Szinházi Magazin, 1942. július-szeptember (5. évfolyam, 28-41. szám)

1942-07-22 / 31. szám

— Maga tulajdonképpen régen dolgozik, sokat és eredményesen. Mije van! — Nem vagyok gyűjtő természet. Ellátom az enyéimet, erre megy el a pénzem. De minek is takarékoskodnék? Én mindig meg fogok keresni annyit, amennyire nekem szükségem van. Hatvan esztendős korom­ban is színpadon leszek. Mindegy, hogy az ember hány éves, ha tehetséges. , — Hát pénze nincs, rendben van, de ta­lán ékszere! — Az van. Kaptam egyszer ajándékba egy kekkeves gyűrűt. Nem valami értékes, de nagyon kedves emlék. — Bubák! — Nyári holmi nemigen. Télen gazdag vagyok. Van két szoknyám és húsz blúzom. Rettentően szeretem a blúzokat. — Dehát mégis valami! Mondjuk so­k drága francia parfőm! — Ki nem állhatom a parfőmöt. Csak toalettvizet használok, az van is mindig jó pár üveggel. Nem sikerül rajtakapnom Margitot azon, négy gazdag. Úgy látszik, csakugyan nin­cs semmije, csak a tehetsége, meg a kedélye. * A faggatásnak azonban nem vetek véget: — Mit szeretne csinálni, ha nem lenni­ színésznő! — Valami komoly, produktív munkát. Olyat, ami hasznothajtóbb, mint a színé­szet. Például esztergályosnak lenni. De miután semmihez sem értek, kénytelen va­gyok színészkedni, aminek az az értelme, hogy az ember este felvidítsa az egész­napi munkában elfáradó esztergályosokat. — F­árasztja a munka! —A film jobban kiveszi az­ ember erejét, mint a színpad. Pedig nekem sok dolgot ad a fellépés. Két órával az előadás megkez­dése előtt bent vagyok az öltözőmben. Mindig én va­gyok az első a színházban. De azt megelőzően két órát töltök minden nap fodrásznál. Nagyon nehéz bánni ezzel a vacak, vé­konyszálú, hajammal...­­— és tigli marokkal megci­­bálja tompa, aranyr­örnyű, szerteszéjjel kócolódó ha­ját. — Utolsó keresztkérdés! elégedett! — Nem vagyok elégedett­­len. A fontos: az ember tudjon örülni kis dolgok­nak is. Például megyek vé­gig ezek között a nyugo­dalmas budai házak között s akkor a »fenszterliző« né­­nikék összedugják a fejü­ket s azt mondják: »Nini, a Dayka ...« — és messzire kihajolnak az ablakból, hogy minél tovább lássa­nak. Hát nem, kedves ezt Csakugyan kedves. Kisé­tálunk a ház elé s ott a­­ Bimbó- és Füge-utcák ro­mantikus találkozásánál áll egy teherkocsi. A két ló ablaktól, a kocsis cigarett­tát nyálaz, aztán felpillant és hirtelen felénk köszön: »Kezét csókolom, mű­vésznő!« Dayka rámnéz, kacsint egyet és a kocsisra mutat, mintha azt mondaná: Voila! Hát ez történt egy csen­des hétköznapi délelőttön a Rózsadombom, Payka Mar­gitnál. Szánthó Dénes Dayka Margit vadrózsákat szelídít... (Csiszár és Sárdy felvétele)

Next