Szinháztörténeti Értesitő, 1954 (3. szám)
1954-12-01 / 3. szám
harc újra, napról-napra, percről-percre, se virág, se rügy, sem madárdal, sem tavasz. Csak zakatoló lázas küzdelem, hegyes foggal, éles karmokkal: »homo homini lupus« a jelszó.“ A gentryt Mikszáthnál élesebben támadja2... és így jellemzi: „Evés, ivás.. . kártya, szóval: kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptirozásával, amelyet az első társaság után majmolnak. Semmi műveltség és így — majd semmi jövő... a világ agarászat, ivás és váltó.“3... A párizsi burzsoá századvégi dekadenciája tehát úgy, mint később Adyt, ráeszmélteti az itteni viszonyok meglátására. Természetesen legfeljebb úgy viszonyult Adyhoz, mint a 19. század eleji reformpárti nemesek Petőfihez, de mégis méltányolnunk kell útkereső küzdelmeit és későbbi álmainak egy reális megvalósulását, a színházat. Justh először az irodalom útján próbálja megmutatni felismeréseit. 1885—91 közötti irodalmi művei kronologikus felsorolásukban is pontosan mutatják addigi érdeklődési körét, majd fejlődését. A magyar társadalom osztályainak tanulmányozása nemcsak osztályának hibáira döbbenti rá, nemcsak negatívumokat lát meg a magyar életben. Felismeri a magyar föld fiának, a magyar parasztságnak életerejét, adottságait, meglátja bennük a magyar jövőt. Regényciklust tervez, melyben „a természetes kiválás genezisé“-t mutatta volna be tíz kötetben. Be akarja bizonyítani, hogy akaratgyenge, dekadens vezető osztálya helyett, a népé a jövő. Mert „ha néhány nagyúri család el is vész, a nép élni fog, mert erő lakozik benne“ mondja. A ciklus első és bevezető praeludiuma az 1891-ben megjelent: A puszta könyve. Ebben bemutatja a magyar parasztot és a földet, mely táplálja. A pénz legendája az uralkodó osztály fizikai és morális degeneráltságát ábrázolja. Gányó Julcsa már nemcsak leírja a parasztságot, hanem aktív akaraterejét is kidomborítja — ebben látja a jövő zálogát. A Fuimusban pedig folytatja a Pénz Legendájában megkezdett képet, de már a bukáson túl utal a jövő általa elgondolt megoldásaira is. „Mélyebben markol bele a paraszttársadalomba, mint honfitársai, nem elégszik meg a külsőségek, néprajzi tarkaságok és furcsaságok rajzaival, behasít boncoló késével társadalmukba, fölfogásukba, erkölcseikben állapítja meg róla az erre leghivatottabb Mikszáth Kálmán.5... Justh nemcsak regényciklusában mondja el, hogy népi erőkben látja a jövőt, — saját szavait idézve — tudja, hogy „a parasztság a jövendő társadalom éltető eleme“ és ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a rejtett értékeket előhozza, hogy népe műveltségét, öntudatosodását előmozdítsa. ... „A nemesi kiváltságokból a szabad művelődés és a szabad szolgálat kiváltságait választotta magának, s ezeket a társas ösztön és a felelősség melegágyában nevelgette, . . . hogy helyét a társadalomban méltóképpen tölthesse be“ mondja róla Bóka László.6. . . Mert ekkorra Justh ráeszmélt, mint ő maga mondta, hogy „a gazdasági rendszer csak úgy, mint az életmód olyan, mint aminő századok előtt volt“ ... 2 U. ott 358. old. 3 U. ott 340. old. s Pld., 1855: Párizsi levelek, 1886: Párizsi típusok, 1887: Magyar urak otthon, 1888: Művészszerelem (regény), A párizsi salónok, Egy párizsi nap, A párizsi salónok hatása az irodalomra, A francia művészetek és a párizsi társaság, 1889: Párizs elemei, Műpártoló Egyesület stb. 5 Mikszáth: Írói arcképek. Bisztray Gyula szemelvényes kiad. Művelt Nép Könyvkiadó, 1953. 156. old. Bóka László: Justh Zsigmond. Szép Szó, 1937. 423—29. old. 104