetet s ellenállhatlan vonzalmat éreztem a szavaló szinművészethez. Minden adandó alkalmat megragadtam, s a jó és gyönge előadásokat ugyanazon meleg részvéttel hallgattam, s csaknem szenvedéllyel néztem; valamint a színészet történelmének minden mozzanatát is éber figyelemmel kisértem. A nemzeti színház állását, mint a kifejlettség magas fokán álló intézetet, jelenleg érintetlenül hagyom, annyival inkább, mert nemsokára virágzó képezdéje lesz, s csupán a vidéki színészetről akarok szólni. Honi színészetünk előbajnokainak utolsója még nem rég szállott a sírba, következéskép a magyar színészet még igen ifjú. Az első magyar színésztársulat tagjai, mint e pályán úttörők, saját szellemi fölfogásuk szerint, egy nálunk egészen új, a magyar színpadi szavalat alapítói voltak. Minthogy e téren megállapodás nincs, a folytonos haladás által mindinkább tökéletesítették azt az utódok, úgy, hogy már az előbajnokok tanoncai nemz színházunk jelességeivé váltak. A színművészet is oly pálya és tér, melyen kiki saját egyéni fölfogása szerint alkot, vagy ront, melyen egyedüli útmutató a színész jóvagy bal felfogása, tehát a haladás vagy hanyatlás az észtehetségtől s a kitartó szorgalomtól függ. A drámai művész büszke önérzettel mondhatja el: „állásomat, melyet kivívtam, egyedül önmagamnak köszönhetem.“ Ezen, tán vakmerőnek látszó állítás, eddig megcáfolhatlan maradt. Ez mindenesetre nagy érdemül tudható be egy művésznek, mert tisztes állását méltán kiérdemli, hosszas tanulmányozása s küzdelmei után. De várjon , ha mélyebben tekintünk ezen elvitázhatlan valóságba megnyughatunk-e benne, s helyeselhetjük-e azt, hogy épen a drámai színészet, ezen az emberiségre oly nagy kifolyást gyakorló művészet az az egyetlen pálya, mely ma még oktató s útmutató nélkül áll ?*) Ki lesz szinészszé? Az, kit a szenvedély e csalékony fényű deszkázatra vonz. Rendesen ifjú ábrándosak, kik az ellenállhatlan szinpadi szenvedélytől elragadtatva, ébren s álmukban a színpad varázsairól álmodoznak, s felmagasztosultságukban máris képzett művészeknek érzik magukat. Azonban az ily ábrándos ifjú vagy lányka, rendesen csalódik, s első kísérlete máris keserű valót mutat, midőn az első szónál elakad, s tagjai megtagadják a szolgálatot. De a keblében lánggal égő szenvedély vissza nem rettenti őt egyhamar, mert ő ezt elfogultságának, a színházi fény s a ránéző közönség miatt való meglepetésének tulajdonítja a megkezdett pályát tehát abban nem hagyja, s a kitűzött cél felé haladni szilárd határzata. S hol teszi az első kísérletet a kezdő színész? Vidéki szinpadon, mely minden kezdeményezőnek egyetlen képezdéje. S ha van s találkozik oly kezdő színész is, ki tán első föllépte után visszaborzad, s kétségbeesik sikeres haladása s jövője fölött, találkozik azonnal öt lelkesitő s kitartásra buzdító szónok a tapasztalt, vagy agg tagok között, ki hanyatló reményét csakhamar rózsaszínűvé változtatja, így szólván hozzá: „A kezdet mindenesetre nehéz, de ez viszsza ne riassza önt.“ Ekkor önmagát hozza föl például, több jelenetet említve pályája kezdetéből, s hozzá teszi: „tanítványom lesz ön, ezután minden szerepébe be fogom oktatni.“ Az ajánlat szép és méltánylandó, valamint a szándék is nemes. De vájjon mindig célravezető-e ? Kérdés, a szereplő művészeknek marad-e annyi idejök, hogy oktatni s tanulni képes legyen a szavallatban, arcjátékban és tag lejtésben. Ez sok időt, s csaknem kizárólagos foglalkozást kiván. A kezdő színész azonban örömmel ragadja meg a jó alkalmat s ajánlatot, s mesterén hálával csügg, annak minden kiejtésére s mozdulatára szem és fül, s rövid időn nagyobb szerepeknek is sikerrel felel meg, s áldja a gondviselést, hogy számára útmutatót, vezért küldött; de egyszersmind mestere modorát is elsajátítja, kinek arca s egész valója oly mélyen véste