Szinházi Magazin, 1942. július-szeptember (5. évfolyam, 28-41. szám)
1942-07-22 / 31. szám
— Maga tulajdonképpen régen dolgozik, sokat és eredményesen. Mije van! — Nem vagyok gyűjtő természet. Ellátom az enyéimet, erre megy el a pénzem. De minek is takarékoskodnék? Én mindig meg fogok keresni annyit, amennyire nekem szükségem van. Hatvan esztendős koromban is színpadon leszek. Mindegy, hogy az ember hány éves, ha tehetséges. , — Hát pénze nincs, rendben van, de talán ékszere! — Az van. Kaptam egyszer ajándékba egy kekkeves gyűrűt. Nem valami értékes, de nagyon kedves emlék. — Bubák! — Nyári holmi nemigen. Télen gazdag vagyok. Van két szoknyám és húsz blúzom. Rettentően szeretem a blúzokat. — Dehát mégis valami! Mondjuk sok drága francia parfőm! — Ki nem állhatom a parfőmöt. Csak toalettvizet használok, az van is mindig jó pár üveggel. Nem sikerül rajtakapnom Margitot azon, négy gazdag. Úgy látszik, csakugyan nincs semmije, csak a tehetsége, meg a kedélye. * A faggatásnak azonban nem vetek véget: — Mit szeretne csinálni, ha nem lenni színésznő! — Valami komoly, produktív munkát. Olyat, ami hasznothajtóbb, mint a színészet. Például esztergályosnak lenni. De miután semmihez sem értek, kénytelen vagyok színészkedni, aminek az az értelme, hogy az ember este felvidítsa az egésznapi munkában elfáradó esztergályosokat. — Fárasztja a munka! —A film jobban kiveszi az ember erejét, mint a színpad. Pedig nekem sok dolgot ad a fellépés. Két órával az előadás megkezdése előtt bent vagyok az öltözőmben. Mindig én vagyok az első a színházban. De azt megelőzően két órát töltök minden nap fodrásznál. Nagyon nehéz bánni ezzel a vacak, vékonyszálú, hajammal...— és tigli marokkal megcibálja tompa, aranyrörnyű, szerteszéjjel kócolódó haját. — Utolsó keresztkérdés! elégedett! — Nem vagyok elégedettlen. A fontos: az ember tudjon örülni kis dolgoknak is. Például megyek végig ezek között a nyugodalmas budai házak között s akkor a »fenszterliző« nénikék összedugják a fejüket s azt mondják: »Nini, a Dayka ...« — és messzire kihajolnak az ablakból, hogy minél tovább lássanak. Hát nem, kedves ezt Csakugyan kedves. Kisétálunk a ház elé s ott a Bimbó- és Füge-utcák romantikus találkozásánál áll egy teherkocsi. A két ló ablaktól, a kocsis cigaretttát nyálaz, aztán felpillant és hirtelen felénk köszön: »Kezét csókolom, művésznő!« Dayka rámnéz, kacsint egyet és a kocsisra mutat, mintha azt mondaná: Voila! Hát ez történt egy csendes hétköznapi délelőttön a Rózsadombom, Payka Margitnál. Szánthó Dénes Dayka Margit vadrózsákat szelídít... (Csiszár és Sárdy felvétele)