Látcső, 1864 (1. évfolyam, 1-91. szám)
1864-06-03 / 3. szám
Junius 3-án 1864. Látcső 3-dik sz. 1-ső évfolyam. Budapest. Junius 2-én. * A mi vezércikkeink. I. (A házmesterekről, ajánlva a háziuraknak).— Nekünk is vannak vezérczikkeink, de ezeknek tárgyát természetesen sem a congressus, sem az országgyűlés, sem az erdélyi vasút, sem jogi kérdések nem képezhetik. A közvetett és közvetlen adók közül is legfelebb a borravaló, kapupénz, utczai és házi alamizsnák tartoznak nemzetgazdasági rovatunkba. Sérelmeinkre nézve csakis a házmesterek, ostorral pattogó fuvarosok stb. ellen fordíthatjuk aczélfegyverünk hegyét. Kezdjük a házmestereken, kik épen nem kifogástalanok. Példabeszéddé vált ősi gorombaságukat legtöbb esetben eltűri az ember, mert kénytelen vele, ha vagy bíróhoz menni, vagy bírónak lenni nincs kedve. Ismerünk egy példányt a Lipótvárosban, mely oldalbordájával váltakozik a kapunyitogatás tiszte körül. Az emberséges párnak azon gyengéje van, hogy szereti az italt, mégpedig az erős italt, mely alatt természetesen nem Gardos orvos urnak belejtett vizét értjük. Éhez magához semmi közünk, igyanak ha szomjaznak, de igenis van kifogásunk ennek következményei ellen, melyeknek egyike a mély álom, oly mély álom, hogy, ide nem értve a segélyül requirált bakter kapudöngetéseit, Vt, értsd másfél órás csengetyűrángatásra volt szükség, mig fölébredett rá a ház valamennyi lakója, kik aztán deputatióban „verték föl súlyos Almiból a háznak mesterét.“ Ez a nagyobb esetek közé tartozik, t. i. vasárnap volt. A hétköznapi csengetés rövid 3/4 óra alatt rendesen el van már végezve. Ha véletlenül hó vagy eső esik, vagy hideg van , a kívülállás kellemei csak öregbednek. Ha távirat érkezik a ház valamelyik feléhez, ha éjnek idején gyors segélyre, orvosira vagy szülészire van szükség s orvos vagy bábaasszony e házban lakik, ha tűz ütött ki, ha stb. stb. — a beteg ezalatt kényelmesen felgyógyulhat ismét, vagy orvosi segély nélkül is meghalhat, a kis baba Isten jóvoltából megszületik, a táviratot az, a kinek szól, szerencsésen megálmodja hajnal felé s nem mulasztja el a debreczeni vonatot. Ha elvégre eléd tántorog a janitors szeliden megrovod: goromba, ha egy hatosnál kevesebbet mersz neki adni , gorombább, s ha kéred, hogy a homályos lépcsőkön világítson föl, mig előházad ajtajához értél : a leggorombább, mindezt cseh-német nyelven. (Tény, hogy magyarajku házmestereink sokkal emberségtudóbbak.) Mindez csak egy példányára vonatkozik a vaskulcsos rend vitézeinek s szinte jól esik, hogy azt, mi oly régóta nyomja szivünket , elmondhattuk. Panaszunk veleje pedig odamegy, hogy házmestereink nagyobb száma kilenczkor (télen még korábban) vagy néhány perccel kilencz után zárja be már a kaput, holott szorosan rájuk van parancsolva, hogy ezt csak tíz órakor tehetik. A szoros parancsoknak rendesen ez a sorsa. Míg a kapuzárás korán, a kapunyitás későn történik. Minden kapunak télen 5 és nyáron 4 órakor kellene megnyílni. A mi kapusaink nagyobb része csak hat óra felé tárja föl a ház ajtaját. Ennyit most, ajánlván ez esétlen sorokat azok figyelmébe, akiket illet. * Húzások. Az 1864-ki állam-sorsjegyek nyerő számai a következők : 1-ső nyertes, 2341 sorszám, 19 sz.; 2-ik nyertes, 1280 sorszám 20 sz.; 3-ik 3661 sorszám 39 szám. * A tőnyertes pesti. Az 1864-iki államsorsjegyek 250,000 fős nyereménye egy pesti kereskedőnek, Brigg urnak jutott. Három év óta ez a 2-ik eset, hogy pesti lakosra esik a főnyeremény. Statisztikai adatokkal van kimutatva, hogy e tekintetben az ausztriai birodalomban leginkább Pestnek és Triesztnek kedvez a szerencse. * Pestre is ráférne. A nápolyi San Carlo színházban egy énekesnő első föllépte alkalmával a belépti jegyek alatt ez volt olvasható: „akinek az új primadonna hangja nem tetszik, felvonás közben pénzét visszakérheti.