Szinházi Magazin, 1939. október-december (2. évfolyam, 41-52. szám)

1939-11-04 / 45. szám

darab teljesen korszerűtlen, mintha alakjai kosztümöt viselnének. A történelem földrengése alatt nem lehet sem bakkozni, sem römizni. Rövidesen azonban megvigasz­talja saját magát: — Persze, a nagy idők elmúlnak, a földrengések lezajlanak. És a csendes korok hétköznapjaiban elő­tűnnek az emberi érzés és gondol­kozás rejtettebb betegségei. Ezek között pedig ugyebár, a kártyázás mégis csak igen érdekes bacillus! Eszem ágában sincsen Sándorkát megnyugtatni, annyi azonban bizo­nyos, hogy a Vígszínház a leg­­briliánsabb szereposztásban és legtökéletesebb színpadokon hozza ki az új Hunyady-darabot. Most még csak rövid szavakban emlékezhetek meg egy érdekes ju­bileumról, amely november dere­kán fog lezajlani a Nemzeti Szín­házban és amelyről innen vesz tu­domást először maga a jubiláns. A Nemzeti Színház tagjai ugyanis csak véletlenül tudták meg, hogy a novemberi Macbeth-felújítás szá­zadik rendezése lesz Ném­eth Antalnak és el­határozták, hogy ebből az alkalomból társas­vacsorán fogják szere­­tetükről és ragaszko­dásukról biztosítani igazgatójukat. Érdekes, hogy Németh Antal első rendezése tizenkét évvel ezelőtt Nyíregy­házán volt, ahol Strind­berg »Húsvét« című A százban természetesen benne van­nak Németh külföldi és szegedi rendezései is. A legjobb auspiciumok mellett nyit a Dunaparti Színpad pénteken és mint Török Sándortól, a kitűnő írótól, az új színház egyik oszlopá­tól értesülök, már el is keltek a premierjegyek. Köpeczi Boócz La­jos direktor kora reggeltől késő estig próbál társulatával. Most, hogy Bárdos­ Artúr hosszú párizsi tar­tózkodásából hazaérkezett, egész csapat fiatal színész árasztja el figyelmességével a fiatalok­nak ezt a kipróbált barátját és mesterét, aki egy egész generációt nevelt fel a magyar szí­nészetnek. Hírül hozták neki, hogy most a napokban, a Színészkamara szigorú felvételi bizottsága előtt, régebbi tanítványai közül ket­ten mentek neki a vizsgának és mind a ketten sikerrel tették le a vizsgát, ami százszázalékos eredmény. Most tudta csak meg Bárdos azt is, hogy a főváros pályázatán a nyáron Szende Mária és Szilassy László nyerték el a színész­­díjakat; mind a kettő telivér »Bárdos-felfede­zés«. Ezekhez képest a fiataloknak az a ba­bonája még mindig ép, hogy akihez Bárdos fölfedező keze hozzáér, az gyors karriert csinál a színpadon. kedves tagja, aki Lacy von Brondel álnév alatt régebben színésznő is volt, a fronton es­küdött meg egy francia hadnaggyal. A fenti kép ezt most hitelesen igazolja: vasmegyeri Megyery Sári és férje André Lang könyv­kiadó, jelenleg hadbavonult hadnagy, mögöt­tük menő tanúikkal, két magasrangú katona­tiszttel szeptember 30-án távoztak a fronton működő anyakönyvvezetőtől. Fogadják utólag is szívből jövő szerencsekivánatainkat, K kgy. *"*■ ■i Nem a magyar posta hibájából érkezett nagy késedelemmel ez a fénykép és nyomtatott ór- J, f­­esités Franciaországból. A napilapok — párizsi­­".­..híradás alapján — már október elején jelen­­tették, hogy Megyery Sári, a magyar társaság

Next