be magát lelkébe. Igaz, hogy a tehetség később önállóságra vergődhetik, de ez sok időbe kerül, s az idővesztés mindig nagy veszteség a művészeti világban. Meglehet, hogy a kezdő színész vidéki oktatója maga is fonák képzettségű színész , ki a a helyett, hogy nagyobb művészeket látott volna, tán egész életén át kerülte azokat, érezvén a különbséget mi köztük létezik , következésképen mindig kisszerű színésztársulatokhoz szerződött, kisszerű színpadokon szerepelt, hol a műltészet szemet húnyt, s a kedélyes kis közönség túlzásnak tömjénez, mely a romlást idézi elő. Mi történik ilyenkor? Ha az útmutató semmi üdvös tanítást nem adhat? Egy más kezdő színésznek — meglehet — nem akadt oktatója, mestere, hanem ő egy más gyakorlott vidéki színészt tűzött ki példányul, eszményképül magának, kit mindenben utánozni törekszik, s ki szintén mint a fennebb említett színész, tele lévén ferde modorral, az ifjú utánzó nem lehet más, mint hibás modorok tovább folytatója. Mint mindenki az élők között, úgy, s kivált pedig a színész holta napjáig tanul. A kezdő színész mindinkább a gyakorlati térre lép, s időhaladtával birálatok, figyelmeztetések által sőt a természetből kiindulva, minél inkább férfiúvá érik, annál inkább kezdi megrögzött s idegen elemekből magába szívott kiküszöbölni való hibáit észre venni; most hát ismét újonnan kezdi pályáját, de a második kezdet sokkal nehezebb az elsőnél, mert a megrögzött hibákat nagyobb feladat kiküszöbölni, mint eleintén a szépet megtanulni. Mennyi küzdelembe kerül tehát a folyvást haladni törekvő színésznek, mig a rátapadt idegen anyagtól megtisztul, mig a természet útjára visszatér s végre önállónak, s elég erősnek érzi magát arra, hogy földi céljának netovábbját „a nemzeti színpadot“ elérje, s a föllépést megkísérelje. ------m&um*------ *) Közöljük e cikket már csak azért is, mert új bizonysága a képezde szükségének, s mert egyúttal arra int, mennyi köszönet és hálával tartoznak mindazoknak, kik a nem sokára létesítendő képezde fölállítását lehetővé tették, legkivált pedig a legmagasb atyai támogatásnak. *) Képezde hiányát eddig a magán művészek buzgalma pótolá. Egressynek, Lendvay-Latkóczynénak, Szigligetinek, Tóthnak és Szigetinek majd mindig voltak tanítványai, kiket egész lélekkel képeztek-Szerk. Színházi hírek. — Tegnapelőtt Obernyik „Brankovics György“ című szomorújátékát láttuk, melynek címszerepében Egressy Gábor mindig remekelni szokott. Ma is, kivált a harmadik felvonásben nagyszerűen fejezé ki az atya lesújtó fájdalmát, kétségbeesését, és boszuszomját. Szép számú közönség nézte és tapsolta művészi játékát. — Ez este a közönség nem csak a művészt nézte benne örvendő tisztelettel, hanem atyai örömében is szívélyesen osztakozott. Gerőt — Brankovics nagyobbik fiát, — az ő saját fia Egressy Árpád játszá, ki körülbelül egy év óta gyakorolja magát a vidéki szinpadokon s most tehetségét s haladását bemutatni jött. Dicsérettel szólhatunk róla. Csinos színpadi alak, jó növés, jó hang, és értelmes szavalással bír. Egyike azon kezdőknek, kiktől méltán várhatunk valamit. A második felvonásban ifjúi hév, szabatossággal párosulva jellemző játékát, tanúbizonyságkép, hogy van tehetsége, s van akarata a tanulmányokra. Oly mester kezében, mint atyja, a magyar színészetnek jelentékeny tagja válhatik belőle. Az előadás átalában jó volt. Lendvainé (István, Szigligeti Anna (Mara) elég ügyesen játszottak. Komáromy — mint szultán — igen jó alak volt. — Bognár-Balázs Vilma asszony Olaszországból megérkezvén, néhány nap múlva már föllép valamelyik kedveltebb operettében. — Az ifjú Venczel „Fekete vőlegény“ című magyar operettejét, mely a népszínházban holnapra van kitűzve, dicsérik, a magyaros zene és kedves motívumai miatt. A főszerepet Szilágyi Béla fogja benne játszani. -----------------