Szociális Munka, 1996 (8. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - BESZÁMOLÓK - Szabó Lajos: Előadások a Szociális Otthonok Igazgatói Európai Társasága Közép-európai Szekciójának I.Kongresszusán

202 SZOCIÁLIS MUNKA 1996. 3. ELŐADÁSOK a Szociális Otthonok Igazgatói Európai Társasága Közép-európai Szekciójának I. kongresszusán Budapest, 1994. november 3-5. Az időskorúak Otthonai Igazgatónak Nemzetközi Szövetsége első alkalommal szer­vezett nemzetközi konferenciát volt szocialsta országban, a Szociális Szervező Kama­ra és a Szent István Szeretet és Egesmírigyi Alapítvány közreműködésével. A konferencia egyik célkitűzése az volt, hogy segítsék a szövetség által deklarált és nemzetközileg elfogadott emberjogi normák realizálását a szociális otthoni gondozás gyakorlatában, nemcsak a nyugati, de a Kelet-Európában lévő intézményekben is. Fontos feladatként jelentkezik az is, hogy segítsék a kelet-európai országok idősgon­dozó intézményeinek csatlakozását e nemzetközi szervezethez úgy, hogy ezen keresztül lehetőség nyíljon a szakmai tapasztalatcserére és továbbképzésekre. Bár várható, hogy e nagyjelentőségű konferencia anyaga önálló kötetben megjelenik, a felvetődő problémák sürgető aktualitása miatt fontosnak tartottuk, hogy az elhang­zott külföldi előadások közül néhánynak folyóiratunkban is helyt adjunk. Dr. Szabó Lajos Megnyitó előadás M. J. E. Kolt az Európai Társaság elnöke Öröm számomra, hogy itt lehetek és elhozhatom önöknek a Szociális Otthonok Igazgatói Európai Társasága vezetőségének jókívánságait Több mint egy évvel ezelőtt Bakonyi úr kérte a vezetőségünk támogatását egy budapesti kongresszus megszervezéséhez. Ehhez segítségként mi megadtuk neki a Holland Oktatási Intézet címét, miután ők már felvették a kapcsolatot a Szent István Alapítvánnyal, és kidol­goztak egy programtervezetet. Azonban az Oktatási Intézet visszalépett és a szervezési munka önökre maradt, amit önök el is végeztek. Az elkövetkező néhány napban mi egy kitűnő programban fogunk részt venni, és azt­ gondolom, hogy sokat fogunk tudni tanulni abból, éppúgy, mint az ahhoz kapcsolódó vitákból az egyes munkacsoportokban. De ennél többről van szó: a szervezőbizottság jelzés is számunkra —jelzés arról, hogy önök munkálkodnak az idős emberek gondozásának minősségi javításán, a gondozás professzioná­­lisabbá tételén és az idősek számára létrehozott otthonokról alkotott kép alakításán. Mi — az Európai Társaság — ugyanezt tesszük, és most önől szeretnék beszélni.

Next