“ Ami már Pestet illeti, énekesnőinkkel úgy ahogy, meg volnánk elégedve. Jó volna e példát némely új darab első előadásánál utánozni. * Mentő csóklakok. Mily szükséges és mennyire idején volna már ezen üdvös intézménynek életbeléptetése nálunk is , mutatja azon — szinte hihetetlen — tény, mely mindamellett a leghitelesb forrásból ered , hogy Pest városában, és csak a lánczhíd közelében, egyetlen egy ember nyolcz év alatt nem kevesebb mint 149 ember életét mente meg, kik részint öngyilkossági szándékból ugrottak a Dunába, részint szerencsétlenségből a hajókról s csónakokból buktak abba. És mily különös ! Ezen ember, kinek annyian köszönik életüket, mindezen sok jólétért még semmi, de semmi jutalomban nem részesült, még a szokásos mentődijban sem, sőt azért soha nem is folyamodott. Mi több, még nevét sem hallottuk eddig, pedig jobban megérdemli, hogy ismerjük, mint sokan, kiknek nevét mindennap kürtölik s kik hireket vagy csak valami véletlen szerencsének vagy saját nagy — — érdemüknek ? nem, hanem — szájuknak köszönhetik. Tudjuk meg hát, hogy ezen ritka derék ember : Bürgel Jakab, főkormányos a Dunagőzhajózási társulat hajóján, a lánczhídon alól. * A budai hegyekbe, jelesen a Laszlowskimajorhoz vezető út öntözését azon okból akarják megszüntetni, hogy a személyközlekedésre vetett adó nem fizeti ki ez öntözés költségét. Eddig kutak nem voltak, tehát voltak, miért nem lehet öntözni. Kutak már vannak, használatuk 2000 frtba kerül öt hónap alatt, és e csekély öszszeget nem tudnák fedezni ? Ha kevés a személyforgalom jövedelme, meg kell az adót kétszerezni ; ha kevés 5. kr., legyen 10 kr. Akinek van pénze omnibuszra, vagy pláne egyes kocsira, annak 5 krral többet fizetni nem megerőltetés, ha szegény ember úgy is gyalog jár. Inkább 5 krral több, mint nyelni az irtózatos port. Tökéletesen egyetértünk a ,,P. Lloyd“-dal, mely tegnapi számában fölszólal ez ügyben. * Lóverseny. Az idei pesti lóversenyen, mely f. hó 4., 5. és 7. napjain fog tartatni, pályabírók lesznek : Batthyányi László gróf és Wenkheim Béla báró. Intézők : Hunyady József, ifj. Batthyányi István, Szapáry Antal és Zichy Ödön grófok, Wenkheim Béla báró és Heinrich lovag. Indító ifj. Eszterházy Pál herczeg, Festetics Pál gróf és Cavaliero Ferencz ur. Teherre ügyelő Festetics Ágost gróf. Az első verseny szombaton, jun. 4. d. u. 4 ór. lesz. Programmja : I. Hack Stakes. 1 mérföld. Futhat minden félvérló, mely az osztrák birodalomban született. Űrlovarok a szokott színekben. Súly : 4 éves ló 125 fontos, 5 éves 130 fontos, idősb 135 fontos. Csődör 3 fonttal több. A második ló 50 frtot nyer. — II. Nemzeti dij: 400 arany 20 aranyat érő serlegben. Futhat minden 3 éves csődör és kancza, mely Magyarországban született. 1 mfld. 95 font. Kancza 2 fonttal kevesebb. Oly lovak, melyek már nyertek, 5 fonttal több. Betét 40 arany, az egész bánatpénz. A második ló a tét- és bánatpénzen osztozik az elsővel. — III. Hazafi-dij. 100 arany. Futhat minden magyarországi kancza. 10 mfld. 3 év. 92 font. 4 év. 107 font., 5 év. 114 font., 6 éves és idősebb 118 fontos. Oly ló, mely már a bécsi pályán nyert, 5 fonttal több. — IV. Második osztályú császári dij. 600 db. cs. k. osztr. arany. Futhat minden osztrák születésű csődör és kancza. 2 mfld. 150 forint betétes. Ezenfelül a nyertes az összes tét- és bánatpénzek felét kapja, másik felét a második ló. Súly : 3 év. 90 font., 4 év. 110 font., 5 év. 116 font., 6 év. és idősb. 