Szinházi Látcső, 1864 (2. évfolyam, 1-78. szám)

1864-01-14 / 14. szám

Nemzeti színház. A nemzeti színház részéről eredeti vígjátékokra kitűzött 50 arany első- és 30 arany második pályadíjért versenyzett pályaművek közül a bíráló bizottmány által előadásra bocsátott „Első nyilatkozat“ című pályavígjáték ismeretlen szerzője tisztelettel kéretik, hogy magát — műve érdekében — a nemzeti színház intendánsával megbízottja által érintkezésbe tenni szíveskedjék. Értekezhetni vele azinháznál, naponkint d. u. 1—2 óra közt. Pest, január 13-án, 1864. O® epre ifi Lajos, titkár. Mi a művész ? — Ki alkot és teremt. — Isten gyönyörnek földi részese, Ki éltet újdon új lényeknek ád, Miket csak Isten s ember egyesülten Alkothatott; de egyik sem külön! — S a képzett mű túléli alkotóját: Az ember meghal, és az Isten él! — A költő hamvát őrzik művei: Egy század másnak adja át nevét Kerek világnak , nem idegenje: Mi benne szellem, más földön is él; Más nyelven is megértik titkait. — A nép, melynek nyelvét beszélte egykor, Elmúlhat; — Ő még akkor sem vesz el; Holt népe is ő benne él tovább S a távolságban nő alakja még. — Festő, szobrász a hír Olymp hegyén, A mely magas helyt elfoglalhatott, Azon magas helyre temetkezik. Az évek jönek, — mennek, — összerágják, Mi porból készült, — harczos nagy királyok Országaikkal válnak múlt regévé. S fölöttük — a művész remekje él. Csupán a sírkő — az lett halhatatlan, És a művész neve, ki alkotá azt. — Csak a színész hal meg művével együtt, Mit alkotott ? miket teremte egykor ? Az isten-ihlet fennkölt percziben, Milyen magasra birta homlokát Emelni napfényes felhők közé? Mi volt a büv, mely birta nemzetének Szivét örömre, abúra költeni ? Majd a haragnak gerjedt mámorával, Majd ismerős önszülte hü kedéllyel Tükrözve ember indulatjait? Mosolyt ki birt előidézni akkor ? Midőn egy jó mosoly egy kincset ért. Mi volt a bűbáj ? Mennyi csere Alkotta — és mi óriásokat ? Ki tudja azt ? ha ő elhallgatott. — Bűbáj, — dicsőség, — alkotott remek Az alkotóval együtt sírba szállt a hír, amely utána fönnmarad. Nem az öröklét, csak kisértet az, A mely koronkint újra megjelen Halványan, némán, ismeretlenül. — — De hisz jutalmát élve megtalálta! Volt élte, hogy ha nem lett halhatatlan; Költő volt, a ki élő szóval ír; Szobrász volt, a ki élő képet alkot. S ha a jövő századra nincs hatása, De a jelennek ő volt mestere. Tapsolták, koszorúzták, ünnepelték, Jutalma megvolt: — élt és élvezett. Ne lebbenjél meg rózsaszínű fátyol, Mely a színésznek életét feded! Ma ünnep — nem panasznak napja van, És kell, hogy higyjünk pályánk fényiben! lmegy az elmúlt hősök szelleméből, Kit egykor annyin hírre emlegettek, — S kinek hírét megannyin elfeledték, Most újra megjelent e kis világban, S üres helyét most újra visszakéri Az emberek múló emlékiben. ------Egykor, ha jött, a népnek riadalma Zengett elé, virágeső fogadta: — Most — megzilált kortársak gyönge hangja Regél felőle régi ó-csodákat, Miket felében hisznek is, nem is. — — Minő erő, varázs lakott e főben, Mely most e márvány-arczczal néz le ránk ? Egész világ volt, a mit képviselt! A nép kedélye, vidor ősi kedve, A mely, úgy látszik, véle sírba szállt, S mióta a magyar jó kedvű képét Nem hordja Megyeri a színpadon, Az élő nép közül is elveszett az. -------Adná az ég, hogy újra visszatérne, S az elmúlt jobb időknek emberére Emlékeztetne jobb jövő idő! Im a művésznek megdicsőültére A társművészek egyesültének, A szobrász egy