Szivárvány, 1948 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1948-06-05 / 23. szám
Az elmúlt héten alkalmunk volt beszámolni a Szépművészeti Múzeumban rendedezett Szinyei-emlékkiállításról. A vendéglátóként szereplő Múzeumnak a saját anyagából is nyílt egymásután három tárlata, ami hazánk legnagyobb művészeti intézményének lelkes munkakészségét igazolja. A képzőművészeti nevelés ezáltal komoly lehetőségekkel gyarapodott; a viszonyok rendeződése módot ad arra, hogy az értékesgyűjtemény legjelentősebb darabjai előkerüljenek a raktárakból. Éppen ezért kicsit csodálkozással töltötte el az érdeklődőket, hogy a Régi Képtárnak miért a leggyengébb része, az Olasz Bárok jutott először nyilvánosság elé a hosszú évekre terjedő kényszerszünet után. Már maga a kor se kecsegtet sok jóval. A műtörténelmi változások között egyike az utánérzések idejének. Mindehhez járul e téren a Szépművészeti Múzeum viszonylagos szegénysége, a kimagasló teljesítmények hiánya, ami igen kevéssé alkalmas a múzeális tájékozódásban bekövetkezett hatalmas kiesés pótlására. Persze, egy teljesebb művészettörténeti összeállítás keretében rendkívül sokatmondók és figyelemreméltók ezek a festmények is, hiszen még a hanyatlás nyomaival is konkrét történelmi helyzetet képviselnek. A mesterségbeli tudás fejlettsége, a színhasználat lazasága, az ábrázolás képzeletbeli bátorsága érdekes tanulsággal szolgál, s a festészet beavatottjainak élvezetet is nyújthat. Azok a tömegek azonban, még csak most ismerkednek a művészettel, a pozitív fejlődés hiányában csak a főúri erőlködésnek, ellenreformációs reakciónak ártalmas alakoskodását látják mindebben. Akkor, amikor kitűnő németalföldi, spanyol, sőt itáliai renaissance kollekcióval rendelkezünk, nem tekinthető építőjellegű vállalkozásnak a közömbös óriásvásznak és ikono-gráfiai fellengzések fölsorakoztatása a tamulásra vágyó dolgozók előtt. Annál szerencsésebbnek mondható A XIX. századi francia grafika bemutatása, mely a modern képzőművészet műhelytitkaiba enged bepillantást. A nagyrészt litográfiákból álló kiállítás az új szemlélet kialakulását szinte kézzelfoghatón bizonyítja, a tárgyválasztás, a kidolgozás, a megjelenítés, a szerkesztés friss, ötletes, változatos és reális formanyelvet eredményezett. Első vizsgálatra ez is csupán egyfajta szakmai problémának látszik, ami a bennfenteseknek sokat árulhat el a mesterségbeli tennivalókról. De éppen magas színvonala miatt és a kísérletező szándékok jelenléte következtében dokumentatív jelentőségűvé válik. Lehetőséget ad a legjobb korabeli mesterek működésén keresztül lemérni a grafikai stílus gazdagodásának a folyamatát. A polgári ízlés elfinomodásának, forradalmi szelleme eljátékosodásának, majd az újítókedv elgyávulásának és dekadenciába hullásának jelenségei kísérhetők végig ezeken a lapokon, melyek európai rangot szereznek a Múzeum ügyes rendezésének. A Szépművészeti Múzeum ezen kívül még megnyitotta Modern Plasztikai Osztályát is. A kül- és belföldi művek reprezentatív sora lett hozzáférhetővé a látogatók számára, egy-két darabjában olyan alkotás, hogy lehetővé teszi az új szobrászati törekvések megértését. Nagyjából azonban inkább helykitöltő feladatot kaptak ezek az alkotások, amennyiben a romlásnak induló gipszgyűjtemény helyettesítésére történt felállításuk. A méretekre és térfogatra számító rendezési elv pedig csak a legritkábban követ minőségi szempontokat, ami elég érdektelenné szürkíti e szobrok együttes megjelenését. SAS: A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM KIÁLLÍTÁSAI Izsó Miklós: Táncoló paraszt Toulouse-Lautrec (1611 olvül): Ezek a hölgyek Domenico Tetli: Alvó leány Bernardo Strozzi: Angyali üdvözlet VENDÉGLŐS EMLÉKIRATAI... Az elmúlt időkről beszélgetünk Kajánnal egy kis vendéglő asztalánál. — Régi történetekre kiváncsit — —mondja a kedves öreg, — úgy élnek emlékezetemben, mintha minden ma történt volna... Hogy kedvében járjak a művészeknek, a napi étlapomat mindig a szereplő színészekről neveztem el. Például volt Vendrey-tokány, Hegedüs-bélszín, Ditrói-kappan, Varsányi-sült hálóban és így tovább. Szerémy Zoltán egy szép napon beállított hozzám — akkor jelent meg nálam először , és méltatlankodva panaszkodott, hogy az öszszes kollégáinak nevét ott látja az étlapon, csak az övét nem. Megígértem, hogy másnapra helyrehozom a hibát- Másnap Szerémy korábban jött be és izgatottan kérte az étlapot, de nem találta rajta a nevét. Mérgesen rendel oda és végigböki ujjával az étlapot, mire én diadalmasan fordítom meg, ahol az italok között öklömnyi betűkkel szerepel a híres „Szerémy-szilvórium"... A főasztal felé a kis színinövendékek áhitatos tisztelettel néztek. Dirói Mór, Faludi Miklós és Sándor, Krúdy Gyula és Hegedűs Gyula ültek ott. A kis sarokasztal Góth Sándoré volt, ahol Kertész Ellával diétáztak, ragaszkodva a fogyókoszthoz. Tanay Frigyesnek asztala volt a leghangosabb. Sok énekes is ült vele és mindig daloltak. — Az igazat megvallva — folytatja meghatódottan a moll emlékeit idézve Kaján, ötven év távlatából nézve, szinte hihetetlennek látszik, hogyan tudtam ennyi kényes gyomrot egyszerre kielégíteni. Amikor a Vígszínház nyári szünete elérkezett, a „Tök,király" is kiakasztott egy táblát: „Színházi szünet alatt a vendéglő zárva". Ennyire egybeforrott a vendéglő a színházzal. — Mi volt a legkedvesebb élménye? — Egy szép napon Újházi Ede Ditrói meghívására eljött a „Tök király" ven- HOGYAN SZÜLETETT MEG A „TÖK KIRÁLY“ SZÍNÉSZVENDÉGLŐBEN AZ ÚJHÁZI TYÚKLEVES döglőbe. Rozoga konflissal érkezett, amelyről bekiáltott nekem: „Gyere ki, te marhal" Felmutatott a bakra, ahonnan négy élő tyúk került elő. „Vágasd le, gyúrassál hozzá finom metélt tésztát és én megcsinálom. Egy-két művészt meghívtam a Vígszínházból azzal, hogy be akarom mutatni nekik az „Újházityúklevest“. Újházi egy félóra múlva csakugyan beállított, fehér kötényt kötött maga elé és másfél óra múlva megszületett az „Újházi tyúkleves", amely ma is diadalmasan szerepel a pesti vendéglők étlapján... — Azóta külföldi szállók és éttermek vezetője voltam, míg aztán haza nem hozott a kínzó honvágy. Most aztán itthon élek és elmélkedem azon, hogyha újra kezdhetném, csak így csinálnám ... ( « -) Blaha Lujza Márkus Emilia Pálmay Ilka Szoyer Ilonka Küry Klára Gombaszögi Margit