120 font. Kanczák 3 fonttal lehetnek könnyebbek. Oly lovak, melyek az osztrák birodalom határain kívül nemzettek és az anyaméhben hozattak be a birodalomba, 3 fonttal legyenek nehezebbek. Második oszt. államdijért versenyző lovak, melyek már egy államdijt (500—600 aranyat) nyertek, 3 fonttal, két államdij-nyertesek 5 fonttal nehezebbek. — V. Gr. Kinszky Oktávián-dij. 500 frt. 1864-től 1867-ig Bécs, Pest és Pardubitz. Futhatnak az osztr. szül. 3 éves lovak. Tét 100 frt. Súly 103 font; kanczák és heréstek 3 font; kevesebb. — Megjegyezzük, hogy ez idén a nézőhelyek ára alább szállittatott s igy nagyobb számú közönségre számithatni, mint eddig. * Egy kis baleset. Ma délben gr. Széchenyi Ödön, Kendefffy Árpád s Tasner Géza a csónakdából csónakon a Dunára kiindulván, a csónak közel a csónakdához elmerült s mindhárom TÁRCZA. A varróleány. Petőfi Sándor életéből. (Vége). Egy napon azt találta mondani Petőfinek, hogy Pestre fog utazni. — Óh! kiáltásaivul Petőfi, ha Pestre jő, egyenest csak hozzám szálljon. Elvezetem a színházba, a múzeumba s a Városligetben együtt fogunk csolnakázni. Aztán kirándulunk a Zugligetbe, a hegyek közé s eltekintünk a szép Pest fölött. — Köszönöm szépen. Férjemmel tán meg sem férnénk az ön szobájában, melyet költeményeiben oly kicsinek rajzol. Hanem a Városligetbe, Zugligetbe , színházba, óh, oda közösen elmegyünk, mondá, szelid pajkossággal mosolyogva Petőfire. Losonczon egyszerre csak azon hír kezdett elterjedni, hogy Sálinak K..........vaki viszonya megszakadt s hogy kitérve , Petőfi felesége lesz, ki már meg is kéré. — Te Sálit el akarod venni? bámult ügyvéd barátja. — El én száz kézzel, száz öleléssel, de esztelenség rágondolnom. — Pedig a városban ugyancsak beszélik ám, hogy a lány kitér s hozzád megy. — Sajnálom, hogy hírbe keveredett miattam. Visszavonulok. Óh, pedig ha az enyém lehetne! — Hisz el sem bírnád tartani! — Mit!? Nőmet nem bírnám eltartani? kiáltá föl Petőfi sértődéssel. Ha Sáli elfogadná kezemet, divatárus boltocskát nyitnánk Pesten, s mig ő csokorhoz csokrot, én strófához strófát fűznék. De hát mit ér az egész! Légvárak! tévé hozzá csüggedéssel. Most magad láthatod. A nem tudom hányadik szép lány, kivel megismerkedem, s itt van ni! Ez is mást szeret. Pedig ez nem csak szép ám! Aztán néhány pereznyi gondolkozás után hozzátéve: Barátom Tóni, én még ma utazom! Az ügyvéd ismerte Sándort, ki, ha egyszer föltett magában valamit, soha többé el nem állott tőle s ezért nem is kisérte a malasztást. Mentek Sálihoz búcsúzni. — Kisasszony, mondá reszkető hangon , én utazom. Utazom pedig azért, mert szeretem. Engedje meg, hogy ezt távozásom előtt még egyszer mondhassam önnek. Legyen boldog — megérdemli, s gondoljon néha rám — megérdemlem. Sáli csaknem megdöbbenve állt föl varróasztalától. — Ön nem tréfál Petőfi úr? Ön komolyan elutazik? kérdé megindulva. Petőfi hirtelen elutazásának valódi okát elhallgatá a lány előtt. — Igenis, kisasszony s reményiem .... ha Pestre jő . . . férjével . . . fölkeresnek szűk szobámban. Nemde? A varróleány szemeibe könyek gyűltek, megragadó Petőfi kezét s erősen megszokta azt. — Kisasszony, Lalika! Csókoljon meg búcsú fejében, vagy engedje, hogy csókoljam meg önt. Először, utoljára ez életben. A szép lány odahajtá fehér homlokát a költő ajkaihoz, ki azt megilletődéssel csókolá meg. — Áldja meg az isten! Legyen oly boldog, mint amily szép és jó. Petőfi szemei megnedvesültek. — Isten áldja meg . . . Oly hirtelen távozni . . . mikor . . . mikor . . . isten áldja meg édes Petőfit . . . A lány zokogva fordult el s Petőfi kirohant a szobából. Barátja utána, Losonczot az ügyvéddel hagyá el. Az országúton sebesen gördült a kocsi előre, mig Sándor gondolatai hátramaradoztak. Visszavisszanézett s nem egy sóhajtást röpített a mögöttük kavargó pórfellegen keresztül azon tájra, melyen a szép zsidó lány lakott. Már jó messze jártak. Az útszélen egy csárda fekszik, az u. n. „haraszti kocsma“, mintegy órányira a várostól. A csárda ablakai alatt, idejét megelőzőleg, gyönyörű fehér rózsabokor virított. Oly hivólag hajlongott ki az országút felé s illatát oly marasztólag küldé az elhaladó szekér után, hogy, a csárdától meglehetősen távol, Petőfi, ki édes-bánatos kedvében e virágok nyelvét is megérté, búcsút