követ, — a költő egy szót, A pályatárs egy könnyet áldozik. — De a kőnek, mely él, — a szónak, Mely érez, — és a forró könnynek Titkos értelme van: — megértik azt,’ kik a sziveknek rejtekébe látnak ! S a kő, — a szó, — a könny — megáldva lesz. A művész hamva nem lesz semmivé: Egy nemzet újra éledt kedve őrzi azt. Jókai Mór mindkét unokaöcscsét (két különböző útyait) kizárja vagyonából. Mégis nem rég, midőn ez unokabátyan halt, Beaufort ura „Vaudeville“ igazga értesítést kapott, hogy jelenjék m°g a régidelet megnyitására. Minek ? Tán, hogy hallgassa, mint zárta vagy mint szidja le a kőszívű nagybátya? — Legfölebb is kárhoztatását hagyta ti — jegyzé meg barátainak. Én jól ismertem De a lyoni ügyvéd újra irt, és sürgeté. A harmadnap e rövid táviratot kapá: „Ázom induljon. Pénz.“ E szónak nem lehetett ellenállani. Lyon utazott tehát, hol e szóval fogadák: — Ön nagybátyja után 250,000 frankot ka — Hogyan ? Hát nem találták volna mi azon régi végrendeletet, melyen nagybátya harminc éve dolgozik. — De megtaláltuk. —Se szerint? tr — Ő minden fillérét másfelé hagyá, de— De? — Az ember néha nem gondol minden, sőt néha a legfontosabbra sem. Ön bátyja is e felejtett valamit. Elfelejtette a legfontosabbat. végrendeletét — aláírni. S e feledség Beaufort urat gazdag emberr tette. Várjon színigazgató marad továbbra is - nem tudjuk. ------------------------- Különös örökség. Egy francia lap ismétel egy történetet, melynek eleintén nem adtunk hitelt. E szerint a Vaudeville-színház igazgatója csakugyan szerencse fia. Nevezetesen egy Lyonban meghalt nagybátyja után 250,000 frankot örökölt. Ez a nagybátya, amíg élt, ki nem állhatta őt. Azt mondta, kitagadja mindenéből, s nem adott neki egy fillért sem, bármily zaklatott körülmények közé jutott is. Sőt azt is tudták róla, hogy már 1832-ben elkezdett egy végrendeletet írni, mely szerint --------------------- A január ildiki táncvigalom. (K. D.) Nem volt ugyan oly látogatott min az előbbi években rendezett bálok, mindazálta szép hölgykoszorús deli férfi sereg gyűlt össza Lloyd jó ízléssel és fényesen diszített termében. Szalmaszin glace-kertyünket kezünkre erőszakolva, 10 órakor mi is beléptünk a virág illatos csillagsugártól bűvös légy ragyogó világítású terembe . Patikárus épen csárdást húzol s miután a jelenvolt hölgyek mind táncoltak alkalmunk volt a hölgykoszoruból egyes virágszálakat kiszemelnünk: először is a háziasszon, gr. Zichy-Kornis Anna lejtett el előttünk nem tudtuk szépségét vagy gyönyörű öltözéké bámuljuk-e inkább ; utánna a tüzszemü Liptay n és az érdekes arcú b. Révay Sarolta tűnt fel; majd két sylphid bilincselése tekintetűnkét, kiknek fejük inkább hasonlított cherubého mint földi lényekéhez, ez a két Scitovszky leányka volt. Még sok szép virágot leírhatnánk csak nevét tudnék, igy azonban referensi tisztünkhöz híven átalánosságban csak azt jegyezzük meg, hogy a hölgyek ruháin több szalagrast lehetett látni mint zsinórt, ellenben az ifjak (kivévén egy pantallósat) talpig magyar öltözetben voltak, s itt alkalmunk nyílnék a női és férfiak álhatatossága közt párhuzamot vonni miután ez azonban az előbbiekre nézve aligha előnyösen ütne ki,tanácsosabbnak véljük tollunkat letenni. -----GX/X9----- Mi történik a nagy színpadon? — Felsőbb rendelet folytán az orosz bíróságok ítélete az osztrák birodalomban nem végrehajtandó, minthogy Oroszországban csupán csak oly ítéleteket hajtanak végre, melyeket orosz bíróságok hoznak.