Szinházi Látcső, 1864 (2. évfolyam, 1-78. szám)

1864-01-14 / 14. szám

Nemzeti színház. A nemzeti színház részéről ere­deti vígjáté­kokra kitűzött 50 arany első- és 30 arany má­sodik pályadíjért versenyzett pályaművek kö­zül a bíráló bizottmány által előadásra bocsátott „Első nyilatkozat“ című pályavígjáték ismeretlen szerzője tisztelettel kéretik, hogy magát — műve érdekében — a nemzeti szín­ház intendánsával megbízottja által érint­kezés­­be tenni szíveskedjék. Értekezhetni vele a­z­inháznál, naponkint d. u. 1—2 óra közt. Pest, január 13-án, 1864. O® epre ifi Lajos, titkár. Mi a művész ? — Ki alkot és teremt. — Isten­ gyönyörnek földi részese, Ki éltet újdon új lényeknek ád, Miket csak Isten s ember egyesülten Alkothatott; de egyik sem külön! — S a képzett mű túléli alkotóját: Az ember meghal, és az Isten él! — A költő hamvát őrzik művei: Egy század másnak adja át nevét Kerek világnak , nem idegenje: Mi benne szellem, más földön is él; Más nyelven is megértik titkait. — A nép, melynek nyelvét beszélte egykor, Elmúlhat; — Ő még akkor sem vesz el; Holt népe is ő benne él tovább S a távolságban nő alakja még. — Festő, szobrász a hír Olymp hegyén, A mely magas helyt elfoglalhatott, Azon magas helyre temetkezik. Az évek jönek, — mennek, — összerágják, Mi porból készült, — harczos nagy királyok Országaikkal válnak múlt regévé. S fölöttük — a művész remekje él. Csupán a sírkő — az lett halhatatlan, És a művész neve, ki alkotá azt. — Csak a színész hal meg művével együtt, Mit alkotott ? miket teremte egykor ? Az isten-ihlet fennkölt percziben, Milyen magasra birta homlokát Emelni napfényes felhők közé? Mi volt a büv, mely birta nemzetének Szivét örömre, a­búra költeni ? Majd a haragnak gerjedt mámorával, Majd ismerős önszülte hü kedéllyel Tükrözve ember indulatjait? Mosolyt ki birt előidézni akkor ? Midőn egy jó mosoly egy kincset ért. Mi volt a bűbáj ? Mennyi csere Alkotta — és mi óriásokat ? Ki tudja azt ? ha ő elhallgatott. — Bűbáj, — dicsőség, — alkotott remek Az alkotóval együtt sírba száll­t a hír, a­mely utána fönnmarad. Nem az öröklét, csak kisértet az, A mely koronkint újra megjelen Halványan, némán, ismeretlenül. — — De hisz jutalmát élve megtalálta! Volt élte, hogy ha nem lett halhatatlan; Költő volt, a ki élő szóval ír; Szobrás­z volt, a ki élő képet alkot. S ha a jövő századra nincs hatása, De a jelennek ő volt mestere. Tapsolták, koszorúzták, ünnepelték, Jutalma megvolt: — élt és élvezett. Ne lebbenjél meg rózsaszínű fátyol, Mely a színésznek életét feded! Ma ünnep — nem panasznak napja van, És kell, hogy higyjünk pályánk fényiben! lm­egy az elmúlt hősök szelleméből, Kit egykor annyin hírre emlegettek, — S kinek hírét megannyin elfeledték, Most újra megjelent e kis világban, S üres helyét most újra visszakéri Az emberek múló emlékiben. ------Egykor, ha jött, a népnek riadalma Zengett elé, virágeső fogadta: — Most — megzilált kortársak gyönge hangja Regél felőle régi ó-csodákat, Miket felében hisznek is, nem is. — — Minő erő, varázs lakott e főben, Mely most e márvány-arczczal néz le ránk ? Egész világ volt, a mit képviselt! A nép kedélye, vidor ősi kedve, A mely, úgy látszik, véle sírba szállt, S mióta a magyar jó kedvű képét Nem hordja Megyeri a színpadon, Az élő nép közül is elveszett az. -------Adná az ég, hogy újra visszatérne, S az elmúlt jobb időknek emberére Emlékeztetne jobb jövő idő! Im a művésznek megdicsőültére A társművészek egyesültének, A szobrász egy követ, — a költő egy szót, A pályatárs egy könnyet áldozik. — De a kőnek, mely él, — a szónak, Mely érez, — és a forró könnynek Titkos értelme van: — megértik azt,’ kik a sziveknek rejtekébe látnak ! S a kő, — a szó, — a könny — megáldva lesz. A művész hamva nem lesz semmivé: Egy nemzet újra éledt kedve őrzi azt. Jókai Mór­ mind­két unokaöcscsét (két különb­öző úty­a­it) kizárja vagyonából. Mégis nem rég, midőn ez unokabátya­n halt, Beaufort ura „Vaudeville“ igazga értesítést kapott, hogy jelenjék m°g a régi­delet megnyitására. Minek ? Tán, hogy hallgassa, mint zárta vagy mint szidja le a kőszívű nagybátya? — Legfölebb is kárhoztatását hagyta ti — jegyzé meg barátainak. Én jól ismertem De a lyoni ügyvéd újra irt, és sürgeté. A harmadnap e rövid táviratot kapá: „Ázom induljon. Pénz.“ E szónak nem lehetett ellenállani. Lyon utazott tehát, hol e szóval fogadák: — Ön nagybátyja után 250,000 frankot ka — Hogyan ? Hát nem találták volna mi azon régi végrendeletet, melyen nagybátya harminc éve dolgozik. — De megtaláltuk. —­Se szerint? tr — Ő minden fillérét másfelé hagyá, de­­— De? — Az ember néha nem gondol minden, sőt néha a legfontosabbra sem. Ön bátyja is e felejtett valamit. Elfelejtette a legfontosabbat­­. végrendeletét — aláírni. S e feledség Beaufort urat gazdag emberr tette. Várjon színigazgató marad továbbra is - nem tudjuk. -------------------------­ Különös örökség. Egy francia lap ismétel egy történetet, mely­nek eleintén nem adtunk hitelt. E szerint a Vaudeville-színház igazgatója csakugyan szerencse fia. Nevezetesen egy Lyon­ban meghalt nagybátyja után 250,000 frankot örökölt. Ez a nagybátya, a­míg élt, ki nem állhatta őt. Azt mondta, kitagadja mindenéből, s nem adott neki egy fillért sem, bármily zaklatott kö­rülmények közé jutott is. Sőt azt is tudták róla, hogy már 1832-ben­­ elkezdett egy végrendeletet írni, mely szerint ---------------------­ A január il­diki táncvigalom. (K. D.) Nem volt ugyan oly látogatott min az előbbi években rendezett bálok, mindazálta szép hölgykoszorú­s deli férfi sereg gyűlt össz­a Lloyd jó ízléssel és fényesen diszített termé­ben. Szalmaszin glace-kertyünket kezünkre erő­szakolva, 10 órakor mi is beléptünk a virág illato­s csillagsugártól bűvös légy ragyogó vilá­gítású terembe . Patikárus épen csárdást húzol s miután a jelenvolt hölgyek mind táncoltak alkalmunk volt a hölgykoszoruból egyes virág­szálakat kiszemelnünk: először is a háziasszon, gr. Z­ichy-Kornis Anna lejtett el előttünk nem tudtuk szépségét vagy gyönyörű öltözéké bámuljuk-e inkább ; utánna a tüzszemü Lip­t­a­y n é­s az érdekes arcú b. R­é­v­a­y Sarolta tűnt fel; majd két sylphid bilincselé­se tekintetűn­két, kiknek fejük inkább hasonlított cherubého mint földi lényekéhez, ez a két Scitovszky leányka volt. Még sok szép virágot leírhatnánk csak nevét tudnék, igy azonban referensi tisz­tünkhöz híven átalánosságban csak azt jegyez­zük meg, hogy a hölgyek ruháin több szalag­r­a­s­t lehetett látni mint zsinórt, ellenben az ifjak (kivévén egy pantallósat) talpig magyar öltözetben voltak, s itt alkalmunk nyílnék a női és férfiak álhatatossága közt párhuzamot vonni miután ez azonban az előbbiekre nézve aligha előnyösen ütne ki,­­tanácsosabbnak véljük tol­lunkat letenni. -----GX/X9-----­ Mi történik a nagy színpadon? — Felsőbb rendelet folytán az orosz bí­róságok ítélete az osztrák birodalomban nem végrehajtandó, minthogy Oroszországban­­ csupán csak oly ítéleteket hajtanak végre, me­lyeket orosz bíróságok hoznak.

Next